Még agyon sem verték áldozatukat, de már elosztották a zsákmányt a gyilkos család tagjai. A báty az öccsének autót ígért, miközben anyjuk maszkokat készített, majd sötét ruhákat és gumikesztyűket keresett, hogy a fiai ne bukjanak le.


Kegyetlenül, egy autó féktárcsájával verte agyon a két testvér a soltvadkerti gazdát. A 24 éves F. Antal próbálta rábeszélni 20 éves öccsét, Tamást a gyilkosságra, de a fiú húzódozott. A fivér ekkor elhúzta előtte a mézesmadzagot: neki ígérte az áldozat Volkswagen Golfját. Késő este indultak el a Dózsa György úti háza felé a gyilkosok.
A portát és az áldozat szokásait jól ismerte Antal, mert korábban többször is dolgozott a gazdánál. Bemásztak a kerítésen, bementek a melléképületbe, ahol nyitott ajtónál aludt az egyedül élő férfi. Agyonverték a féktárcsával, majd magukhoz vették a sértett bank- és hitelkártyáit, számítógépét, monitorját, flex köszörűjét, Tamás pedig beült a beígért Golfba. Még aznap éjjel árokba borult vele a rutintalan sofőr, akit a baleset helyszínéről menekülve fogtak el. A testvérek és 43 esztendős anyjuk, Éva is előzetes letartóztatásban várják a büntetőper kezdetét. A megyei főügyészség most nyújtott be vádiratot a bíróságra a bűnügyben.
– Tamás egy keceli házaspár nevelt gyermekeként nőtt fel – idézett a vádiratból Kopasz Zsolt megbízott megyei főügyészhelyettes. – 2010 nyarán költözött haza édesanyja soltvadkerti tanyájára, ahonnan már nem tért vissza Kecelre. Bátyja több alkalommal közölte, hogy ha velük akar maradni, akkor olyan életmódot kell folytatnia, mint ő. Ezzel arra célozva, hogy már több alkalommal volt elítélve testi épség és vagyon elleni bűncselekmények miatt.
(Bors nyomán)