Kitalálták: nem. Helyette ment a ködösítés vagy egyenesen a hazudozás. De kezdjük az elejéről!

Szombaton mindegyik újság lapzártája a tettes személyazonosságának kiderülte előtt volt; ekkor még mindhárom szemlézett, komolyan vehető politikai napilap (a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszabadság) az amerikai sajtó, ill. a tettet gyorsan magára vállaló valamelyik muzulmán szervezet okán mozlim elkövetőről írt a papírverziójában.

Hihetetlen szerencséje a Jobbiknak ebben a helyzetben, hogy kifejezetten muzulmánbarát, és emiatt nem lehet Breivik mozlimellenességével összemosni őket, szemben a mozlimellenes nemzeti pártokkal, akiket most kőkeményen szívatnak szerte Nyugat-Európában. A kimondottan a PerusSuomalaiset (a legnépszerűbb finn párt, az ottani Jobbik) ellenében felállt „szivárványkoalíció” (szélsőbaltól Fidesz-szerű jobbközépig minden párt benne van) által kormányzott Finnországban például a rendőrség felszólította a lakosságot, hogy azonnal jelentse, ha valaki hasonló szervezkedést, vagy akár csak a bevándorlók elleni uszítást lát az Interneten. A szocdem Erkki Tuomioja bejelentette, hogy korlátozni akarják a (magyarnál sokkal-sokkal normálisabb és jó értelemben vett liberálisabb) fegyvertartási törvényt. A PerusSuomalaiset vezérideológusára, „mini-Hitlerére”, az általunk is többször idézett, rendkívül intelligens és okos Jussi Halla-aho-ra kifejezetten rászálltak, már csak azért is, mert Breivik átvett egy olyan cikket, amelyben idéztek tőle. Az igen karakán Halla-aho nem sz@rt be: nyíltan megmondta, hogy nem von vissza semmit, minden egyes (muzulmánellenes) szaváért, mondatáért vállalja a felelősséget és a jövőben is folytatja a multikulti elleni harcot. (Finn eredeti idézet Halla-aho-tól: „Monet suomalaiset, joilla orgasmi keskeytyi, kun hommalaiset eivät polttaneetkaan tamperelaista pizzeriaa, ottavat nyt hyvitystä korkojen kera. Tiedoksi, että en kadu mitään kirjoittamaani, enkä ota minkäänlaista vastuuta Breivikin teosta, ja aion jatkaa samalla linjalla, koska huono maahanmuutto on huonoa ja monikulttuurisuus hanurista Breivikin teosta riippumatta ja huolimatta.”)
Hétfő
Hétfőn (tegnap) aztán az történt, ami várható volt: mindhárom lap bőszen szélsőjobboldalizott-nácizott, azt az „aprócska” tényt elhallgatva, hogy igaz, hogy Breivik muszlimellenes volt, de emellett szabadkőműves és feltétlen Izrael-barát is.
A portálunk által a magyar köztudatba bedobott szabadkőműves / cionista-vonalat csak és kizárólag egy Magyar Hírlap-beli (vélemény)cikk említette meg, az is csak a következőképp: „Most is zajlik a szópárbaj a különféle politikai táborok között, hogy cionista avagy keresztyén fundamentalista, szabadkőműves, miféle ez a Breivik – közben persze mindenki óvatosan eltolja a felelősséget, nem, nem olyan, mint mi, nekünk semmi közünk ehhez…” Azaz: tényként nem említi, hogy Breivik Izrael-barát, ill. szabadkőműves (legalábbis volt), csupán arra utal, hogy „erről is vitáznak”.

Szentesi-Zöldi László (a cikkíró) amúgy ebben a cikkében is hülye (mint mindig), például simán lebuzizza Breiviket - miközben az egyértelműen (például egyenesen a Budapesttel kapcsolatban írtakban) leírta, a nő (és az esetleges gyerekek) érdekében is próbálta megtartóztatni magát és nem belemenni párkapcsolatokba. Amit pedig a nemzetiszocialisták kapcsán leírt, igen tenyérbemászó: „A mi korunkban a világháló, az akciófilmek és videojátékok kínálják az erőszakrecepteket, Lenin és Hitler idején még a könyvekből összeollózott vulgár-közgazdaságtan és a „tudományos szocializmus”, vagy éppen az olcsó okkultizmusból és politikai képzelgésekből szőtt nemzeti szocializmus taszította elméleti síkra a rögeszmés leszámolás vágyát.” Mindezt vessük össze Hitler hatalmas gazdasági sikereivel – na ennyit az „olcsó okkultizmusról” meg a „politikai képzelgésekről”, és úgy általában szegény hülye Grün, bocsánat, Szentesi-Zöldi László érveinek „megalapozottságáról”...

Ahogy az sejthető volt, a tegnapi (komolyabb) papírlapok közül a Népszabadság volt messze a legocsmányabb. A lap (akárcsak később a szintén ballib HVG) a következőképp zárta a „Keresztes háború az iszlám ellen” c. cikkét (online nincs fent): „Ismerte a magyarországi szélsőjobboldali szervezeteket, köztük a MIÉP-et, a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat”. „Természetesen” azt nem teszik hozzá, hogy kivétel nélkül(!) minden létező nemzeti pártot listázott a világon (izraelieket is). Az „ismerte”-t meg, ugye, úgy is értelmezheti az ember, hogy „jóban volt / összejárt velük”...

A Népszabó más anyagaiban is hozta a formáját. Szinte mindegyik cikkében sajnáltatja a norvégiai mozlimokat meg azt sejteti, hogy a gonosznáci norvégok (kivétel nélkül mindegyikük, nem csak Breivik!) csak úgy kipécézték maguknak szegíneket, és ok nélkül utálják őket. A legdurvább cikk a „Balról szigorított bevándorlás” (online nincs fent ez sem – a létező hivatkozások „halottak”). Már eleve a címadás is hazug: azt sugallja, mintha a baloldal bármit is tett volna (az általa folytatott-erőltetett) mozlimimport lassítása-megállítása érdekében. Hát még ami az anyagban van! Megy a szöveg, hogy szegín mozlimoknak nincs munkájuk, a norvégek utálják őket, és hogy ez milyen csúnya dolog.

Természetesen egy büdös szót nem ír arról a balliberális lap, hogy nem véletlenül utálják a norvégok (is) a mozlimokat. Például azért, mert mind 2009-ben, mind 2010-ben az Osloban elkövetett nemi erőszaktételek 100%-a mozlim elkövetőjű (konkrét, norvég nyelvű statisztikák ITT, ITT és ITT [ez utóbbiról plusz cikk ITT]), amelyhez, hozzátesszük, meglehetősen hasonlók az egyéb muzulmánfertőzött országok / városok nemi erőszak-statisztikái. (Egy példa: Helsinkiben 2007-ben, amikor ott még lényegesen kevesebb mozlim élt, 50% volt a „külföldiek”, azaz 99%-ban a mozlimok által elkövetett erőszaktételek száma, ahogy az az A-Studio júl. 13-i adásában [YouTube videó ITT, 0:42-kor hangzik el a számadat] elhangzott a helsinki rendőrfőnök, Ritva Elomaa szájából. Amely arány azóta még tovább romlott.) Ezek után csodálkozunk azon, hogy az átlagnorvég gyűlöli a muzulmánokat? Az is jellemző a ballib lapra, hogy összemossa a jellemzően segílyes-analfabéta muzulmán „menekülteket” (pl. szomáliaiak) a normálisan dolgozó, jobbára európai emberekkel.

A mi áldott jó Dési Andrásunk is kitett magáért vezércikkében („Ellenség – közülük”). A zárás: „ha önámító módon elkezdenék „bevehetetlen erőddé” alakítani Norvégiát, azzal a Breivikhez hasonló fanatikus szélsőségesek győznének. Mert ők gondolják úgy, hogy egy bezárkózó országban jó élni.” Hát a hétszentségit, inkább színnorvég, törvénytisztelő, tisztességes, dolgozó, szorgalmas, puritán, protestáns társadalom (amely tökéletesen működött évszázadokon keresztül, mielőtt megjelentek volna a muzulmánok!), mint a naplopó, élősködő mozlimok, akik semmi mást nem csinálnak, mint szétrombolnak mindent, megerőszakolnak minden szembe jövő nőt!
Kedd
A keddi lapszámok, nem fogják kitalálni, szintén nem idézik naplójának / kiáltványának Izraelt éltető sorait. Egyáltalán az, hogy milyen érzelmeket táplált a terrorállam iránt, megint csak egy (megint Magyar Hírlap-) cikkben szerepelt, az is csak áttételesen, még csak véletlenül sem felsorolva a napló, ill. Breivik egyéb cikk/hozzászólás-termésének vonatkozó, konkrét sorait. (Bayer Zsolt: Hetvenhat; „A baloldali sajtó szélsőjobbos, xenofób elkövetőt emleget. A másik oldal, a szélsőjobb pedig iszlámellenes, szabadkőműves, cionista gyilkosról beszél.”) Nem mellesleg, három nap óta ez az egyetlen(!) anyag, amely néven nevezi a problémát, ami nem Breivik maga, hanem az általa művelteket egyáltalán előidéző, határtalan mozlim-befogadás. (Értsd: ha nincs esztelen, Európát a totális káoszba döntő muzulmánimport és multikulti, akkor nincs Breivik sem.)

Ahogy az izraeli vonal, úgy a szabadkőműves kapcsolat hangsúlyozásával is meglehetősen fukarul bántak „derék” újságíróink. Egyedül a Magyar Nemzet volt az, ami azt megemlítette „Az egyenruhák megszállottja” c. cikkében, de ők is csak feltételesen, azaz egy jó nagyot hazudva: „Egyelőre nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy valamely szabadkőműves-páholy tagja lehetett volna, bár hosszú írásában megemlíti, érdeklődött a titkos társaság iránt.” Nos, ezzel szemben a fenenagy igazság az, amit ITT is megírtunk hogy nem csak hogy „érdeklődött” irántuk, hanem tagjuk is volt, és (a tízből) a harmadik szintig „vitte”. Ez nehezen ment volna, ha nem lett volna tag... Ejnye, kedves Magyar Nemzet!

Mint mindig, a Népszabó ment a legmesszebb a Jobbik / egyéb magyar kapcsolatok terén, megint „elegánsan” „elfelejtve” azt a tényt, hogy Breivikben meg a Jobbikban (HVIM-ben stb.) max. az a közös, hogy mindketten nemzetiek, az égvilágon semmi más. Az „A magyar rendőrség is nyomoz a robbantással kapcsolatban” Lencsés Károly-cikkből egy idézet: „A norvég eset ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a szélsőségesen gondolkodó emberek és mozgalmak megtalálják egymást – vélik forrásaink –, hiszen a merénylő tisztában lehet azzal, nálunk mely szervezetek rokonszenvére számíthat. Emiatt is kézenfekvő, hogy a kinti hatóságok felveszik a kapcsolatot a magyar (és nyilván más) társszervekkel, így a hazai rendőrség és a titkosszolgálatok bizonyára részletes tájékoztatást kapnak. Célszerű megvizsgálni, hogy Breiviknek milyen magyar kapcsolatai lehettek.” Az anyagban ugyanakkor finomították a tegnapi „ismerte”-ámokfutásukat (valószínűleg helyreigazítási pertől félve), elismerve, hogy, idézzük, „Breivik korábban állítólag járt Magyarországon, és terjedelmes irományában megemlíti egy magyar barátját, de arról nem tudni, hogy ezekkel a szervezetekkel [Jobbik stb.] bármilyen kapcsolatban állt volna.”. Nocsak, megijedtünk a múltkori hazudozásunk esetleges gyászosi jogi következményeitől, „kedves” Népszabadság? (Kíváncsiak vagyunk, a tegnap szintén vastagon csúsztató HVG finomít-e majd.)

A lapból még megemlítendő a „Virágokkal emlékeznek a terror áldozataira” cikk is. Ez a magyar papírsajtóban elsőként megemlíti a többek között a finn sajtóban is széles körben tárgyalt tényt, hogyaszongya „Az Utoya szigetén meghaltak közül nagyon sokan bevándorlók gyermekei voltak.” Értsd: Breivik nem csupán etnikai norvégokat (a saját „fajtáját”) gyilkolt (sőt - áldozatai közt nagyon sok volt a szocik által istenített-importált mozlim is).
A mai Népszabó más (ám feltétlenül ide, a fegyveres lövöldözéshez kapcsolódó) szempontból is figyelmet érdemel. Tegnap az ATV lehozott egy cikket, amelyben egy ártatlan airsoft-játékról a következő címmel tudósítottak (teljes cikk ITT): „Fegyveres kiképzést tartottak az ifjú jobbikosoknak Zánkán”. Ugye, emlékszünk, mit csinált az ATV-testvérmédium Népszava három évvel ezelőtt? Ugyanezt. Vagy nem tanulnak az esetből (teljesen hülyének nézik az olvasót), vagy ennyire az emberi felejtésre/butaságra játszanak.

Talán mondanunk sem kell, a „derék” népszabósok is kihasználták a helyzetet, és ma átvették a cikket, „csak” a címet finomítva („Airsoft a Jobbik-táborban”) - a cikktörzsben ugyanúgy „fegyveres kiképzésről” hazudoznak.