Két napja egy térfigyelő kamera rögzítette Ózdon az áramtolvajok akcióját - olvasható a rendőrség honlapján. Bár a rend éber őrei ezúttal sikerrel jártak; a helyszínen elfogták az elkövetőket - ennek ellenére a tolvajok éves szinten mintegy 14 milliárd forintos kárt okoznak az országban.
Az Ózdi Rendőrkapitányság térfigyelő központjának ügyeletese január 17-én este fél hét körül arra lett figyelmes, hogy a Dózsa György út melletti egyik villanyoszlop környékén három személy gyanúsan viselkedik. Nemsokára az egyik férfi felmászott a villanyoszlopra és arra egy kábelt próbál csatlakoztatni. Mindezt a térfigyelő kamerarendszer rögzítette.
A jogsértést észlelve a helyszínre érkező rendőrök elől megpróbáltak elmenekülni a térfigyelő kamerán látott személyek. Egyikük egy közelben lévő családi házba szaladt be, majd cipőstől, ruhástól ágyba bújt, igazoltatására így került sor. A másik férfi a villanyoszlop melletti háztetőn éppen vezetékekkel foglalatoskodott egy kb. 3 m-es akasztós végű bot társaságában. A rendőrök kérdésére elmondta, hogy azért van a tetőn, mert éppen a kábeltévét szereli. Azonban a környéken kábeltévé vezeték nincs, illetve az alkalmi szerelő lakóhelyére áram sem volt bekötve, hogy arról televíziót lehessen működtetni.
A három igazoltatott férfi a rendőrök kérdéseire tevékenységükkel kapcsolatosan egymásnak ellentmondó válaszokat adott, egyikük azt is letagadta, hogy a többieket ismeri. A rendőri intézkedés alkalmával az is megállapítást nyert, hogy a szolgáltató éppen aznap távolította el jogosulatlan áramvételezés miatt a villanyvezetéket a "kábeltévé szerelő" családi házáról.
Az áramtolvajok lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt előállításra kerültek az Ózdi Rendőrkapitányságra. Az Ózdi Rendőrkapitányságon áramlopás miatt 2011-ben több mint 200 büntetőeljárás indult, az idei nyomozáselrendelések száma pedig már 35.
Sokan figyelmen kívül hagyják a veszélyeket
Az emberi test, (de még az "alkalmi szerelők" teste is) vezeti a villamos áramot. Így a szervezeten áthaladó áram izom-, bőr- és idegi károsodást, illetve halált is okozhat. A károsodás mértékét az áram erőssége és típusa, a hatás ideje, és az áram testen belüli útja határozza meg. A háztartásokban használt 230 V-os, 50 Hz-es váltakozó feszültség már néhány tizedmásodpercen belül fibrillációt okozhat, ami 20-30 másodpercen belül oxigénhiánnyal és eszméletvesztéssel jár, a szíven keresztül haladva pedig halálos kimenetelű is lehet.
Hiába a figyelmeztetés, és a tiltás, mégis sokan figyelmen kívül hagyják a veszélyeket és saját hasznukra megpróbálnak rácsatlakozni a hálózatra. A kockázatok ellenére ilyen visszaélések minden fogyasztói rétegben előfordulnak. A "mélyszegénységben élők" mellett a leggazdagabbak is lopják az energiát, például medencét fűtenek vele, vagy garázsfeljárójuk fűtését biztosítják illegális módszerekkel.
Magyarországon a szolgáltatók energiaellenőrzési csoportokat működtetnek, amelyek a lakossági/üzleti fogyasztók áramlopásaira specializálódtak. Az áramkommandó tagjai meghatározott módszer szerint ellenőriznek.
Az E.ON-nál például 300-nál is több ellenőr dolgozik az energiatolvajok megfékezéséért, akik éves szinten közel 14 milliárd forintos kárt okoznak. A felderítésben részt vesznek a fogyasztók is, mivel egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a lakossági bejelentések az ellenőrzések során.
(Pénzcentrum nyomán)