Első kongresszusát tartja ma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). Az LMP kétnapos kongresszusa is szombaton kezdődik. Az MSZP választmánya a szövetségi politikáról és a tisztújítás előkészítéséről tárgyal.
A volt miniszterelnök mellett a budapesti SYMA-csarnokban beszédet mondanak a DK alelnökei, Bauer Tamás, Debreczeni József és Niedermüller Péter, valamint Vitányi Iván, a párt tiszteletbeli elnöke, Vadai Ágnes országgyűlési képviselő és Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata politikus, aki az előző ciklusban néhány hónapig az SZDSZ-frakciót vezette, s ezen a héten csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz.
A tavaly októberben az MSZP-ből távozó politikusok részvételével megalakuló DK kongresszusa megvitatja azt a dokumentumot, amely egy majdani választási program alapját adhatja, illetve elfogadják a párt gazdálkodási és etikai szabályzatát is. A záróbeszédet Molnár Csaba ügyvezető alelnök mondja.
A párt alapszabálya szerint a beszédek idejére sajtónyilvános kongresszuson a DK minden tagja és pártoló tagja részt vehet és felszólalhat - összesen nagyjából 3800-an -, de szavazati joguk csak az előbbieknek van.
Az LMP két napig ülésezik
Ma kezdődik az LMP kétnapos kongresszusa is, amelynek során a résztvevők többek között az új frakcióvezető személyéről és a párt szövetségesi politikájáról is döntenek.
Az esemény első napja a stratégiaalkotással kezdődik, amelyen belül döntenek a párt szövetségesi politikájáról is - mondta el csütörtökön az MTI-nek Szél Bernadett szóvivő. Ennek során vitaindítót mond Schiffer András. A szóvivő közölte, hogy a leköszönt frakcióvezetőt a párt kérte fel, hogy ossza meg a szövetségi politikáról vallott álláspontját a résztvevőkkel, míg Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes stratégiai ügyvivőként kap majd szót.
Ezt követően szavaznak arról, hogy ki váltsa a parlamenti mandátumáról a hónap elején lemondó Kaufer Virágot.
Ahogy azt az MTI szerdán megírta, az LMP belső internetes fórumán szavazó párttagok Szél Bernadettet és Hajdu Máriát, az LMP országos politikai tanácsának elnökségi tagját jelölték képviselőnek. Mellettük javasolták Csiba Kata volt választmányi szóvivőt is, de ő nem vállalta el a felkérést.
A szavazás előtt a két aspiránsnak lehetősége lesz beszédet mondani, illetve felelniük kell a kongresszusi tagok kérdéseire.
Szombaton utolsó napirendi pontként döntenek az LMP szervezetfejlesztéséről. Itt két elképzelés versenyez egymással. Az első az elmúlt év tapasztalatai alapján korrekciókat hajtana végre a működő regionális küldötti rendszeren. A másik felvetés beterjesztői azt javasolják, hogy az európai zöldpártok mintájára válasszanak két társelnököt.
A vasárnapi forgatókönyv szerint először az LMP 2012. évi költségvetését fogadják el, ezután döntenek az új frakcióvezetőről. A frakcióvezető-jelölt vagy jelöltek személye csak vasárnap dől el hivatalosan, mert a kongresszus ideje alatt a képviselőcsoport is ülésezik, és ekkor szavazzák meg, hogy kit vagy kiket állítanának a posztról lemondó Schiffer András helyére.
A jelölt vagy - ha a képviselőcsoport több személyt is javasol - a jelöltek nyilvános bemutatkozását követően a kongresszus szavazással fejezi ki véleményét, a frakció pedig ennek alapján választja meg hivatalosan az új vezetőjét.
Szövetségi politikáról és a tisztújítás előkészítéséről tárgyal ma az MSZP-választmány
Az ellenzéki erők együttműködési lehetőségéről, így az MSZP szövetségi politikájáról is szó lesz a szocialista párt választmányának szombati ülésén.
A testület zárt ülésen meghallgatja Lakner Zoltán politológus helyzetelemzését, majd Mesterházy Attila pártelnök ad tájékoztatást a tisztújítás menetrendjéről.
Az MSZP tisztújító kongresszusa március 31-én lesz, miután a helyi és a megyei vezetőségek megválasztása lezárul. Ennek egyik, a választmányt is érintő érdekessége, hogy a héten kiderült: a párttisztséget mostanáig nem viselő Botka László szegedi polgármester elindul a testület elnöki posztjáért, amelyet nyolc éve Simon Gábor tölt be.
A választmány mai napirendjén szerepel a Politikatörténeti Alapítvány beszámolója, majd a pártalapítványok adnak tájékoztatást eddigi tevékenységükről és terveikről.
(MTI)