Közösség elleni izgatás és a hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a Heves Megyei Főügyészségen.
Az ügy előzménye, hogy a napokban nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelynek tanúsága szerint Egerben a múlt ősszel származása és politikai irányultsága miatt tiltottak el egy fellépőt az egyik önkormányzati eseményről.
Sajtóhírek szerint a közgyűlés kulturális bizottságának szeptemberi ülésén egy lista elkészítése is szóba került. Eger polgármestere vizsgálatot rendelt el az ügyben.
A Mazsihisz szerint a hangfelvétel is bizonyítja, hogy Egerben a múlt év őszén zsidó származása miatt nem engedték fellépni Székhelyi József színművészt.
A Mazsihisz feljelentésében hangsúlyozta: a faji alapú diszkrimináció sérti az alaptörvényt, emellett a közösség elleni izgatás és a hivatali visszaélés gyanúját veti fel.
(MTI)