Tisztelt Bayer Zsolt! Elolvastam Markó Bélának írt nyílt levelét. Annyira tetszett, hogy kétszer is elolvastam. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az írás egy remekmű. Minden mondata igaz. Markó Bélának ez a végét jelenti. Ideje már, hisz egy nagyon kártékony ember áldatlan tevékenységére került egy erős fénycsóva. Itt is igaz Für Lajos Antalra vonatkozó megfogalmazása, miszerint volt nagy vezérünk a „legkártékonyabb magyar”. Most Markó is Erdély ország legkártékonyabb magyarja. Sokunk örömére pusztulnia kell. Azért kell pusztulnia, mert hazaküldte a székelyeket. Akkor küldte haza a szenvedő magyart, amikor azok tehettek volna jobb sorsukért. Az írás kitépte Markó rothadó gyökereit. A Markó-jelenséget kidobta a tűző napra, ahol az el fog senyvedni. Sok torok fogja még egyszerre kiáltani: megvetünk Béla!

Tisztelt Bayer úr!

A dolgozat elolvasása kapcsán végig azon járt az eszem, hogy kisebb javításokkal meg lehetne címezni Orbán Viktornak is. Arra kérem Önt, tegye meg, mert a székely ember és az anyaországban élő magyar sorsa között nagyon sok a hasonlóság. Ott is elárulták (mert volt rá ember), itt is elárulták (mert volt rá ember). Mindenekelőtt a Verestóy amúgy gátlástalan senkiházi nevét helyettesítsük a politika rendőrségből hátrahagyott, országunkat kifosztó ügynökhálózat jeles védelmezőivel. Írjuk ide Kövér László és Demeter Ervin nevét. Amikor a honi kassza kifosztásról ír Markóék részéről (egyetértek, mert tolvajok) nyugodtan behelyettesíthető az Ezüst Hajó Kft. Kaya Ibrahim, Joszip Tot, Deutsch-Für Tamás, a 12 állami gazdaság kirablója, és azok a strómanok, akik sikeresen megcsapolták a Széchenyi-tervnek álcázott, valójában a Fidesz-közeli tőkések szabadrablását biztosító kasszát.

Azok nevei is bekerülhetnek ide, akik 100 milliárddal konszolidálták túl a Postabankot. Csak halkan kérdezem: Megérte fiúk?

Megjegyzem, mindezt kibírta volna az elnyomorított szerencsétlen magyar, de az arcátlan hitegetésbe itt is belefáradt a nép. Orbán itt is hazaküldött először másfél millió, majd folyamatosan csökkenő létszámú felbiztatott, jó szándékú szavazót. Ő már tudta a Kossuth téren, hogy 2002-ben a kommunisták elcsalták a választást, mégsem erről beszélt.

Elhatárolódott az érte felvonuló Erzsébet hídi tüntetőktől, és „nem volt úgy öltözve” a TV-székháznál megtartott nagygyűlésen sem. Az már csak hab a tortán és jelzésértékű a nagy összeborulásra, hogy Kecskeméten a Fidesz együtt ünnepelt a kommunistákkal és az SZDSZ-szel. Ezeknek a következménye, hogy a kommunizmus áldozataira emlékező Fidesz nagygyűlésére már csak 5-6 ezer megtévesztett magyar volt kíváncsi a Terror Háza előtt.

Pokorni Konrád György-idézetekkel tűzdelt, semmitmondó beszédét még ezek a hithű magyarok is kifütyülték, vagy földre szegezett arccal megmorogták. Szomorúan azt is írhatnám, hogy a Fidesz beteljesítette küldetését! Szétverte a keresztényeket, a MIÉP-et (mondjuk ebben Csurka is élen járt. A szerk.), a kisgazdákat, és most utoljára lealjasítja a Kossuth téri tüntetőket is.

Igen Tisztelt Bayer úr!

Azokat a Kossuth téri tüntetőket hessegeti és üldözi el magától a Fidesz, akiknek valamikori Kossuth téri emelvényén Ön is lelkesen felszólat. Lelkesítő beszédével megpróbálta elterelni a figyelmet Orbán Viktor nemzetáruló beszédéről, miszerint nem kell előrehozott választás. A kormány jogilag nem illegitim, csak politikailag és erkölcsileg. Nem, nem Bayer úr! Ez a kormány jogilag is illegitim.

Tudhatná ezt az egyébként jogász végzettségű fideszes vezér is, de mivel ő sem akar elszámolni azzal a közel 7 milliárd forinttal, amit a választási kampányra költött (fekete pénz volt ez a javából), így hagyta Gyurcsány ámokfutását, hazudozását,  a kommunisták szabadrablását, és a Fidesz-frakció sem emelte fel a szavát a bolsevik diktatúrát építő, pénzen vett hatalom megtörése ellen.

Ez addig így lesz, amíg a rendszerváltásnak hazudott, valójában a kommunista ügynökök hatalmának átmentését, országlását szolgáló paktumok megkötésének sorozatától el nem távolodik a valóban nemzeti oldal.

El kell kergetni a választókat csak szavakban képviselő politikusokat, felelőségre kell vonni a nép butítására szakosodott, de minden tv-csatornán jelentős műsoridővel rendelkező politológusokat és elemzőket. A médiát teljes mértékben lenyúló cionista ügynökhálózatot szembesíteni kell az elmúlt 17 év hordalékával. Csak remélni tudom, hogy nincs már sok hátra, és az anyaországban is a rémtetteket elkövető aljasok Markó Béla sorsára jutnak.

Azt kívánom, hogy a hazaárulónak kijutó borzalmas érzés fogja el őket, amikor tükörbe néznek, de leginkább akkor, amikor gyermekeik szomorú tekintetét és szemét látják.

Tisztelt Bayer úr!

A fentiek miatt azt kérem Öntől, hogy nyugodtan címezze át a levelet, és küldje meg tanúságképpen az alapító fideszes atyáknak. Túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy a nagy rablásokat, a gazemberséget, a félrevezetések tömkelegét sokáig el lehessen titkolni.

Reméljük, egyszer feltámad és fellázad a hitét még valamennyire megőrző magyar nép, és mégegyszer fölteszi a kérdést: Megérte fiúk?


Üdvözlettel:

Varga Nikoletta