Én társadalomkutatóként amikor csak tehetem, a sajtó rendelkezésére állok, most sajnos abba a helyzetbe kerültem, hogy nekem van szükségem a nyilvánosság erejére, mert más legálisan járható utat nem találok.

Október 16-án késő délután a Somogy megyei Segesd községben a 67 éves édesanyám a házuk előtt az utcán levelet gereblyézett. A velük szemben élő cigány belekötött - valami kóbor kutya okozott riadalmat a soron. Nyomdafestéket nem tűrő - de rá nagyon is jellemző stílusban - szitkozódott, majd egy ládaszerű eszközzel felfegyverkezve édesanyámra támadt, meg is rúgta. Anyukám bemenekült a saját portájukra, hívta a rendőrséget.
Az édesanyám már az udvarában tartózkodott, amikor a kisajtót berúgva oda többen bementek, és a kerítésnek rántották, kezéből kivették a lombseprűt, és ütötték-rúgták. Amikor meglátták, hogy vérzik, elszaladtak. A ruhája és a járda is véres volt.
Természetesen újra hívta a rendőrséget. A körzeti megbízott munkaideje lejárt, ezért a nagyatádi rendőrkapitányságról két rendőr ment ki a helyszínre. Érdekes módon a támadókhoz mentek először, majd miután bementek édesanyámékhoz, csak azt kérdezgették, hogy elmegy-e orvoshoz. Majd érdemi intézkedés nélkül távoztak.
Beteg édesapám kocsival bevitte édesanyámat a nagyatádi kórházba, ahol ellátták a sérüléseit. Másnap délelőtt újabb orvosi ellátást követően bementek a rendőrkapitányságra feljelentést tenni, ahonnét illetékesség hiányában átküldték őket az ügyészségre, ahol nem volt ügyfélfogadás, de az ügyész telefonált a rendőrségre, hogy intézkedjenek.
Közel fél napba telt, mire sikerült felvetetni egy pár soros jegyzőkönyvet. Miután szüleim hazaértek, a támadók újra inzultálni kezdték őket. Újra rendőrt kellett hívni. Nem meglepő módon ezúttal sem történt semmi.
Ügyvédjük szerint a garázdaság egyértelműen bizonyítható, hivatalból üldözendő, és tisztán látszik, hogy a rendőrség el akarja tussolni az ügyet.
Rendőrségi körökből olyan információ került a birtokunkba, hogy általános gyakorlat, hogy minden eset kapcsán az intézkedő rendőröknek be kell szólni a központba majd az ügyeletes tiszt dönti el, hogy kell-e intézkedni. Neki valószínűleg nem volt olyan fontos ez az ügy.
A szerencsén, illetve a véletlenen múlt, hogy az olaszliszkai tragédia nem ismétlődött meg. Évekkel ezelőtt már volt hasonló atrocitás, akkor azzal fenyegetőztek a cigányok, hogy felgyújtják édesanyámék házát. Akkor az ügyeletes rendőr azt mondta, majd ha vér folyik, akkor tudnak valamit tenni. Most folyt, az elkövetők mégis szabadlábon vannak.
Magyarként kötelességeink vannak, de jogaink nincsenek? Hosszú telefonbeszélgetést folytattam az ügyeletes rendőrrel, de annak még a nevét sem tudtam meg. Mindenki másra mutogat, és mossa kezeit. Én külföldön vagyok, próbálok elérni valami érdemi intézkedést, de falakba ütközöm. A Szolgálunk és védünk szlogen mögött nincs valós tartalom. Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennem. Kit szolgál és kit véd a magyar rendőrség? Nincs részrehajlás? A bűncselekmények eltussolása? Micsoda országot épít az, aki ezekben az ügyekben ilyen módon részt vesz? Magyar ember a saját hazájában menekülni kényszerül? A magyar rendőrség nem védi meg a magyar embereket? Idős, védtelen, törékeny emberek hogy védjék meg magukat?
Értesítettük a falu polgármesterét, aki mindössze annyit tett hozzá, hogy feljelentést kell tenni. Valamikor ő is ebben az utcában lakott, igaz, akkor még a szocpolból felépített házak nem álltak ott. Még csak azt sem kérdezte meg, mi történt, hogy van az édesanyám. Tavaly ő nyitotta meg a faluban rendezett kiállításomat, beszédében hangoztatta, hogy büszke rám. Én ezt az érzést most nem tudom viszonozni. Nem vagyok büszke, sőt szégyellem magam, mások helyett is.
Egyértelmű, hogy a rendőrség el akarja tussolni az ügyet. Ma ezt meg lehet tenni egy demokratikusnak kikiáltott országban. Ma véresre lehet verni egy 67 éves asszonyt büntetlenül. Ez a magyar valóság. És én szégyellem magam mindenki helyett, aki ilyen országot épít. A részrehajló és lelküket egy magasabb körök érdekeinek alárendelő, megpuhult gerincű emberek helyett. Mit tehet ma egy családját féltő állampolgár? És ki válaszol ezekre a kérdésekre?
Sz. N.