Úgy gondolkodom, hogy a másik felet saját taktikája alapján lehet leleplezni. Ezen elvem alapján látogatni szoktam a zsinagógákat, a zsidó kegyhelyeket és a holokausztos táborokat - erről már írtam egy tényfeltáró, fotós cikket.
Egy ideje belátogatok a Dohány utcai zsinagógába. Az itt található múzeum és kiállítás több adatot és dokumentumot tartalmaz, amelyekről időközben kiderült, hogy nem valós tények. Legutóbb az udvar hátsó részén sokadszor megnéztem a magyarságot állandóan becsmérlő emlékművet.
Annak ellenére, hogy állandóan azt hallom, hogy az itteni zsidóságot majdnem kiirtottuk, ők lakóparkokat építenek hazánkban és kézzel-lábbal jönnek vissza - egykori "tragédiájuk" színhelyére. Ez a két dolog nem logikus, egymást kizáró tény.
Mindenki döntse el magában, melyik tény igaz a kettő közül...


Legnagyobb meglepetésemre a Dohány utcai zsinagóga területén - ahogy az a fotón egyértelműen látszik - egy másik tábla látható. Ez a tábla a hatszázezres táblától légvonalban pár lépésre esik. Nem csak magyarul, hanem lengyelül is hirdeti az általunk, magyarok által halálba küldött zsidók számát .



A lengyel szöveget látva az ugrik be az ember agyába, hogy lehetséges, hogy a tábla Auschwitzból került ide.
Igen, de miután Horn Gábor kijelentette, hogy a szüleit kivitték az Árpád-sávos zászlót lengetők a Duna-partra, néhány barátommal autóba ültünk és elutaztunk a nagy holokauszt helyére.

Mivel ha valakinek megölik az apját és anyját, az az ember meg sem születhet, de én elgondolkodtam Horn kijelentésén és tudni akartam az igazságot...



Auschwitzban viszont nem a négymillió áldozatról megemlékező táblát találtam meg, hanem a "hozzávetőleg másfél millió, többségében zsidó polgárok" - meggyilkolását jelző táblát. Milyen pontatlan megfogalmazás egy pénzzel és számokkal foglalkozó néptől...
Akkor kérnék egy kis segítséget. Hol halt meg hatmillió, hol halt meg a hatszázezer??



Auschwitzban már átjavították a számokat. Én már nem láthattam a négymilliós táblát. De mi lett a két tábla közötti számbeli eltéréssel a 2,5 millió áldozattal?? Azt már félve merem leírni, hogy a hatmillió korábban nem hatmillió volt, hanem sokkal-sokkal több millió!
Ez azt jelentené, hogy Budapesten is hamarosan korrigálják az áldozatok számát??

Dr. Nagy Levente
Kunhegyes

Tiszteletem!
A fenti cikkhez némi adatpontosítás:


a háború végén a "hivatalos" szovjet adatok még kilencmillió zsidó áldozatról beszéltek.

1942-ben Churchill már 6 milliót rebesgetett.

Hoess kihallgatásakor 3.5 milliót "ismertettek" be, bár egyes források szerint a per idején ő helyesbített: engedelmet, csak 2.5 millió.
Szép tudomány a matematika, na. De attól tartok, egyszer jön egy "okos" ember, és ezt a sok számot összeadva, kijelenti: ez a helyes összeg!

Ideje lenne tenni azért, hogy ez az "okos" ne jöhessen el.
Adjon az Isten szebb jövőt!
neduddgi