A helyi Fidesz által meghivott előadó, Seszták Ágnes előadása azzal indult, hogy szeretettel üdvözölt mindenkit Sziget-valahol, s mindezt, miként az egész mocskos szájú beszédét, ülve adta elő.
A hivatalosan EP-kampánynak hivatott szöveg Sesztáktól szinte megszokott alpári, néha már gusztustalan, erősen személyeskedő stilusban jó egy órán át tartott, anélkül, hogy bárki félbeszakitotta volna. Olyan szinten szidta a zsidókat, a cigányokat, hogy szinte képtelenségnek tűnt, hogy ez egy Zsidesz-rendezvény.


Aztán jött a kijózanodás: hallgatói kérdésre, mi arról a véleménye, hogy léteznek parlamenten kivüli erők is, mint pl. a Jobbik, akik nagy valószinűséggel be fognak jutni a parlamentbe, Seszták Ágnes az ismert fideszes szlogent adta válaszul, hogy esélyük sincs, és ha valaki rájuk szavaz, az elvesztegetett szavazat, sőt, a Magyar Gárdával együtt elmehetnek a pi...ába! Mert például Tatárszentgyörgyön sem volt lent a rendes cigányok mellett tüntetni.

Erre felállt egy gárdista srác, és azt mondta, hogy lent voltak, csak a HirTV is és az EchoTV szokás szerint elhallgatta. A polgári „úrihölgy” erre egyéni stilusában mocskolta tovább a Jobbikot és a Gárdát, mert mit akarnak a 3%-kal, és az sem normális, aki rájuk szavaz. Majd ennek kapcsán ismét zsidózott, amit érdekes módon, hallgatói kérdésre letagadott, holott a teremben mindenki tisztán és érthetően hallhatta. (Ez a mentalitás teljesen jellemző a „polgáriakra”: szűk körben szeretünk nagyokat, „őszintét” mondani, cinkos összekacsintással a saját táborral, hogy aztán a nyilvánosság előtt az Árpád-ház vérrel szentelt lobogójától is parancsra, azonnal elhatárolódjanak.) Akkor megkérdezték tőle, hogy mi a helyzet a Likuddal, mely a Fidesz izraeli testvérpártja? Erre azt válaszolta, hogy nyilván nem kellene kapcsolatot fenntartani az izraeliekkel, ha nélkülük is lehetne "politizálni". 

Ekkor állt fel a szigethalmi Jobbik képviselője, és arra utalt, hogy Seszták azért szidhatja a zsidókat, meg a cigányokat, mert a Jobbik és a Gárda megteremtette neki erre a lehetőséget, illetve a keretet arra, hogy a cigánybűnözésről egyáltalán beszélni lehessen, és mégis nácizza őket a Fidesz. Meg, hogy tekintettel a közel 10% kartali és 8,5% ferencvárosi választási eredményekre a Jobbik sokkal jobban áll, mint a hazug közvélemény-kutatások állitják.

Erre a rendezők felszólitották a jobbikosokat, hogy takarodjanak az ő fideszes rendezvényükről, mert az nem jobbikos rendezvény vagy tagtoborzó. Ők erre nyugodtan válaszolták, hogy azt hitték, hogy ez egy jobboldali rendezvény, és lakossági fórum, azért vannak itt. Köztudott, hogy a Fidesz-közeli médiából le vannak ugyanúgy tiltva, mint ami miatt Seszták és a Fidesz tiltakozik a kereskedelmi és közszolgálati médiumokkal szemben, miközben a Zsidesz sem jár el különbül a Jobbikkal szemben, tekintve az Echo és a HirTV műsorait, és az ő újságját, a Magyar Nemzetet, amely a "Jobbikról vagy rosszat, vagy semmit" megközelitéssel tájékoztat.

Na, erre már elpattant a húr, Seszták és a helyi zsidesznyikek kiabáltak és szitkozódtak, azt állitva, hogy ők sem mennek el a jobbikos rendezvényekre, hogy azt szétverjék.

Mire a jobbikosok adekvát felelete az volt, elnézést mi csak kérdezni merészeltünk, elmondtuk a véleményüket egy lakossági fórumon, és legközelebb szivesen várjuk Ö;nöket a Jobbik rendezvényén is! Bátran tegyék csak fel a kérdéseiket is, csak az gond, hogy egyetlen fideszes politikus sem mer leülni egy jobbikossal, sem a TV-ben, sem pedig máshol, mert félnek, és érzik, hogy alulmaradnak a vitában, tekintettel arra az egyszerű tényre, hogy nincs igazuk. 

A fideszes kisnyugdijasok persze közbeszóltak, hogy a Jobbik nem működik együtt, és miért támadják rendszeresen a Fideszt?

A jobbikos visszakérdezett, hogy azzal működjenek együtt, aki éppen anyázza, pocskondiázza őket, a partvezér által kiadott "kapnak pár pofont, és hazazavarjuk őket" doktrina jegyében? Nem akarnak úgy járni, mint a többi párt, akiket a Fidesz szétvert, lásd FKGP, KDNP, MIÉP, MDF.

Seszták erre már süvöltötte keresztül a termen, hogy fogd be a pofád! Egyesek pedig tettlegességet helyeztek kilátásba. A jobbikosok viszont közölték, hogy pont olyan joguk van egy nyilt lakossági fórumon részt venni, mint a korábban szocialista a helyi Fidesz-elnöknek.

Seszták ekkor kapott egy helyi fideszestől egy mentőkérdést: hogyan segit rajtunk az EU most ebben a nagy gazdasági válságban, meg mi lesz a hitelekkel?

Erre a következőket mondta: „Sehogy, a kölcsönöket vissza kell fizessük, és tudomásul kell vennünk, nekünk magyaroknak, hogy ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is azt kell tennünk, amit a zsidók akarnak és mondanak (mert övék a pénz), és ezt el kell fogadnunk. Viszont ez a mértékű hitelállomány teljes mértékben visszafizethetetlen, egy borzalmas adósságspirál.” Miközben Seszták napi kapcsolatban van Csintalannal is, akivel arról értekeznek, hogy magyarok már lehúzhatják magukat a WC-n. Aztán úgy folytatta, hogy ez a szemét EU egy rohadék mocsok, s még mondta tovább, csak a jobbikosok meg találták kérdezni, hogy ha ilyen szemét az EU, akkor miért irta alá a Fidesz a Lisszaboni szerződést olvasatlanul és azonnal?

Válaszul Seszták Ágnes ismét üvölteni kezdett : "Na itt van elegem, én nem is vagyok a Fidesz tagja!".
Erre meg valaki megkérdezte tőle, hogy akkor mit keres itt?!

Ekkor már közeledett a finálé, és Seszták rekedtre üvöltötte magát: „Hogy meri a pofájába vágni ezt a kérdést, ez olyan, mintha magát az utcán hirtelen az első szembejövő pofán vágná?!". Sőt, hogy a jobbikos szószólóhoz hasonlóan szemét férfit még nem látott! A jobbikos logikus válasza, hogy ők még ilyen szemét nőt nem láttak, mint Seszták.

Reakció gyanánt a Kommunista Ifjúsági Szövetség volt újságirónője olyat vágott az asztalra, hogy az majd széttört, porceláncsészéstől, kannástól, azt üvöltötte "Na itt van vége!", és kirohant a teremből.
Erre aztán az egész terem felállt, és mindenki elindult kifelé. 

Seszták Ágnes bemutatkozott, és hiven demonstrálta, hogy a mögötte állók, az „emberek pártja” miként gondolja az emberi kommunikációt, mindezek után a Fideszre akkor sem adnám le a voksomat, ha kényszeritenének. 
 
Egy olvasó – Lófő Bulcsú