Tisztelt nemzeti érzelmű honfitársam! Kérem, hogy olvassa el levelemet és amennyiben egyetért vele, küldje el az ön által ismert fideszes szavazók címére!
 
Tisztelt Fidesz-tag! Tisztelt Honfitársam!
1. Alulírott a választásokon a Fideszre szavaztam, a két választási lehetőség közül a Fidesz kormánytól vártam, hogy segíti hazám boldogulását. Nagyon nagy csalódás volt nekem, hogy a Fidesz képviselte és vezette jobboldal 2002-ben és 2006-ban is elvesztette a választásokat.
2. Nagyon rossz látni, hogy a hazug, csaló, korrupt és hozzá nem értő MSZP-kormány és párt vezeti az országot az ugyanolyan SZDSZ és a hasonló MDF cinkos támogatásával.
3. Ugyanakkor egyetértek Fábry Sándor megállapításával, amely a Fidesz teljesítményét is elégtelenre osztályozta.
4. A Fidesznek megvolt a lehetősége, hogy megnyerje mindkét országgyűlési választást és most is lenne lehetősége a kormány megbuktatására, hazánk további romlásának megakadályozására. Sajnos, hogy a Fidesz maga is azt mondja, hogy nincs erre lehetősége.
 
5. Mint minden szervezet , a Fidesz is működhetne hatékonyabban. Sajnos úgy tűnik, hogy a jószándékú kritikákat a Fidesz  nem hallgatja meg, a párt legfelső vezetői nem hallgatnak az emberekre. A párt vezetői sokadszor készülnek elkövetni ugyanazokat a hibákat. Az egyszerű  tagság nem tudja az elképzeléseit keresztülvinni.
 
6. A nemzet érdeke felette áll minden pártérdeknek. Egy párt csak addig tölt be pozitív szerepet, ha a nemzet érdekét jeleníti meg. Ez mindig a konkrét esettől függ és a múltbeli érdemek nem jelentenek semmit a konkrét esetben. Ha a Fidesz nem a nemzet érdekét képviseli, akkor nem számíthat a továbbiakban a jobb érzésű emberek támogatására.
 
7. Az általános válságot csak új módon lehetséges megnyugtatóan megoldani: Amelyik párt erre képes lesz, az vezetheti az országot az eljövendő új korszakban. Ha a Fidesz képes lesz erre, akkor ő lesz ez a párt, ha nem, akkor egy másik.
 
8. Az új és eddig szokatlan módszerre a következőket javaslom:
- a demokráciákban alkalmazott minden elfogadott eszközzel tegyenek meg mindent a kormány leváltására
- a Fidesz vezetői gyakoroljanak nyilvános önkritikát,
- állapítsák meg: mikor, milyen hibákat követtek el, mikor lehetett volna hatékonyabban eljárni, kik a személyi felelősei a hibáknak és nem hatékony megoldásoknak, a vezető posztokat a feladatukat jól elvégző személyek töltsék be, a sokszor leszerepelt kádereket vonják vissza megbízatásaikból, hallgassanak az emberekre, hallgassanak a szavazóikra!
 
9. A hibák nem teljes felsorolása: Az 1998-as választásokat a Kisgazdapárt és a MIÉP nyerte meg a jobboldal számára.Ennek ellenére a Kisgazdapárt ellehetetlenítésére és a MIÉP-pel szembeni fellépésre került sor, az együttműködés helyett. A 2002-es választási kampányban az első fordulót megelőzően: „Aki sárral dobálózik, teret veszít” és „A jövő elkezdődött” jelszavak erőltetése, az MSZP-SZDSZ arcátlan és hazug negatív kampánya elleni tétlenkedés, az emberek kérése ellenére is. 2004-ben Medgyessy lemondásakor az előrehozott választások kikényszerítésének elmulasztása. ( Egy Gyurcsány jobb nekünk, mint Kiss Péter hozzáállás.) A 2006-os választási kampány alapvetően elhibázott volta : Rosszabbul élünk, mint négy éve jelszó. A változás jelszó, mert a negatív változás is változás, amely sajnos be is következett. 2006. szeptemberében és októberében az előrehozott választások követelésének és kikényszerítésének elmulasztása. Deutsch Tamás, Kövér László, Fónagy János és hasonló személyek pozícióban tartása. 2002-ben az első fordulót követő és a 2006-os önkormányzati választási kampányban látott hozzáállásra lenne szükség, hogy a nemzet érdekeit megfelelő erővel érvényesítse a Fidesz.
Kérem, hogy szíveskedjen a levelemre erre az e-mail címre részletes választ adni. A levéllel megkeresek más Fidesz-tagokat is. Kérem, hogy levelemet közölje a párttársaival és a Fidesz-gyűléseken is. Jó lenne, ha a nemzet érdekében önmagunkban kezdenénk a változást. Ne feledjék: Egy jó ügyért lehet rosszul és jól is harcolni. Ugyanúgy egy rossz ügyért is lehet jól és rosszul is küzdeni. Kijelentem, hogy amennyiben a Fidesz nem fog megfelelni az elvárásaimnak, akkor az európai parlamenti választásokon, a  Jobbik Magyarországért Mozgalomra fogok szavazni.
 
Ugyanerre fogom buzdítani minden rokonomat, barátomat és ismerősömet is. A nemzet érdekében végzett munkájához sok sikert kívánok:
Üdvözlettel: egy fidesz szavazó
 
( Sajnos félek attól, hogy véleményemért retorzió érhet. Sajnálatos, hogy 2009-ben ilyen körülmények közt vagyunk kénytelenek élni. Viszont a szavazófülkében is ugyanilyen névtelen maradok.)
(Kuruc.info)