A teljes kép cikkünk alján látható
Újabb jó hír a holokauszt hazai rajongóinak. Az eddig csak virtuális síkon forgalmazott hollókoszt már anyagi formában is testet öltött. A gyártótól, a Cionizmus Zrt.-től kiszivárgott információk szerint a szilárd halmazállapotban is piacra dobott terméknek hármas küldetést szánnak.
Egyrészt azoknak szeretnének vele kedveskedni, akik a fontosabb, alapműnek számító szellemi termékek megvásárlásával, valamint az abban leírtak bebiflázásával és a tételek papagájszerű visszamondásával már bizonyították hűségüket a holokauszt-ipar kiötlői felé, mégis hiányérzetük támad, mikor este alvásra hajtják fejüket, mert elmondásaik szerint álmaikban még nem mindig köszönnek vissza a tragédia képei. Nekik elég lefekvés előtt 1evőkanállal bevenni a holo-terapeuták szerint. Természetesen esetükben ez a mérték még nem helyettesíti a filmipar olyan gyöngyszemei által okozott gyönyört, mint amit egy Sorstalanság vagy egy Schindler listája képes kiváltani, ezért számukra továbbra is javallott, hogy éjjeli pihenésük közben a háttérben a klasszikusok hangjai szóljanak.
Második célcsoportként azokat kívánják gyógyítani a szerrel, akik minden igyekezetük ellenére még mind a mai napig nem voltak képesek szembenézni a múlttal, így a borzalmat sem tudták feldolgozni, nem is csoda, hogy bűntudat-indexük a holo-barométer kijelzői szerint sem éri el a kívánt mértéket. Az ő napi hollókoszt adagjuk 3x1 evőkanál, amellett, hogy kiegészítő kezelésként továbbra is látogatniuk kell olyan kiváló holo-pszihológusok előadásait, mint Gerő András, Vágó István, Feldmájer Péter és Imre Kertesz.
A legfontosabb küldetése a csodaszernek a renitensek betörésére irányul. A magukat holokauszt- cáfolóként, revizionistaként vagy "másként gondolkodóként" meghatározó elemek - akik a gyártók és forgalmazók egyöntetű véleménye alapján csak szimplán holokauszt-tagadók - egyre szaporodó létszáma komoly aggodalommal tölti el az antiszemitizmus-ipar irányítóit. Ők azok, akik nem átallanak kötözködve olyan kirekesztő kérdéseket feltenni, mint pl.: "Hol vannak az elgázosítás tárgyi bizonyítékai?" "Hidrogén-cianid maradványok a gázkamra falaiban?" "Boncolási jegyzőkönyvek?". És ehhez hasonló szélsőséges megnyilvánulásokkal veszélyeztetik a liberális demokráciának köszönhetően széles néptömegek számára elhozott, létbiztonságból táplálkozó, fizikai-szellemi-lelki harmóniával átitatott, békés, nagycsaládokban megélt mindennapokat.
A Cionizmus Zrt. képviselői pontosan tudják, hogy a terroristákat nem lehet a demokrácia keretein belül jobb belátásra bírva rávenni, hogy önként vegyék be a napi 5x15 evőkanálnyi mennyiségüket, ezért megállapodtak a CIA-val és a Moszaddal, hogy segédkezzenek a delikvensek Guantanamóra való utaztatásában. Az is a kiszivárgott infók közé tartozik, hogy a technológusok a szélsőségesek számára egy speciálisabb készítményt kevertek, melyben emelték a hallucinogén anyagok mennyiségét, és olyan "tisztító vitaminokat" is adagoltak, melyek kúraszerű alkalmazása során az agy végleg törli a Germar Rudolf, Carlo Mattogno, Arthur Butz, Robert Faurisson neveket és a hozzájuk kapcsolódó kutatások eredményeit.
A CIA Lengyelországban található titkos börtöneiben Hezbollah és Hamasz harcosokon, valamint magyar gárdistákon végzett kísérletek eredményei rendkívül biztatóak.
A CZRT elnöke, Ellie K. Wiesenthal Imre, külön kitért a pimasz Kuruc.Info szerkesztőire is. A kiszivárgott információk valóságtartalma felől érdeklődő Metélt Távirati Irodának elmondta, hogy emelték a neonáci betűvetők fejére kitűzött vérdíjat, és alig várja, hogy már kézre kerülésük napján saját kezűleg szíjazhassa őket kórházi ágyukhoz, előkészítve őket intravénás kezelésükhöz. A csak a szálasistanyilasista páciensek ellen bevetett holo-infúzió alkalmazása után pedig még soha nem fordult elő, hogy bárki gojimfia tagadta volna a soát. Nem lesz tovább bővítve a holokamu-dosszié - tette hozzá kajmánul vigyorogva.
Továbbá azt az örömhírt is közölte, hogy a magyarországi cigányság vezetőjével - az interjú alatt végig mellette álló -, Mohácsiné Kolompár Orbánnal történt megállapodásuk alapján, amennyiben a Kuruc Cigánybűnözés Elleni Osztályának vezetőjét, a hírhedett Arppi S-t is sikerülne végleg liberálissá tisztítani az intézmény specialistáinak, akkor a kulturtörténeti sikercsodaként is emlegetett M.K.O.garantálja, hogy a roma társadalom számára az elmúlt három évben a Magyar államtól kapott segély zsebében lévő jelentős részét és a fajtestvérei által az elkövetkezendő két évben a bodzából és a kesznyéteni uborkából betakarított összeget felajánlja a CZRT részére, a további kutatások támogatására. Ezután a két rokonlelkű és jellemű nép képviselője kézfogással egybekötve mosolygott az MTI fotósára.
Az első két célcsoporthoz tartozó betegek a gyógykészítmény beszerzése felöl érdeklődjenek országgyűlési vagy önkormányzati képviselőiknél, de a portéka megvásárolható a forgalmazóknál: a média jelentősebb képviseleteinél is.

Kép: Scenic


Kép: Scenic

Vak Bottyán - Kuruc. Info

(2009.05.11.)
Kapcsolódó: - Holokamu-dosszié