Egy baráti társaság immáron húsz éve a Hősök terén ünnepli meg a pozsonyi háború győzelmi napját július 7-én este 7-kor. Kezdetben senki nem tudta, miről van szó, ám az elmúlt két évtizedben sikerült elérni, hogy egyik-másik történelem tankönyvbe bekerült az esemény, amely nélkül nem lenne Magyarország.
Árpád hadai legyőzték az egyesített három európai sereget, ez volt a törzsi állam honvédő háborúja, ezt követte majd száz év múlva ugyanazon határokkal a nyugati-keresztény államalapítás. A részleteket németországi levéltárak, városi krónikák és halottaskönyvek alapján sikerült rekonstruálni, Kubínyi Tamás könyvet írt róla, a Magyar Tudományos Akadémiával sikerült egy emlékkönyvet kiadatnia, műsorok, előadások sokaságát készítette, ám a többség még alig tud róla. A rendezvényen minden nemzeti szervezet tagját szívesen látjuk, hiszen a nemzeti radikalizmus gyökér-eseményéről van szó - írják a szervezők.
Zoom