Egy ausztrál fellebbviteli bíróság elutasította a "háborús bűnökkel" vádolt Charles Zentai fellebbezését, amelyet a magyar hatóságoknak való kiadatása ellen nyújtott be. Hogy Ausztráliában szabadon élhet egy körömtépő, áldozatait halálra kínzó zsidó ávós, és egy Kuncze nevű szaralak annak idején igazolást bocsáttatott ki érdekében, miszerint az ÁVH-n nem bántottak senkit, senkit sem érdekelt, hiszen a koszos gójok nem számítanak. Izraelben is bújkálnak egykori komcsi tömeggyilkosok, Lengyelország évek óta igyekszik elérni egyikük kiadatását, de hiába.

A 84 éves Zentai ellen 2004 decembere óta folytat vizsgálatot a (nevében) magyar külügyminisztérium, azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként Budapesten megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. (Az nem derül ki, hogy miért nem viselte - a szerk.)

A fellebbezést az ausztrál szövetségi bíróság három tagú bírói testülete utasította el, megerősítve ezzel a tavaly szeptemberben egyetlen szövetségi bíró által hozott döntést. E testület Ausztrália második legmagasabb szintű bírói szerve. Zentai, aki kezdettől fogva cáfolta a rágalmakat, nem volt jelen hétfőn a tárgyalóteremben, ahol a döntést kihirdették.

(Híradó)

Kapcsolódó:
Egyelőre nem adják ki Zentait
Zentai Károly egyelőre megmenekült a bosszú népétől
Kitüntették Zentai Károlyt