A manipulált Zsindex felvétel

A hazugságairól és vesztes pereiről hírhedt cionnáci csatornalapnál tagadják, hogy manipulálták volna a 9-ei tüntetésen készült fotóikat. A kajmánok képriportjában azonban a főbűnöző által sulykolt fasisztaveszélyt egyértelműen hamis képpel sugallják. A gennygócok bevallottan zsidó főszerkesztőhelyettese, Tevan tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a városnéző magyarokat inzultáló tót rendőrök mellé állt. Vártuk telefonszámát, míg rá nem döbbentett egy olvasónk, hogy a tudakozó is kidobja: 36-1-466-9562. A Bp. XI. kerületi Bogdánfy Ödön utcában lakik, nem olyan nagy, valaki felkutathatná a házszámot.

Az úgynevezett győzelem napján több ismert jobb és baloldali közéleti gennyláda is aláírta a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett Zéró tolerancia kiáltványt. Az aláírók elhatárolódtak a kirekesztés - az antiszemita és rasszista megnyilvánulások - minden formájától. Vagyis kapásból hazudtak, hiszen a magyarellenességtől nem határolódtak el. A köztörvényes miniszterelnököt a tömeg jelentős része kifütyülte és tojással dobálta meg.

Az eseményen több hírTV-s kamera is jelen volt. A megemlékezésen a társaság operatőre az elmúlt időszak utcai zavargásai miatt a rendőrség számára is jól felismerhető "PRESS" vagyis sajtó feliratú esőkabátot viselt. Az Index című zsidórasszista újság oldalán látható fotósorozaton viszont ez a felirat látható: "SS". Az ürülékszagú cionistákat az sem zavarja, hogy egy valódi SS rövidítés, ugyebár, sokkal szebb betűtípussal készül.

A hazug Tevan

A judeonáci lap magyarellenes uszításáról hírhedt főszerkesztő-helyettese elismerte, hogy munkatársuk a tömegben fasiszta jelképeket is szeretett volna fotózni, de azt tagadta, hogy a digitális képet később egy számítógépes program segítségével megváltoztatták.

A Zsindex fotósa

Ez is ő

"Természetesen, mi nem szoktunk képeket manipulálni, most se manipuláltuk, de erről a képről szerintem ordít is, hogy nincs manipulálva, hiszen a karja takarja el ezeket a betűket." - hazudta Tevan Imre az Index főszerkesztő-helyettese a hírTV-nek, hiszen a képen az operatőr karja nem takarná el a PRESS felirat első három betűjét,  - ha a zsidó taknyok nem retusálták volna ki onnan.

Az "S" betűk felett jól látható az MSZP és az SZDSZ által nyilas jelképnek rágalmazott Árpád-sávos zászló is azzal a szerkesztőségi megjegyzéssel, hogy "Nem hagyták". Vagyis a képen látható tüntetők nem hagyták békén Gyurcsány Ferencet ez alkalommal sem. Az Index fotósa is azt hazudja: utólag nem manipulálták a fényképet.


Az ominózus részlet: a laikus, de gyakorlott szemek is látják, hogy nem szokványos színátmenetek vannak az "SS" betűk körül

"Visszautasítom és teljesen vérig vagyok sértve, nem tudok mást reagálni. És az a legsértőbb, amit ti akartok ezzel csinálni (...) Én nem vagyok bérenc, én nem szorítkozom rá, hogy olyan munkahelyen kelljen dolgoznom, ami ilyen szinten próbálja manipulálni a dolgokat. És erre - mondom ismételten -, büszke vagyok és ezért vagyok itt. Ha ez másképp lenne, már nem dolgoznék itt." - mondta el Barakonyi Szabolcs. (Ha valaki tudja Tevan és Barakonyi telefonszámát,   - utóbbi fotóját is várjuk - , kapásból közzétesszük. A zsindex fotósát el kell kergetni, ha rendezvényen találkozunk vele, ha mégis kattogtatna a kis aberrált, akkor tudjátok, mi a teendő - Kuruc.info)

A hírTV oknyomozó műsora már korábban is foglalkozott a zsidóbűnözőkkel, amikor kiderítette, hogy az Index újságírói leitatták azt az embert, aki miatt március 15-e előtt Szilvásy György kancelláriaminiszter terrorveszélyt emlegetett. Később az internetes újság olyan videofelvételt tett közzé, amelyben bemutatták az otthoni vadkender termesztésének technikáját. Az Index főszerkesztő-helyettese ma megtiltotta, hogy a Hír Tv szerkesztőségükben forgasson.

Az Index képriportjába a mai napon az ominózus fotó képaláírásához az alábbi megjegyzés került: "Az operatőr kabátján a felirat: PRESS"

(Kuruc.info - Hír tv.)

Kapcsolódó: Olvasók a Zsindex képhamisításához