Szanyi Tibor szocionista EP-képviselő a Duna Közbeszéd című műsorában kijelentette, hogy két zászlónak van helye a magyar parlament épületén, majd álvitának nevezte a székely zászló ügyét.
Szanyi Tibor elmondta, hogy vagy minden fontosabb népcsoport zászlaját, vagy egyikét sem kell a parlamentre kitenni. A képviselő szerint már önmagában az is kérdéses, hogy melyik zászló helyébe kerül ki a székely zászló az országgyűlés épületére. Azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy "a magyar vezetők gyalázzák azt a nagyobb közösséget, amelynek az ország a létét köszönheti".
Magyarországon a hét év alatti korosztály 42 százaléka a mélyszegénység szintjén van. Szanyi Tibor szerint a KSH adatai a szegénységről nem relevánsak. „A valóságot nem lehet elhazudni” – mondta. Az MSZP úgy véli, hogy meg kell szüntetni Európában a mélyszegénységet. Az Európai Bizottság múlt héten hirdetett meg egy 316 milliárd eurós beruházási- és fejlesztési programot – jegyezte meg a politikus. Ennek nagy része döntően fiatalokat érinti majd, az iskolaprogramokon át az innovációs programokig – tette hozzá.
A veszprémi időközi választásokkal kapcsolatban kérdésre annyit mondott csupán, hogy megfelelő jelölt állítása a helyi szocialisták kompetenciájába tartozik.
Simon Gábor ügyéről pedig úgy nyilatkozott, hogy egyértelmű kijelentést sem az érintett, sem az adóhatóság nem tett az ügyben. A magyargyűlölő politikus szerint nincsenek egyelőre bizonyítékok sem az osztrák számlák, sem az afrikai útlevelek létezésére vonatkozóan. Végül megjegyezte, hogy a kormányzó elit számlái is kíváncsisággal töltik el.
(Duna tv nyomán)