Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának szélsőséges cionista elnöke csütörtökön kijelentette: garantálja, hogy a Magyar Gárda egyetlen tagja sem kap soha beutazási engedélyt az Egyesült Államokba (feltételezzük, hogy ez a hír borzasztóan elkeseríti a derék hazafiakat, akiknek minden vágyuk ellátogatni oda például a zsidó pénzügyi diktatúra tanulmányozása céljából). A gyáva, atlantista Fidesz sem tiltakozik a belügyekbe való beavatkozás ellen. Prágában a mindenkori cseh kormány utasította volna rendre a mocskot. Ha a rezsim megdől egy napon, mi sem engedjük be Lantost és a bandáját.


Szép pár, romantikus pillantások, egy szent cél

A terroristabarát, szovjet helytartóként viselkedő Tom Lantos, Ceausescu egykori cimbije Budapesten számolt be újságírók előtt az utóbbi hetekben tett útjairól és tárgyalásairól, amelyek elsősorban a "terrorizmus elleni harcról" (értsd: az arab világ leigázása és Izrael lábai elé helyezése) és a közel-keleti helyzet békés megoldásának lehetőségeiről (értsd: valamennyi ellenkező arab kiirtása Nagy-Izrael érdekében) szóltak. A magyar érdek iránt teljes érzéketlenséget mutató amerikai politikus a Független Hírügynökség vízumentességre vonatkozó kérdésére válaszolva hangsúlyozta: ő mindenképpen támogatja, hogy a magyarok vízummentességet kapjanak.

Hozzátette azonban: 2001 szeptembere óta Amerikában elsőrendűvé vált a biztonság fontossága. Éppen ezért az Egyesült Államok csak garanciák után hajlandó vízummentességet adni még az olyan baráti országnak is, mint amilyen Magyarország.

B-listázna a judeonáci

Mindenképpen ki kell szűrni, hogy "terroristák" kaphassanak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba - mondta a politikus. "Az olyan őrültek például, akik szerint Magyarországot NATO-szövetségeseitől kell megvédeni, sohasem kaphatnak vízumot Amerikába, ezt garantálom" - jelentette ki Tom Lantos. "Listát (!) fogok kérni a Magyar Gárda mind az ötvenvalahány tagjáról (azaz magyar állampolgárokról, szerk. megj.) és átadom az illetékeseknek" - tette hozzá a szovjet szörnyemlékmű mellett kiálló, a szovjet megszállást magasztaló magyargyűlölő.

Az ő értelmezésében az a terrorista, akiről ő listát küld, mindegy, hogy törvényesen működő, bejegyzett szervezet tagja-e vagy sem. Kérdés, beperelhető, feljelenthető-e illegális adatgyűjtésért és rágalmazásért. Utóbbi ügyben nagyobb eséllyel indítható per Budapesten, hiszen a kaftános mindenképpen itt követte el a mocskolódást.

Az amerikai képviselő egyebekben ismét hangsúlyozta "az egész civilizált világ" összefogásának szükségességét a "terrorizmus" ellen. Mint mondta: a fasizmus és a sztálinizmus legyőzése után most az iszlám fanatizmus ellen kell egységesen fellépni. A jenki imperializmus és a judeonáci népirtás ellen valamiért nem emelte fel szavát.



"Nem, ez nem Árpád-sávos lobogó"
Teljes elhatárolódást szeretne a szélsőséges politikus

A judeonáci Tom Lantos a Jobbik által életre hívott Magyar Gárdával kapcsolatban belügyeinkbe beavatkozva elhozta a nemzetközi zsidóság kívánságát: minden politikai pártnak világosan el kell határolódnia tőle.

Legjobb tudomásom szerint nem minden frakció járt el így - mondja a cinikus politikus. A kormánypártok és az MDF megtette, így várom, hogy a többiek is hasonlóan cselekedjenek: a leghatározottabban határolódjanak el, hogy ha valóban komoly partnerei akarnak lenni olyan országoknak, mint az Egyesült Államok.

De fontos az is, hogy nem szabad túlértékelni ezt az 56 ember által létrehozott sötét gárdát - fűzte hozzá Tom Lantos.

(FH - InfoRádió nyomán)


Tom Lantos kitiltaná a Magyar Gárda tagjait az USA-ból c. cikk jelent meg a zsindex-en.

Idézet a cikkből: "Tom Lantos az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint a Magyar Gárda létrehozói őrültek" illetve "Szerinte a Magyar Gárda létrehozói például olyanok, akiket nem szabad beengedni az USA-ba. A politikus ezért súlyt helyez arra, és személyesen garantálja, hogy lista készüljön ezekről az emberekről, és soha egyiküket se engedjék be az Egyesült Államokba."

Mi ez, ha nem becsületsértés egy magyar (és amerikai) jogállamiság keretein belül megalakult szerveződés részére?!
Ez az amerikai demokrácia? Tom Lantos mit képvisel, a demokráciát, vagy valami mást? Perelhető-e Tom Lantos a sértő kijelentéseiért?

Üdv, Alfonz


NYILATKOZAT

A Magyar Gárda Egyesület tagjai megütközéssel értesültek arról, hogy Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke nyilvánosan megfenyegette az egyesület alapító tagjait.

Aggályosnak és a magyar alkotmányba ütközőnek tartjuk az amerikai politikus azon szándékát is, hogy a Magyar Gárdához csatlakozni készülő személyekről listát szerezzen be. Utoljára német nemzetiszocialista, majd ezt követően szovjet politikus avatkozott be ennyire magyar állampolgárok alkotmányos jogainak gyakorlásába.

A Magyar Gárda Egyesület továbbra is az alkotmányosság és a jogállam talaján áll, tagjai ragaszkodnak állampolgári jogaikhoz. Felszólítjuk a magyar kormány illetékes szerveit, hogy minden eszközzel óvják meg a magyar demokrácia függetlenségét.

Kérjük az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét, hogy határolódjon el Tom Lantos szélsőséges kijelentéseitől.

Az egyesület alapító tagjai ezúton értesítik az ország közvéleményét, hogy minden jószándékú honfitársat szeretettel várnak augusztus 25-én délután 3 órakor a budai Várba, a Szent György térre a Magyar Gárda zászlóbontására és az első 56 gárdista avatására.


Budapest, 2007. augusztus 16.

Vona Gábor elnök, Bencsik András, Murányi Levente, Pörzse Sándor, Schön Péter, Staudt Gábor, Szabó Gábor, Szegedi Csanád, Szilárd István, Usztics Mátyás tagok


Üdv,

Én valahogy abszurdnak tartom ezt a kijelentést, miszerint a Gárda tagjait ne engedjék be Amerikába. Teszik ezt egy olyan országban, ahol legálisan működnek náci mintára alapult szélsőjobboldali szervezetek, felvonulásokkal, minden egyébbel.

Egy olyan országban, ahol a zsidó negyedben büntetlenül összeverhetnek akárkit, "Jézust is megöljük, titeket is megfogunk" kiáltásokkal. Egy olyan országban, melynek a katonái kislányokat erőszakolnak meg a Közel-Keleten, "nagy felszabadítás" címszó alatt. Egy olyan országban, amely magja az egész világot átfogó globalizmusnak, a médiából ömlő kommersz hulladékok szülőatyja, a médiaterror központja. Most akkor ki a terrorista? És természetesen nem a hazudozó kormányfőt, vagy az igazán terrorista és magyarellenes rendőrség tagjait tiltják ki, hanem egy reális gondolkodású, magyar érzetű szervezet tagjait.

Bár én magam sem vagyok az a fajta, aki mindenáron amerikába vágyik (direkt a kisbetű), de ez azért már felháborító, és személyes sértésnek veszem, holott a dolog személy szerint engem nem érint. Szvsz jogos a felháborodás, ez majdnem olyan, mintha kitiltanák az országból az amerikai hadügyminiszert vagy a tábornokokat, persze akkor nem lenne elintézve azzal, hogy mindenki kussba figyel, hátha történik valami, mert a perelgetések után se lesz megváltás ebből a szempontból.

M. Máté voltam, nagyon örültem.


Üdv Kuruc! Megdöbbenéssel olvastam az amerikai politikus Tom Lantos kijelentését. Egy ilyen ember utazgat és béketárgyalásokat folytat? Útközben pedig listát kér azokról a magyarokról, akik szeretnének tenni valamit a köz érdekében? Milyen demokrácia ez? Aki belép a gárdába jóhogy nem kap valami megkülönböztető jelzést, mint anno amit a zsidók kaptak (ők megérdemelték).

Remélem hamarosan megszólal az ügyben a "szeretett" gyurcsányunk is és elhatárolódik a vénember szavaitól, bár tudom ez kizárt dolog, viszont egy normális miniszterelnöktől el kellene várni (de vajon mikor lesz normális miniszterelnökünk?).

Ők beszélnek nácikról, amikor ugyanazt csinálják mint amit Hitlerék csináltak? Ha jól tudom, a magyar állam nem kért listát azokról a gyilkosokról, akik Afganisztánban vagy Irakban amerikai zászló alatt csalódokat mészárolnak le, gyerekeket erőszakolnak meg és foglyokat aláznak meg. Vagy tévedek?
(És akkor hol van ezektől a Magyar Gárda, akik a törvényesség talaján állnak és a közösséget szolgálják??)

Egyenlő bánásmód kell. Ők szokták ezt hajtogatni és ők sértik meg a legjobban...
Rohadjon meg mind!

Sz. T.


Kedves Barátaim!

Tom Lantos elhatárolódásra szólít fel, ennek szellemében én el is határolom magam, első sorban magától Tom Lantostól, a cionista-globalista Bush-rezsimet kiszolgáló gazembertől, aki egykori szülőhazája polgárait fenyegeti; bár acsarkodása nevetséges, hiszen öntudatos magyar hazafiak egyáltalán nem kívánkoznak a népirtó globalizáció fellegvárába.

Azonban ne vakítson el bennünket, nemzeti radikálisokat a Tom Lantos személye és nyiltakozata iránt érzett harag és megvetés; bár az USA külpolitikája szinte minden szempontból felháborító és emberellenes, a bevándorlási politikájukból tanulhatunk: Aki nincs hasznára a nemzetünknek, vagy arra potenciális veszélyt jelent, azt nem engedjük be az országunkba, vagy, ha valahogy csak bejutott, kitoloncoljuk.

Ez a gyakorlat nagyon helyénvaló lenne Magyarországon is, elsősorban az Izraelből és Kínából érkezőkkel szemben. Persze vannak egyéb nációk is, melyek esetében célszerű lenne így eljárni.

Legfőképpen pedig Tom Lantost és a hozzá hasonló cionista férgeket kellene kitiltani Magyarországról!

Üdvözlettel:

Münzberg Mihály