Jövő kedden tárgyalja az Európai Parlament a Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Magyarország helyzetéről készített jelentését. A Sargentini-jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének. A vitában Orbán Viktor is felszólal majd.
Zoom
Michael Ignatieff, a CEU rektora átveszi kinevezési okiratát Áder János köztársasági elnöktől 2016. szeptember 2-án (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Ennek apropóján nyilatkozott a CEU rektora a Guardian című baloldali brit napilapnak. Michael Ignatieff azt mondta, Európa jövője függőben van, a konzervatív EP-képviselők jövő heti döntése és a Közép-európai Egyetem sorsa árulkodó lesz.
Ez nem egy absztrakt kérdés. A CEU ennek a vitának a kellős közepén helyezkedik el, mert az az álláspont, amit valaki felvesz a CEU-ügyben, azt képviseli a demokráciát érintő kérdésekben is
– véli a rektor.
Az egykori liberális politikus szerint mindig is voltak olyan európai konzervatívok, akiknek tetszett Orbán véleménye a migrációról. Szerinte most az a kérdés, hogy az európai konzervatív politikusok egyetértenek-e azzal, amit Orbán mond a demokráciáról, az akadémiai szabadságról és a szabad sajtóról.
(24.hu nyomán)