Nemcsak a holokauszt, hanem a romagyilkosságok áldozatainak emléke is megköveteli, hogy az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely útját állja a rasszizmusnak, az Alkotmánybíróságnak pedig szakítania kell azzal a gyakorlattal, amely eltűri a gyilkosságokhoz vezető ideológia terjesztését - írta a Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.
A zsidó szervezet úgy fogalmazott: a rasszista indíttatású gyilkosságok mélyen felháborítottak minden becsületes embert Magyarországon és külföldön is, és ez a gyilkosságsorozat szinte példa nélkül álló az utóbbi évtizedek európai történetében
.
Arra a sajtóhírre utalva, hogy az egyik gyanúsított korábban a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagja volt, és összefüggésbe hozták a debreceni zsinagóga ellen 1995-ben elkövetett támadással, amelynek során felgyújtották a tóratekercseket tartalmazó frigyszekrényt, azt írták: az elfogott gyanúsítottak egyikének előélete világosan mutatja a magyarországi jogalkotók és jogalkalmazók felelősségét, ugyanis az akkori jogalkalmazók ezt a nyilvánvalóan antiszemita cselekményt pusztán garázdaságként értékelték.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint a másfél évtizeddel ezelőtti bűncselekménytől eltelt idő alatt odáig jutott "a fajgyűlölő indulattól fűtött" személy, hogy roma származásuk miatt ártatlan embereket mészárolt le.
"Minden olyan törvényhozót, minden olyan törvényalkalmazót, aki megakadályozta azt, hogy a bűnüldöző szervek fellépjenek az ilyen nézeteket vallókkal szemben, szakmai felelősség terhel az áldozatok haláláért, azért, hogy az elmúlt majd két évtizedben a rasszista gyűlöletbeszédet terjesztő személyeket nem vonhatták felelősségre" - fröcsögi a Mazsihisz.
(MTI nyomán)