Viszlát, Iván!
Mint arról portálunk is beszámolt, hétfő reggel a Jobbik kizárta parlamenti frakciójából Pősze Lajost. A Gárdát és Budaházy szidalmazó egykori jobbikos képviselő pedig nem volt rest, máris nyilatkozott több baloldali lapnak. Őkelmét az zavarta állítólag, hogy nem akart egy „rasszista párttal sodródni”.
Pősze Lajost a 06-20-943-26-30 telefonszámon érhetjük el, illetve megírhatjuk neki véleményünket a posze@t-online.hu e-mail címre is. 
Azonban a Jobbik lényegi politikája nem változott az országgyűlési választások óta, így felettébb érthetetlen, hogy ami jó volt a parlamenti szék megszerzéséhez, az miért lett rossz pár hónappal később. Pősze Lajos beismerte, hogy megromlott a viszonya úgy a pártelnökkel, mint néhány képviselőtársával, akikkel már beszélő viszonyban sem volt.
 
 
Nincs az a párt a világon, amely hosszú ideig némán tűrné azt, amit Pősze Lajos művelt a Jobbikon belül. Félreértés ne essék: lehet, sőt, némiképp kötelező is ellentmondani a párt vezetésének, a frakció többségének, ha az illető képviselő úgy gondolja, hogy szakmailag téves elképzelést kívánnak a köz elé tárni kollégái. Azonban Pősze nem szakmai alapon bírált, hanem a nemzeti oldal bástyájának számító Gárdát támadta meg egy Jobbikkal kifejezetten ellenséges napilapban, amit sehol sem tűrnének. Akkor még megúszta – és ez bizonyíték arra nézve, hogy kapott esélyt a véleményének átgondolására, valamint arra, hogy megértse, nem rohangálunk ellenséges napilapokhoz belső ügyeinkkel –, ám Pősze nem akart és nem tudott fegyelmet erőltetni magára. Bíróságon jelentette fel Toroczkai Lászlót, amiért a HVIM elnöke kemény szavakkal bírálta őt a Gárda kapcsán tett kijelentéséért.
Azért elemezni kéne azt is: mit várt a bíróságtól Pősze Lajos? Hogy kimondja majd azt: Toroczkai bűnös, fizessen kártérítést Pőszének, a Jobbik vezetését pedig kötelezi arra, hogy visszahelyezze őt a frakcióvezető-helyettesi tisztségébe? Nyilván nem, sokkal inkább a hiúságból, és generációjának politikusaiban meglévő lekezelő, lenéző, önelégült és beképzelt attitűdje hajtotta őt. Az az attitűd, amely szerint a népnek, köznek, újságolvasónak, adófizetőnek nem lehet igaza egy politikussal szemben, nem nyerhet egy képviselő ellenében. Ilyen viselkedéssel pedig nincs mit keresnie a Jobbikban!
Pősze Lajosról sokat elmond az a tény, hogy bár az esküje szerint le kellett volna mondania képviselői mandátumáról, erre nem volt hajlandó – dacára annak, hogy Vonáék döntése a mandátumának a visszahívásáról szólt –, helyette sejtelmesen új párt létrehozására céloz, átül Szili Katalin mellé, a "független" képviselők közé. Ez viszont részben bizonyíték arra nézve, hogy igazak azok a pletykák, mely szerint néhány frakciótagot kiszervezett volna a Jobbikból, ha Vona Gábor nem lép közbe még időben.
A jobbikos képviselői eskü, amelyet Pősze Lajos is ellátott kézjegyével:

Alább pedig az árulás állatorvosi lovának számító Pősze-interjú. Szerencse, hogy nem kezdte el vízágyúval oszlatni frakciótársait…
Florian Geyer - Kuruc.info
A Hírextrának adott önsajnáltató-önfényező interjú:
- Mi történt?
 - Kizártak. Ma délelőtt közölte velem az elnökség, hogy múlt hét csütörtökön hoztak egy határozatot arról, hogy visszahívnak a frakció soraiból. Erre azt mondtam: ne szórakozzunk így hétfő reggel. A frakcióülésen előterjesztették a javaslatot, és kizártak.
Indokot nem mondtak, illetve annyit, hogy eltávolodtunk egymástól és máshogy látjuk a dolgokat. Ez egyébként stimmel is.
 - És mi az a "más"?
 - Ezt külön nem mondták. Én mondtam utána el, hogy vállalom azt, nem látunk mindent ugyanúgy: nem vagyok hajlandó, egy fröcsögő, rasszista, egyre szélsőségesebb és anarchikusabb jegyeket viselő párttal sodródni. A pártot nem is a jobbikos tagok mozgatják. Többféle ilyen kör van, akik a Jobbik elnökségét is presszionálják, tudjuk, hogy kik azok, de nem megyek ebbe bele, mert ez messzire vezetne. Nem volt egy hosszú vita, én közöltem, hogy nem vagyok hajlandó erre a sodródásra. Ezek után jött a titkos szavazás. Azt azért tudni kell, hogy a frakciótagokat ilyenkor egyesével szokták meggyőzni, megfélemlíteni, de még így is volt hat másként szavazó.
 - Az Új Magyar Gárda is meglepődött önön?
 - Az milyen mozgalom? Csak azért kérdezem, mert már annyi van belőlük, hogy nem tudom számontartani.
 - Mit tervez, mint képviselő a továbbiakban?
 - Most ki kell ülnöm a frakcióból, és függetlenként folytatni a tevékenységemet. Ezzel nagyobb lesz a mozgásterem, több dologhoz hozzászólhatok, és nem kell egyeztetnem a pártvezetőség, olykor ostoba vétójogaival.
 - Átül egy másik frakcióba?
 - Azt nem tudom megmondani, hogy mi lesz fél év múlva. A jelenlegi szabályok szerint hat hónapig függetlenként kell tennem tovább a dolgomat. Azt most még nem tudom, hogy lesz-e olyan párt, ahova átülhetek.
(Hírextra)
Friss: A Hírlaphoz, az MTV-hez és a komcsi Népszabadsághoz is elszaladt a "szakpolitikus":
"Bolsevik mentalitás"
Meglepte, hogy kizárták a frakcióból, a lépésnek igazi előzménye nem volt – hazudta Pősze Lajos a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, mindennek kapcsán egyébként "bolsevik mentalitást" emlegetett.
Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak csak a keresztény Európában van helye – szögezte le. Úgy vélte: "politikai bunkóság" nagy keleti mítoszt építgetni, amikor az elmúlt időszakban is európai autógyártó cégek hoztak nagy beruházásokat.
Egyértelművé tette: nincs a Gárda ellen, ha azt mondjuk egy önkormányzat tartja fenn, és közhasznú feladatokat is ellát. Az azonban nem szerencsés, ha minden pártnak van egy gárdája, mert akkor előbb-utóbb polgárháború lesz – tette hozzá.
Azt állította: rengeteg Jobbik-szervezettől kapott tegnap e-mailt, telefont. Jelezték, szükségük van arra, hogy másképp politizáljanak. Szerinte az elnökség egyre szűkebb karanténba zárja magát, kisstílű politizálással, ennek áldozatul esnek vidéki szervezetek. Szeretné, ha az elnökségi tagok közül néhányan ezt felismernék – hangoztatta Pősze.
"A Jobbiknak nincs jövője"
A Jobbiknak nincs jövője. Ebben a formában, ezzel az elnökséggel bekódolt a párt megszűnése - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Pősze.
A politikus Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről azt mondta: nagy a felelőssége abban, hogy "a párt ilyen rossz irányba halad, nem találja a helyét sem itthon, sem Európában". Szerinte látszik, hogy egyre szűkebb karanténba zárul be a párt.
Unja a "rasszizmust"
Ezt egyébként a Népszabadságnak is elmondta, hozzátéve: a Jobbiktól nem csak az értelmiség, lassan már az érettségizettek is menekülnek, a párt öt hónap alatt szavazóinak a felét elveszítette. Szerinte a párt szakmai programja mögött nem állt komoly szándék, és - mint fogalmazott - baromi unalmas, hogy minden átmegy tömény rasszizmusba.
A Jobbik vezetésében bizonyos emberek nem akarják tudomásul venni, hogy "szerencsére legalább ötven éve a világ egyik pontján sem lehet rasszizmussal boldogulni" - szögezte le Pősze, akit valamiért nem zavart e szörnyű "rasszizmus" amikor a párt bevitte a parlamentbe, s, aki arra a kérdésre, hogy szándékozik-e új pártot alapítani, és csatlakozik-e hozzá bárki is a Jobbik frakciójából, azt válaszolta: "új politikai feltételek között kell megtalálniuk a nemzeti radikalizmus helyét".
(Híradó nyomán)