Erzsébet tér
Tűri-e még a magyar nép a rabláncot, amit a kommunista elvtársak utódai tettek csuklóikra? Tűri-e még a magyar nép, hogy büntetlenül gyalázhassák magyarságában, azok, kik semmit sem tettek ezért az országért? Tűri-e még a magyar, hogy azok irányítsák hazánkat, kiknek csak térkép e táj? Van-e még annyi erő a magyarokban, hogy kezükbe vegyék sorsukat és erős országot építsenek utódaiknak? Ma, március 15-én, erre várunk választ! Minden magyar az utcákra!

Értékelés: Összességében jobban helytállt ma a magyar ifjúság legértékesebb része, mint október 23-án. Bár a szervezettség még távol áll a profizmustól, valami megindult. Sokan vettek végre-valahára védőfelszereléseket, bár még mindig nem elegen. Nincs még dél-koreai típusú tömeges földrefekvés (ilyenkor a rendőrök nagyon nehezen tudnak oszlatni, a rendőrlovak pedig megállnak), nincs szinkronizált, nyugodt szembemenetelés az ávóssorfallal, de a többség ügyesen tér ki, eltapossák a gázgránátok jó részét, és kezd kialakulni a nagyobb, 6-8-10 fős, összetartó, egymásra figyelő baráti társaságok hálója.
Miközben egy teljes egészében köztörvényes rezsim uralkodik ellenzéki segédlettel, a magyar fiatalok alaposan megjáratták a páncélban nehezen mozgó ávót, nem hagyták szó és tett nélkül, hogy a pedofil bűnözőkormány Budaházy Györgyöt elhurcolja. Sikerült megleckéztetni a gumigolyós sortüzet vezénylő, hazafiakat megvakító cionista, fajvédő söpredékelit egyik legundorítóbb képviselőjét, Demszkyt, megakadályozni Kóka, és főként El Qró szabadtéri felszólalását. Legközelebb még több tojás kell, de talán a nyolcnapos döglött macska volna igazán méltó a vicsorgó szoclib brigantik képébe.

Magyarokra lőni: erre mindig van pénz
A legkártékonyabb segéderő a Gyurcsány-rezsim fenntartásában a Fidesz. Orbán újabb és újabb pótcselekvései, a tetteket helyettesítő vakerolása, be nem tartott ígéretei, az akció helyetti petíciók és aláírásgyűjtések mind-mind a patkánykormány napjait hosszabbítják meg. Legnagyobb hazugsága ennek az embernek az, amikor azt állítja, hogy a népszavazás megmenti majd a kórházakat, iskolákat, a magyar emberek állásait stb. Ezt mondta, sulykolta Orbán október 1-e előtt is: voksoljatok ránk, és a kormánynak annyi, mert ez úgymond felér egy népszavazással. Hú, de megbukott azóta El Qró... A Fidesz egyetlen ágyat, osztályt, magyar életet nem mentett meg és nem is fog. Még a vizitdíjat sem képes eltöröltetni, az adóprés, a magyarellenes pusztítás pedig fokozódni fog. Viktor népe is megérdemli, ha jó neki ez az alak. Aki azt hirdeti, hogy a szoclib köztörvényesek ellen holmi népszavazásosdi - egy jogtipró rendszerben -  bármilyen érdemi eredménnyel járhat, az naiv, esetleg elmebeteg, vagy a diktatúra tudatos szekértolója. Mint a Fidesz elnöke. Aki 200 ezer utcára vonulóval sem akarja és tudja megrengetni a pedókormányt. Nincs is miért várni ezt tőle. A Fidesz ezer szállal kötődik az MSZP-hez és az SZDSZ-hez a rendszerváltozás közös elcsalásától kezdve a magyar föld eladhatóvá tételéig, a korrupcióig és lopásig (lásd csupán a számla nélkül felvett milliárdos "költségtérítéseket"), még akkor is, ha kevesebbet lopott, csalt, hazudott. Mindkét társulatban fellelhető a kommunista, III/III-as, II-es, I-es stb. spiclik klubja, egyik sem érdekelt a teljes átvilágításban, a vagyoni elszámoltatásban, a rablóprivatizáció felülvizsgálatában, a magyarellenes média felszámolásában, s a Fidesz ugyanúgy be van kötve a cionistákhoz (Likud és hasonlók), mint látszólagos ellenfelei.
Kókáék tolvajbandáját egy népszavazás körülbelül annyira érdekli és rendíti meg, mint Rákosiékat. Ha valamely törvényt esetleg vissza kell vonniuk, akkor egyfelől már nem lesznek iskolák/kórházak/magyar tulajdonú föld stb. Ráadásul az elvtársak másnap csinálnak egy 99%-ban hasonló jogszabályt, Viktorka pedig újból kunyerálhatja az agymosottak aláírásait. De addigra remélhetőleg saját hívei mondják majd neki, hogy Orbán takarodj.
A Kuruc.info ajándéka a magyar hazafiaknak, március 15-e alkalmából:
Gyurcsány Ferenc mobilszáma: 06 30 944 92 23 (Megjegyzés: Feri csak azt a hívást fogadja, aminek a száma benne van a telefonkönyvében, ezért idegeneknek a hívását nem fogja felvenni... De sms-sel nyugodtan bombázzuk!)
Március 16, 2.00: Mint a BBC 15-i vezető helyen szereplő hírében megjegyzi: az esti tüntetéseket a rendőrség tartotta törvénytelennek, a tüntetők pedig kövekkel és üvegekkel VÁLASZOLTAK a rendőrség vízágyús és könnygáztámadására. A brit közszolgálati tévé ismét megemlíti, hogy az ősz óta tartó tüntetéseket Gyurcsány hazugságai okozták.
0.45: Tomcatet szabadon engedte az ÁVH. A fideszista Magyar Nemzet Online a kormánypárti csürhesajtóhoz hasonlóan "zavargásoknak" nevezi az esti hazafias tüntetéseket. Hát igen. Akik tenni is próbálnak a pedofil rezsim bukásáért, ahelyett, hogy beérik a komcsikkal közösen "költségtérítés" címén lopó Fidesz és Viktor-Viktor alias "Vezénylő Tábornok Úr" orális mutatványaival, azok csak zavargók lehetnek...
23.25: Miután már csak pár tucat magyar lézeng a belvárosban, a bátor, állig felfegyverzett ávósok bosszúhadjáratra indulnak, és a mellékutcákban sétálgatókat vadásszák le. A rendőrterroristák által kilőtt könnygázgránátok zöme az est folyamán egyébként célt tévesztett, mert bár 100 m-re is ki tudják lőni gránátvetőkkel, pontossága siralmas. Így eltaláltak többek közt tetőket, lakásokat, hotelt, pl. a Kempinskit, és a Deák téri metrókijáratot, ahol mintegy nulla ember tartózkodott éppen. Az ÁVH egyébként nem figyelmeztette a tömeget, hogy merre távozzon, azaz fellépése törvénytelen volt. Sőt, a törvénytelenül fellépők "garázdáknak" merték nevezni hangosbemondón keresztül a hazafiakat. Mint a BBC vezető hírében megjegyzi: az esti tüntetéseket a rendőrség tartotta törvénytelennek.
22.00: Az Alkotmány utcában a falhoz szorítottak egy tucatnyi forradalmárt a tízszeres túlerőben levő ávós pribékek.

21.59: A Kossuth téren letartoztattak harminc főt, tudósítónkat nem engedik telefonálni a diktatúra egyenruhás pribékjei.

21.55: Tudósítónk jelenti, hogy a rendőri erődemonstráció ellenére még mindig több ezer fiatal tartózkodik az utcákon, a mellékutcákból folyamatosan szívárognak vissza a főutakra, ahol újra kezdik ellenálló tevékenységüket. Örömmel tapsztalta helyszínen jelenlevő tudósítónk, hogy sok ellenálló gázmaszkot, símaszkot és egyéb védőfelszerelést visel!

21.40: Egy rendőr súlyosabban megsérült a mindig kamuzó MTI szerint, a Hír Tv szerint öt pribék és egy tüntető sérült meg.

20.55: Az Andrássy és a Király utca sarkán épül egy új barikád. Az ávósok helyszíni bandavezére gumigolyót akart bevetni, de, talán a nemzetközi megfigyelőktől félve nem kapott rá engedélyt fentről.

20.50: Az ávósok a Kossuth teret védik, az Operánál lángol egy jókora barikád. A pribékek átmenetileg , hosszú percekre kénytelenek voltak megállni.
20.25: A Szondy utca előtt lövik a gázpatronokat, a Nyugati irányába terelik a tömeget.
20.25: A Fidesz lelkendezik, hogy még soha ennyien nem vettek részt a március 15-ei rendezvényükön,. Állítólag közel negyedmillió ember volt kíváncsi Orbán Viktor n+1-dik népszavazási marhaságára. Majd a tömeg békésen hazaszállingózótt, hogy holnap is Gyurcsány uralkodjék. Pár ezer ellenálló próbál csak tenni valamit, de a rendőri készenlét a fővárosban minden eddiginél erősebb. Persze negyedmillió embert ők sem tudnának megfékezni, és akkor ma este már nem Gyurcsány Ferencnek hívnák a miniszterelnököt. Viszont Orbán Viktor sokadik megfutamodása a hatalom leváltásának lehetősége elől bizonyossá tette, hogy nem érdekelt ebben, azaz nem érdekelt a haza felemelkedésében, részéről ez puszta retorika!
20.25: Az Andrássy út mellékutcái lezárva, a vízágyú mögött tömött sorokban haladnak a vörös pribékek!
20.15: A körúton lángoló kukák jelzik az erősödő ellenállást!
20.12: Vízágyú az Oktogonnál, az ávósok a Blaha Lujza tér felé nyomják a forradalmárokat, akik egyre többen vannak és egyre sikeresebben állnak ellen a rendőrök rohamainak.
20.10: A Művészetek Palotájában elkezdődött Gyurcsány gálaműsora. A Kuruc.info helyszínre bejutott tudósítója szerint El Qró még a szokásosnál is idétlenebb testtartásokban pózól ismerősei, barátai és üzletfelei körében. Várhatóan egy rendkívűl ostoba beszédet fog majd mondani!
20.00: A Hősök teréről eltakarodtak az ávósok!
20.00: Oszlat a rendőrcsürhe az Oktogonnál, ahol a hazafiak szétverték a diktatúra terrorlegényeinek egy csapatszállítóját is.
19.30: Az Oktogonon már többezren vannak, az Eötvös utcáig tudtak eljutni, ott rendőrsorfal állja útjukat. Vytautas Landsbergis beszél az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. A tömeg igazi Fideszesként viselkedik, amikor kell tapsol, amikor kell, pfújol.
19..00: A tüntetőket a Hősök tere fele nyomják az egyenruhás állatok. Könnygázat és vízágyút is bevetettek már, tudósítóink szerint a gumilövedékek egyelőre elmaradtak. A Hősök terénél végül gumibotoztak a pénzünkből élő rendőri söpredékek.
18.30: A kék egyenruhás vandálok körbevették az Aradi utcánál tüntető fiatalokat, oszlatás várható! A Deák térről csapatszállító autók mennek ebbe az irányba!
18.11: Az Andrássy út 60 épületét kordonokkal védi a rezsim a Budaházy kiszabadítására érkezett forradalmároktól. Az Andrássy út – Csengery sarkán többszáz forradalmár gyűlt össze, számuk egyre nő! Tomcatet is letartóztatták, őt a Gyorskocsi utcába szállították.
18.00: Hajdú-Bihar megyében kilenc különböző ponton zárták le az utakat a forradalmárok! Harcra fel magyarok!
17.30: Véget ért a Fidesz Erzsébet téri rendezvénye, amelyet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk a rezsim megdöntésére irányuló kísérletnek! Nevetségessé vált, már untig ismételt szólamokat hozott elő a Vezénylő Tábornok Úr is, mintha a beszédtől elmenekülne a véres, tolvaj és deklaráltan hazug hatalom! Orbán Viktor továbbra is népszavazásokban gondolkodik, persze az igazi rendszerváltás neki sem érdeke mert ő is a rendszer része!
17.25: A sorozatos, vélhetően magyarországi titkoszolgálati támadások miatt, jelentősen megnehezedett a honlapunk folyamatos frissítése! Mint kiderült Toroczkai László szabadlábon van, viszont Budaházy Gyurit valóban elkapta az ÁVH! Ma este 18.00-kor megpróbáljuk meglátogatni az Andrássy út 60, Aradi utcai bejáratánál! Menjünk minél többen és vele együtt jöjjünk ki!

16.25: Budaházy György hős hazafit és társát Toroczkai Lászlót az Aradi utcában található rendőrségi fogdára vitték! Aki unja a Fideszes verbális ámokfutás n+1-dik részét, azoknak itt a feladat. Kiszabadítani őket!
16.20: „Tavaly október 23-án nem volt forradalom, de leverték. Ma sincs forradalom, de nem engedjük, hogy leverjék” - esett ki ez a nagy marhaság Deutsch-Für Tamás száján! A mondat tartalmának helyes megfejtői között kisorsoljuk Deutsch-Für Tamás mobilszámát.

16.15:
Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsít a rendőrség egy fiatalembert, aki a Fővárosi Önkormányzat megemlékezésén a kordont felállító rendőrre támadt- áll a BRFK közleményében.
Ezenkívül garázdaság bűntette miatt indítottak eljárást ismeretlen elkövetőkkel szemben, akik részt vettek Demszky megdobálásában.

16.10:
Sajnos megerősítették a hírt: Budaházy Györgyöt az egyenruhás pribékek letartóztatták. Amennyiben valaki biztosat tud arról, hogy hova szállították őt, kérjük jelezze szerkesztőségünknek. Kiszabadítása elsőrendű feladat!

16.05:
A polgári és a keresztény-konzervatív értékrenddel köszönő viszonyban sem levő Deutsch-Für drogos Tamás színpadra lépésével megkezdődött a Fidesz nagygyűlése. A tömeg teljesen ellepte a Kossuth Lajos utcát és a Március 15-e teret, tudósítóink becslése szerint 100 ezer fő van kint a Belvárosban. Ennyi emberrel Viktor elkergetheti a kormányt, bármekkora rendőri ellenállásba is ütközne! Menjünk oda mi is, és beszéljük rá, hogy tegye meg!

16.03.
Fodor Gabriella SZDSZ-es bajkeverő arra kéri Orbán Viktort, hogy szólítsa fel a Fidesz rendezvény résztvevőit, hogy rakják el Árpád-sávos zászlóikat. Viktor, tedd meg különben nácinak fognak nevezni a Néphazugságban, és nem tudsz majd középről elhozni szavazatokat!

16.00:
A Hősök terén Csurka István arra bíztatta a jelenlevő mintegy ötezert fő MIÉP szimpatizáns, hogy vegyenek részt a Fidesz nagygyűlésen és vigyenek magukkal olyan zászlót, amilyent akarnak!

15.50: A Kuruc.info meg nem erősített informácíói szerint  Budaházy György forradalmárt a budapesti Deák téren letartóztatták!
15.40: A Kuruc.info tudósítói megerősítették, hogy mintegy 30 fekete bőrdzsekis, kopasz provokátor szállt be mikrobuszokba a Deák téren. Kokárda volt rajtuk!

14.30:
Az Erzsébet-híd budai hídfőjének közelében lévő tabáni 1956-os obeliszknél emlékezett a Forradalmi Nemzeti Bizottmány. Megkezdődött a Jobbik ünnepi megemlékezése ahol a szónok külön köszöntötte az Árpád-sávos lobogókkal érkezőket. A Jobbik rendezvényén szólal fel Wittner Mária, az egyetlen hiteles Fideszes képviselő!

Itt nem szidták az Árpád-sávos zászlót

14.00: Ismét vezető hír vagyunk a BBC-n amely tudósításában megemlíti a tavaly ősszel lezajlott eseményeket, valamit El Qró hazugságait is.

13.55:
A Vörösmarty téren pár perc múlva kezdődik a Jobbik rendezvénye. A mintegy ezerfős tömeg csendben várja a rendezvény kezdetét.

13.50:
Árulás: a fideszes szervezők elkezdték leterelni az Erzsébet hídról a forradalmárokat. Bizonyára kell a hely a vezénylő tábornok úrnak egy újabb népszavazás bejelentésére, talpnyalói és gyáván megfutamodó nyálas kis senkiházi "fidelitászos"  rajongótáborának legnagyobb örömére.

13.30:
A pesti kávéházak zsidó "értelmisége" technozenére épülő, semmitmondó, dekadens táncos műsorral emlékezik a forradalomra! Pár buzi vonaglik a színpadon, ez a rezsim legvalódibb arca. Az ávósok csendben "dolgoznak":

13.20: Kóka lekókadt, nem merte elmondani beszédét!

13.12: Demszky szerint Bajcsy-Zsilinszky Endrét Árpád-sávos zászló alatt ölték meg. A tömeg erre egyöntetűen válaszolt, a "hülye vagy" rigmus skandálásával! Demszkyt eltalálták egy tojással! A mocsadék különben hosszan mocskolta az Árpád-sávos zászlót is.

13.10:
Folyamatosan záporoznak a tojások és a paradicsomok s egyéb tárgyak a színpad felé. A magát közszolgálatinak hazudó MTV közvetíti ugyan az eseményeket, de a hangot csak a színpad mikrofonjáról adnak, így nem hallatszik a füttyszó. Helyszínen jelenlevő tudósítónk szerint a jelenlevők szinte semmit nem hallhattak a műsorból, a füttyorkán teljesen elnyomta a hazaáruló Roth-Weiss-Grün banda hangját!

"Dolgoznak". Hány lélegezetőgép vehető az ávóspáncélok árából?


13.00:
Tojásokkal és paradicsommal dobálják a maoista gazembert a hazafiak. A környéken erős a rendőri jelenlét. A vörös gazembert esernyőkkel védik testőrei a tojászáportól. A tojásokból különben repült a pedofilpárti Demszkyvel jó barátságban lévő, vele közösen a színpadra lépő Rogán Tóni felé is, és egyes hírek szerint eltalálták Kóka vagy Demszky luvnyáját is.

12.42:
Folyamatosan nő a tömeg létszáma a Belvárosban. A Strabag által finanszírozott Hír tévé, amely a vérkomcsi Csintalant is foglalkoztatja, tahiti noni juice reklámokat közvetít.

12.40:
Az Erzsébet hídon leállt a forgalom.

12.38:
A Kuruc.info helyszíni tudósítói szerint a Lánchíd és a Március 15-e tér között, mintegy 10 teherautónyi ávós pribék várakozik. Az M3-as autópálya budapesti bejáratánál, a beérkező autósokat átkutatják, igazoltatják. Egyelőre még áll a diktatúra, de a hatalom vörös birtokosai már rettegnek! Söpörjük el őket!

Minden héten megismétlik

12.30: Folyamatosan gyarapodik a tömeg létszáma a Petőfi-szobornál. Meg nem erősített híreink szerint Demszky így is beszél majd, és a rendezvényre El Qró is elmegy. Egyelőre ellenőrizzük a hír valódiságát.

12.21:
Újabb intés a vidékről Budapestre indulóknak:

"Én vonattal indultam Pestre, és javaslom mindenkinek, aki vonattal tart a fővárosba, az számítson legalább egy igazoltatásra (amíg a pályaudvarra leértem, a nemzetszínű karszalag miatt máris felírták az adataimat a rendőrök - és ez még csak egy 10,000 lélekszámú kisváros), valamint arra, hogy a holmijait átkutatják, mert a vonatokon a szolgálatban lévő rendőrök mellett vélhetően civil ruhás rendőrök is vannak. Aki Budapestre tart, induljon minél hamarabb!"

Kérjük a vidéki forradalmárokat, kik a fővárosba indulnak, hogy 5-6 fős csoportokban jöjjenek, az őket molesztáló pribékek azonosítóját jegyezzék fel (az intézkedő ávós kérésünkre köteles megmondani) és küldjék be szerkesztőségünkbe!

12.20: Megérkezett a tömeg a Petőfi-szoborhoz, a környéket magyar és Árpád-sávos zászlóerdő lengi be. A kép gyönyörű, kérdés, hogy Demszky "Mao" Gábor ki meri-e majd nyitni hazug és mocskos száját?

12.15:
A Fidesz ügyeletes liberális bóhóca is retteg a néptől, melytől legitimitását szerezte.

"Belváros-Lipótváros polgármestereként felelős vagyok azért, hogy a Belvárosban zajló megemlékezéseken zavartalanul vehessenek részt az ünneplők" - közölte Rogán Antal, a főváros V. kerületének fideszes polgármestere. A politikus közleményében kiemelte: "a Belvárosi Vagyonkezelő Zrt. Váci utcai épületéből kísérjük figyelemmel a kerületben zajló eseményeket, az önkormányzatban ingyenes zöldszámon várjuk az esetleges bejelentéseket, észrevételeket". (FN)

A Kuruc.info ajánlata: ROGÁN ANTAL: 06 20 344 50 83 vagy 06 30 948 51 82 vagy 06 20 980 98 47.

Kérdezzük meg tőle, miért nem az a fontosabb neki, hogy eltakarítsa a kormányrúdtól Magyarország újkori történelmének legkártékonyabb kormányát?

12.10.
A tömeg a Petőfi-szoborhoz veszi az irányt, ahol a Roth-Weiss-Grün szellemi örököseinek pártja, az SZDSZ és a maoista Demszky Gábor próbálja megszentségteleníteni az ünnepet! Csatlakozzunk mi is, minél többen!

12.00:
A tömeg az Astoria irányába ballag, egyelőre békésen, miután a Nemzeti Múzeumnál véget értek az állami ünnepségek. A magát következetesen magyarnak és közszolgálatinak hazudó MTV tudósításaiban nem merte mutatni a tömeget, amely a Kuruc.info helyszínen jelenlevő munkatársai szerint már elérte a 20-25 ezres létszámot is. Ne hagyjuk a törvénytelen hatalmat megerősődni!

11.53:
A Kuruc.info tudósítói szerint  már tíz-tizenöt ezres a tömeg a létszáma, a Nemzeti Múzeumnál, a mindig és mindenkor a nemzet kárára félretájékoztató MTI  szerint már 15 ezer fős tömeg követeli a valódi rendszerváltást Budapest belvárosában! Ne maradjunk otthon, menjünk mindnyájan az utcákra!

11.50:
A hír valós, a Jobbik autóbuszáról van szó. Az egyenruhás pribékek megpróbálják meggátolni, hogy a vidékiek csatlakozzanak a fővárosi forradalmárokhoz. Aljas és megalázó procedúrákkal korlátozzák szabad mozgásra vonatkozó jogaikban az állampolgárokat.

Ma reggel busszal indultak el Nyíregyházáról a Jobbik szimpátizánsai, hogy délután részt vegyenek a párt 2 órakor kezdődő rendezvényén a Vörösmarty téren. Információink szerint a buszt Tiszavasvárinál kutyás rendőrök tartóztatták fel. Miután mindenkit leszállítottak, megmotozták az utasokat. A csoportot egyelőre nem engedték tovább, a rendőrség mindent át kíván vizsgálni.

11.31:
A debreceni Kossuth tériek szeretnék közzétenni a hírt, hogy az utakon a rendőrség akadályozza a Budapestre jutást. Például a Nyíregyházáról elindult autóbuszt Tiszavasvárinál megállították és a rendőrség mindent átkutatott. Bombakereső kutyákkal végzik a munkájukat, és akár több órás veszteglést okozhatnak. A Pestre tartók induljanak el hamarabb!!! (Á. B.)

11.30:  A forradalom szelleme járja be az országot, már vidékről is indulnak Budapestre!

11.22: A műsorból semmi sem hallható, a tömeg "elkúrtad" skandálása teljesen elnyomja a hangszórók hangját. A diktatúra minden erőfeszítése ellenére, tovább lázadnak a magyarok! Ez forradalom, menjünk ki az utcákra és fejezzük be 56-ot! A Kurucinfo magyarországi és külföldről hazaérkezett stábja, teljes létszámban a budapesti utcákon, tudósításra és harcra készen!

11.20:
A tömeg létszáma már sok-sok ezer fő, a Nemzeti Múzeumnál, a gengszterváltás óta először nem hangzanak el beszédek, esztrád jellegű műsor szól a hangszórókból! A vörös diktatúra képviselőit kordon zárja el a pórnéptől, beszélni, szónóklatokat tartani félnek.
11.10: A Nemzeti Múzeumnál a hivatalos műsorból alig lehet hallani valamit, a tömeg "elkúrtad", "hazaáruló" skandálásától!

11.00: A Nemzeti Múzeum kertjében megkezdődtek az állami ünnepségek, a jelenlevő állami tisztségviselők (bűnözők) jelenléte mellett. A téren füttyszó és bekiabálások hallatszanak!

10.50:
A Kossuth téren összegyűlt tömeg, az Alkotmány utcán keresztül elindult a Nemzeti Múzeumhoz

10.40:
Bégány elmondta:az ország szégyene, hogy nem tudnak koszorúzni. Véleménye szerint nem csak a mostani kormánynak, de az ellenzéknek is felelőssége van. A közönség hazafias nótákat énekelt a Kuruc.info helyszíni beszámolója szerint.

10.35.
Bégány Attila és Molnár Tamás, koszorúikat a kordonra erősítették. A Kossuth téren mintegy ezer hazafi tartózkodik.


Legközelebb még több tojás kell!

10.30: Bégány Attila és Molnár Tamás által fémjelzett Új Demokrata Koalíció megkísérelt koszorúzni a Kossuth téren, a hatalom azonban meggátolta őket, az ávósok nem engedték be őket a kordonon belülre, az 1848. március 15-én kirobbant magyar forradalom vezéralakjának, Kossuth Lajosnak szobrához. Ezért a kordonon kívül, csendes főhajtással emlékeztek az 1848-as forradalom hőseire!

10.00:
Szerkesztőségünkhöz eljutott hírek szerint a finnországi magyarok is megemlékeznek 1848-ról. Az ünnepséget a finn parlament lépcsőjén tartják ma este 18.00 órakor. A rendezvény rendezői az ünnepségen, ahova pártállás nélkül mindenkit szeretettel várnak, a Nemzeti dalt fogják meghallgatni, s a Kossuth Lajos azt izente, a Gábor Áron rézágyúja kezdetű népdalokat illetve Himnuszt fogják közösen elénekelni. (Az eseményről később fogunk még tudósítani.)

09.59:
A Magyarok Világszövetsége vezetői a nemzeti ünnep reggelén, csütörtökön megkoszorúzták Budapesten, a Március 15. téren Petőfi Sándor szobrát. A diktatúrának benyaló hírügynökségek kiemelik, hogy Patrubány Miklósnak és társainak nem volt engedélyük a koszorúzásra. Pedig a méltóságteljes megemlékezéshez nem is kell, ráadásul aljas módón a diktatúra házirendőrsége előzetesen megtagadta az engedélyt!

09.55:
Szerkesztőségünknek megerősítették, hogy valóban a hatalom távolította el a Szabadság-téri szörnyemlékműről a szovjet címert, nehogy a nép tegyen kárt benne!

09.50:
Mivel Sólyom elvtárs, jelenlegi köztársasági elnök, gyáván megfutamodott az idei március 15-e felelőssége elől, Gyurcsány Ferenc alias El Qró adott engedélyt a zászlófelvonásra. El Qró térre érkezésekor, néhány száz hazafi füttyel, kiabálással adta tudtul a diktátornak, hogy van még Magyar Ellenállás! Az ünnepi menet a Batthyány-örökmécseshez vonul át

09.20: Nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett állami ünnepségek vették kezdetüket ma Budapesten. A rettegő hatalom soha nem látott védelmi rendszert épített ki magának, az ünnepségek helyszínén, a Kossuth téren. Az úttesten keresztbeállított rendőrautók óvják az érdeklődő pórnéptől a diktatúra képviselőit és csicskásait! Az ünnepi zászlófelvonásra csak fémdetektoros kapukon lehet bejutni, a hatalom mindent és mindenkit ellenőrizni próbál! A tér felett helikopter lebeg, az egész hangulat inkább egy afganisztáni katonai misszióra emlékeztet, nem egy demokratikus ország nemzeti ünnepére, véli a Kuruc.info helyszínről tudósító munkatársa. Nemsokkal az ünnepségek kezdete előtt mintegy százfős, adófizetőkből álló csoport jelent meg a kordonoknál, ahol a rendőrök elkobozták zászlórúdjaikat
Kuruc.info