"Magyarkodó"
13 éves kislány kokárdájára támadt egy 30-as zsidó, majd úgy szájbaverte a kicsit, hogy eleredt a vére. Nemzeti tüntető kontra söpredék. Ballib terror: március 15., Múzeumkert, videó*. Már 360 ezer a nyomravezetőnek.
Gyurcsány Ferenc magyar(országi) miniszterelnöknek a Nemzeti Múzeum előtt elmondott beszéde alatt összetűzés alakult ki néhány ballib és jobb érzésű ember közt, akik szintén az állami ünnepségre érkeztek. „Rohadt fideszes! Dögölj meg!” – kiáltotta az egyik elvtárs, míg egy másik öreg könyökkel ütött, majd öklét rázva ezt ordította: „Rohadt geci fideszesek!”. Az egyik nemzeti érzelmű tiltakozó, Pál Márton kokárdáját letépték.

Az antimagyar elkövető
„Szopd le az Orbánt!” – ezt már egy, a nyakában arany zsidócsillagot viselő férfi mondta, aki ezután egy 13 éves honleány, Könnyű Alexandra kokárdáját próbálta leszakítani: „Mi ez itt?!” felkiáltással. A bátor zsidó ütésétől vérezni kezdett a kislány szája, amire a rasszista sajátos fintorral reagált. A magyar nép pedig tolerált. Sőt! Schmitt Pál Fidesz-alelnök, pártja és ország szégyenére másnap a Gyurcsány múzeumkerti beszéde ellen tiltakozóktól, tehát épp a megtámadott áldozatoktól, többek közt a megvert kislánytól határolódott el a Pártkeltében, nem pedig az Orbánnal való orális aktusra buzdító csürhétől! Ilyen védelemre számíthatunk Önöktől esetleges választási győzelmük esetén, Schmitt úr? Ha már nem megy, nem kell közösséget vállalniuk a Gyurcsány ellen tüntetőkkel, de elhatárolódni?! Ami különösen "szép" volt, hogy Schmitt Pál az állami ünnepségre mint MSZP(!) avagy pártrendezvényre utalt, ahonnan szerinte tanácsos távol tartani magát a jobboldaliaknak! Magyarán: ne gyakoroljuk állampolgári jogunkat, ne mehessünk ki Gyurcsány kóborkutyás mocskolódása ellen tiltakozni. Csak ha a Fidesz megengedi, esetleg.
Fontos a szélsőséges azonosítása
A csőcselék e képviselője tehát gyermekkorút, még csak nem is fiatalkorút ütött meg, meggyalázta nemzeti jelképünket, azonosítása és törvény elé állítása elemi igény. Ezért aki felismerni véli, jelezze a Kuruc.info szerkesztőségének (szerk@kuruc.info), vagy Tomcat-nek, utóbbi egy barátjával közösen 100 ezer forintos jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek (balhe@tomcatpolo.hu), öt magánszemély pedig további 260 ezer Ft-ot, összesen tehát 360 ezer forintot.
Másfelől tudjuk, hogy ha egy dávidcsillagost ért volna a legminimálisabb atrocitás, már nemzetközi botrányt kreáltak volna belőle, s a ballib, Gyurcsány, Lendvai, Kuncze, de a Fidesz, Pokorni vagy Orbán Viktor is hason csúszva érkezne a Dohány utcába, ahogy korábban már előfordult. Megszaggatnák ruháikat, elítélnének és elhatárolódnának – de nem az áldozattól, mint most. Emlékezzünk csak a zsidó műbalhéra tavaly nyáron, amikor sírbizniszben érdekeltek közti leszámolást is antiszemita bűncselekménynek igyekezett beállítani az antimagyar gyűlöletmédia, a négy országgyűlési párt aktív segítségével. Elnézését azóta sem kértek közös hazugságukért.
A koszos gójok viszont nem számítottak soha. A parlamenti "elit" meg sem rezdült, amikor az elmúlt tizenöt évben keresztény temetők sokaságát dúlták fel, templomok tucatjait gyalázták meg, a  miskolci Deszka-templomot pedig felgyújtották. Hallgattak, amikor tavaly katolikus papot vertek a temetőben cigányok, lapítottak, amikor magyar fiút késeltek meg magyar címere miatt Hódmezővásárhelyt, nem védték meg Tomcat-et és a késes cigányok által megtámadott Loydit sem, és egységesen kussoltak a Trianon-film román hatósági üldözése kapcsán. Ártatlan Józsika miatt ellenben nem átallott TGM-től Horváth Aladárig, Gyurcsánytól Pokorniig magyarfasisztázni, újnyilasozni, illetve rasszistázni a kompánia. Még Orbán is elítélte a "zsidó temető rongálást" - valójában tehát üzleti leszámolást 2005. júniusában: "Az emberi méltóság ilyen mértékű lábbal tiprása, megsértése tizenöt éves demokráciánkban példátlan". Szép, csak valótlan. Az elit üzenete: zsidó kövek, kisebbségi bűnözők még egy műbalhé esetén is többet érnek koszos magyarok életénél, testi épségénél. Szabadkán szerb rohamrendőrök viszik el a Gyurcsányi ellen tüntető magyarokat, na és, néma csönd ellenzéki oldalon is. A TGM-Horváth Aladár-Kuncze-Zoltai féléknek, zámolyi bűnözők egyes lelkes támogatóinak pedig úgy kell a menetrendszerű "náci rémtett" mint falat kenyér.
Most viszont egy zsidó követetett el valódi gyűlöletbűncselekményt egy gyermek tettleges bántalmazásával. Kíváncsian várjuk tehát, mikor kezd nyomozni a rendőrség, mikor kér bocsánatot Schmitt Pál, s a szavak és tettek közti űrt betömve mikor ítéli el a rasszizmust és a magyarellenességet. Ajánl-e ingyenes jogi segítséget a ballib fizikai terror ellen a polgári párt, amelynek elnöke szerint "a magyarok a legfontosabbak". Gyurcsánytól, ugye, mégsem várhatjuk...
*Tekintse meg a Hír TV előbbieket bemutató felvételét, mely csak a Kuruc.info hírportálon található meg:
 



Alexandra két éve a Szabadság téri szovjet emlékműnél