A készpénz megszüntetése az emberi szabadság és szuverenitás teljes felszámolását fogja jelenteni, ebben a magát nemzetinek és kereszténynek tartó kormány ugyanúgy ki fogja szolgálni a globális akaratot, mint ahogy kiszolgáltatta a magyarokat a kovidizmus idején – derült ki a Magyar Jelen podcast műsorában, a Nyílt Sisakban.
Elhangzott: a digitális pénz bevezetése egy újfajta rabszolgaságot fog eredményezni, amelynek a borzalmait a mai ember el sem tudja képzelni. Kérdések, aggályok vannak, amelyekre semmilyen választ nem kapunk, és ez nem sok jót jelent, ezért a következő időszak legfontosabb teendője a készpénz megvédése. Ebben a kérdésben egyedül a Mi Hazánk lépett fel, amikor Toroczkai László elnök javasolta, hogy a készpénz mint fizetőeszköz kapjon alkotmányos védelmet azért, hogy semmilyen módon ne lehessen azt megszüntetni – hangzott el a műsorban.
– Pontosan ez a megoldás, ez garantálná azt, hogy a forint készpénzként meg tudjon maradni – vélekedett Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. A műsorban mások mellett szóba kerültek a Covid idején hozott döntések, amelyekre semmilyen jogorvoslat nem született Magyarországon. Elhangzott, hogy az újabb adóemeléseknek milyen következményei várhatók, továbbá az is, szükség van-e a paksi atomerőmű új blokkjainak a megépítésére.
Vendégek:
  • Bedő Imre közgazdász,
  • Schiffer András ügyvéd,
  • Szakács Árpád publicista,
  • Vasárus Gábor geográfus