Korábban írtuk: A Fidesz egyik legnormálisabb lépése volt Sólyom László volt államelnök kirúgása: Schmitt Pál, bár sokkal jobb államelnököt is el tudunk képzelni, eddig legalábbis nem ereszkedett olyan mélységekbe ezen a területen, mint feltétlen cigóbarát elődje.

Annak idején számtalan cikket lehoztunk a balliberális „értelmiség”, a tetveszsidó filmes szakma, a TASZ és persze Sólyom László kedvenceiről, a sajókazai iskolakerülő cigók szüleiről – lásd a háttérért pl. EZT és EZT. (Apropó, filmesek, ha már szóba kerültek: ezekkel ugyanazt kellene nekünk csinálni, mint a derék finneknek  [cikk ITT]: egy büdös fillér állami támogatást se adni nekik, nemhogy 170 milliót a max. 1000 főt [abból is a 99% cigány, a másik 1% meg ballib] vonzó, magyargyalázó szarjaikra, mint pl. a Vespa [cikk ITT]. A finnek miért tehetik meg azt, hogy simán beintenek a posztmodern „művészet” képviselőinek, miközben a Fidesz továbbra is támogatja őket? Ez a különbség egy normális, életképes nép és a csak szavakban nemzeti, tetteiben [és emberanyagában] balliberális-zsidó kormány között.)

Nos, cigány hőseink nem tanultak a múltkoriakból: továbbra sem küldték iskolába purgyéikat. Sólyom, ill. a mögöttük felsorakozó ballib „értelmiség” még nagyobb „dicsőségére”. Igen, ezeket a törvényszegő és, nem mellesleg, Magyarországnak kifejezetten ártó tetveket támogatta Sólyom, meg kivétel nélkül minden balliberális megmondóember.
A gyengébbek kedvéért megint elmagyarázzuk, miért baj az iskolakerülés, ill. annak támogatása. Ha egy párt, egy irányzat támogatja az iskolakerülőket, az elsősorban a hazájával szúr ki: az ilyenekből, mivel nem szereznek semmiféle (szak)tudást és emiatt nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mások által eltartandó, semmire se használható segílyesek, rosszabb esetben meg bűnözők lesznek. Minden egyes iskolakerülő cigány a jövőben ilyenné válik: komoly teherré. Aki tehát őket támogatja, őket uszítja a további iskolakerülésre, hazaáruló, hiszen tevékenyen Magyarország érdekei ellen dolgozik. Hazánknak ui. az az érdeke, minél többen járjanak iskolába, szerezzenek szakmát és menjenek el dolgozni. Ballibjeink pont ez ellen próbálnak cselekedni – ahogy azt Sólyom is tette.

A minderről beszámoló hír:

10 hónap börtönre ítélték a hanyag szülőket
Negyedszerre ítéltek el egy sajókazai házaspárt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába

Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. A sajókazai szülők negyedszerre álltak a hatóság előtt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába - közölte Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő.

A 36 éves férfi és 34 éves felesége 6 kiskorú gyereket nevel. Martossy György azt mondta: a szülők veszélyeztették gyerekeik szellemi és értelmi fejlődésé. Három gyerek a 2008-2009-es tanévben 591 óra (118 nap), 483 óra (96 nap) és 379 óra (75 nap) igazolatlan hiányzást gyűjtött össze. A szülőket 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték ugyanilyen cselekmény miatt, 2007-ben szintén kiskorú veszélyeztetése miatt 35 nap közérdekű munka büntetést kaptak, 2009-ben pedig 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélték őket. Ezen ügyben azonban köztársasági elnöki kegyelemben részesültek, így nem kellett a börtönbe bevonulniuk.
(MTI)