A jászságban mindenhol komoly probléma a cigánybûnözés; nem véletlenül írta  még a(z akkor még) szélsőliberális Magyar Hírlap is a jászladányi iskolaügy kapcsán azt, hogy "a tanulás helyett ismét a félelem költözött a tantermekbe - legalábbis így érzik a szülők. Az egyik nevét elhallgató édesapa szerint félni is fognak, "mert nem tudják, hogy a cigány gyerekek vajon mikor szúrják hátba a körzővel, vagy mikor molesztálják őket, ha nem segítenek nekik". A lopásokról nem is beszélve - teszi hozzá egy idős asszony, aki még a kerékpárt is inkább a fürdőszobában tartja, csak hogy lába ne keljen. A jászladányiak szerint ettől még szó sincs cigánykérdésről vagy kirekesztésről, ahogy a híradásokban állítják. -Milyen iskola az, teszi fel a kérdést az egyik tüntető szülő, ahol mindennap fél tízkor kezdődik az oktatás, holott nyolckor becsengetnek? Eddig tart, míg a cigány gyerekeket is a padba parancsolják a pedagógusok, vagy a rendőrök, mert néha ők tesznek rendet."
Jól tudjuk, hogy miközben pl. a szabad, zsidómentes Finnországban a rendőrség és az igazságszolgáltatás effektíve a cigányokat kitiltó üzleteket, vedéglőket, vagy egyenesen városokat, településeket védi (lásd EZT), nálunk, Kis-Izraelben ez pont ellenkezőképp van. Mindenki tudja, mekkora ajvékolást csaptak a balbiberális cigányfajvédők a cigányokat kitiltó jászapáti kocsmáros esetéből, és hogy sokan egyenesen a vendéglő bezárását követelték. (Miközben Finnországban a rendőrség vagy tudatosan “ejti” az ügyet, vagy a bíróság kiszab valami nevetséges pénzbüntit – ekkora a kontraszt egy zsidók által uralt és egy szabad ország között!!)
Nézzük a mai hírt:
Nyilvánosan kér bocsánatot a cigány alelnök
Országos nyilvánosságot kapott, amikor tavaly novemberben a jászapáti Urbán Imre vendéglője ajtajára a cigányokat kitiltó táblát helyezett ki. Az ügy kapcsán az egyik országos televíziós kereskedelmi csatornán a Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzat alelnöke Farkas József vádolta az érintett vendéglőst.
Az alelnök szerint Urbán Imre megfenyegette, hogy „úgy járnak mint Olaszliszkán”, és a cigányokat „ki kellene telepíteni” a városból. A vendéglős nagy nyilvánosság előtt elhangzott rágalmazás miatt beperelte a roma önkormányzat alelnökét. Az ügyben tegnap született jogerős ítélet. Mint azt Urbán Imre elmondta — és Farkas József is megerősítette — az alelnököt rágalmazás vétségében bûnösnek nyilvánították, pénzbírság megfizetésére kötelezték és az ítéletet egy évre próbára bocsátották. Urbán Imre a tárgyaláson kifejtette, hogy a nyilvános bocsánatkérés elégtételt jelentene számára. Farkas József ezt elfogadta.
2007-04-19 13:47:16
El lehetne azon filózni, hogy miért tekint el a kocsmáros a bocsánatkérés melletti egyéb kompenzációktól. Csak nem fél, hogy amennyiben nem mond le jogos jussáról, elteszik láb alól? Érthető az ilyen félelem a Jászságban.
Az ügyen kapcsolatban ajánljuk még a következő cikket is, különösen a polgármester (!)   utolsó, rendkívüli keserûségről tanúskodó gondolatait (szoljon.hu; a cikkhez fûzött olvasói véleményeket kifejezetten ajánljuk; kiemelés tőlünk):
Élesedő ellentét Apátin
ROMAÜGY - A nagy nyilvánosság nem kedvez a cigányok és a magyarok viszonyának
Nem csitulnak a kedélyek Jászapátiban. A megítélése szerint garázda romákat, akik tönkre teszik a vendéglátóhelyet, továbbra sem hajlandó beengedni üzletébe Urbán Imre. A kisebbségi önkormányzat pedig már a Strassbourg-i Európai Emberi Jogi Bíróságig is elmenne.
A cigány kisebbségi önkormányzat tagjai váltig állítják, hogy inkább tompítani szeretnék a magyarok és a romák között meglévő ellentéteket, azonban nem kívánják szó nélkül hagyni, ha kirekesztik őket. — Ha elhallgatjuk ezt a dolgot, holnap már minden Jászapáti vendéglátó helyen, és azután a boltokban is kiteszik, hogy zártkörû rendezvény — érvelt Ifj. Farkas Sándor, aki először bejelentést tett arról, hogy egy helyi pizzériában egy „Cigányokat nem sztolgálunk ki” feliratot raktak ki. A helyi kisebbségi önkormányzat külső szakértőjeként tevékenykedő roma azt mondja semmi javulás nincs a városban egy hete, amióta az ügyet felszínre hozták. „Katasztrofális a helyzet a városban. Mindenütt éreztetik velünk, hogy cigányok vagyunk.”
— Az emberek talán túl sok negatív tapasztalatot szereztek a cigányokról. Iskolás gyerekek megverése, a bolti lopások, a rablások elszaporodása nem kedvez a megítélésnek.
Ítéljem el azért az egész magyarságot, mert Móron nyolc embert lelőttek? Garázdának tartsak minden magyart, mert Budapesten fegyújtották a tüntetők az autókat? Nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. A helyi lopásokkal, a gyerekek zaklatásával szemben pedig a polgárőrségnek és a rendőrségnek kell fellépnie.
— Nem épp azzal élezték ki a viszályt, hogy az országos sajtóhoz és a jogvédőkhöz fordultak?
— Urbán Imrével nem lehet beszélni, mert az egy agresszív ember — válaszolta ifj. Farkas Sándor — A folyamatot elindítottuk. Az eredeti táblát ugyan levette, de az nem létezik, hogy valakinél folyamatosan zárt körû rendezvény legyen. A helyzet semmit nem változott mert nem engedik be a romákat. Amennyiben mindez így marad akár Stassbourgig is elvisszük az ügyet.
— Agresszív vagyok? — kérdez vissza kérdésünkre Urbán Imre, a tulajdonos. — Amikor a saját tulajdonom védelméről vagy családom-, dolgozóim testi épségéről van szó lehet, hogy agresszív is vagyok. Egyébként az elmúlt héten rengetegen kerestek meg, és gartuláltak ahhoz, hogy végre valaki ki mer állni a magyarok érdekeiért is, és nem hagyja, hogy mondva csinált kisebbségjogi kérdések miatt tönkretegyék tulajdonát. A „Cigányokat nem szolgálunk ki” táblát levettük — teszi hozzá —, azóta is zártkörû rendezvényt tartunk. A célomat végül is elértem, hisz azok, akik a balhét csinálták nem akarnak már ide jönni. Nincs az az isten aki miatt én ezeket a bûnözőket beengedem. Nem fogjuk kiszolgálni azokat akikkel csak a baj volt.

„Beárnyékolhatja a viszonyt”
Szabó Lajos polgármester véleményét is kikértük a városát nem túl kedvező fényben feltüntető ügyről: — Elítélem azt a módszert, ahogyan sérelméből ügyet gerjesztett ifj. Farkas Sándor a helyi kisebbségi önkrományzat külső szakértője. Jászapátiban többszáz éve élnek együtt cigányok és magyarok. Az egymás között meglévő problémákat eddig mindig sikerült városon belül megoldani. Amennyiben a kisebbségi önkormányzat az elkövetkezőkben ilyen módszerekkel akarja kezelni az ügyeket, az a települési önkormányzat és a kisebbségi testület között eddig meglévő jó viszonyt beárnyékolhatja. Nem tartom helyesnek a vendéglős eljárását, de amint a helyi hatóságokat és a rendőrséget értesítették, azok azonnal intézkedtek a dologban. Az ide érkező jogvédőknek figyelmebe kell azt venni, hogy a többségnek is vannak jogai és nagy az elkeseredése. A jogvédőknek talán azt is vizsgálni kellene egyszer, hogy mi okozzta, hogy a vendéglősök, a boltosok, az áruházak vezetői rossz szemmel néznek a romákra. Miért vernek meg rendszeresen iskolás gyermekeket cigány fiatalok, vagy fenyegetnek tanárokat, időseket ugyanők.
Végül, megint pár mai kis cigányszínes (a hír azt nem említi meg, hogy szintén cigányok kábellopása miatt történt a komáromi  tragédia a minap, és hogy a késés sok esetben egészen fél napos is volt):
Rézkábelt loptak 9 millió értékben
9 millió forint értékû rézkábelt loptak el ismeretlen tettesek szerdára virradóra egy kaposvári építési területről.
Az elmúlt héten Győrött akcióztak a fémtolvajok, ezért a kábellopás miatt elakadtak és sokat késtek a vasúti szerelvények.
2007. április 19. 9:47, MNO


Alumíniumkábelek, réz ereszcsatornák, ellopott aknafedelek, plusz egy elcsent lajtos kocsi színesíti az acélos rendőrségi híreket.

Szolnok:
Két cég telephelyére is betörtek. Az ismeretlen elkövetők alumínium kábeleket és réz ereszcsatornát loptak el. A kár 160.000-170.000 Ft.

Jásztelek:
Jásztelken egy aknafedelet zsákmányolt az ismeretlen tolvaj. A kár 15.000 Ft.

Tiszafüred:
Elloptak egy lajtos kocsit egy tiszafüredi tanyából szerdára virradóra. A sértettet 50.000 Ft kár érte.
2007-04-19 14:06:39
Ajánlott oldal