"Fokozott rendőri készültség Ercsiben: Készültségbe helyezték a REBISZ bevetési egységét és a Fejér megyei rendőrség is nagy erővel van jelen Ercsiben, ahol a polgármester segítségével ma délelőtt két haragos cigánycsalád megpróbálja feloldani a közöttük feszülő ellenséges viszonyt.
Az utóbbi időben megszaporodtak a csoportos garázdaságok a kisvárosban, mert két család erőszakkal igyekszik elégtételt venni vélt vagy valós, korábbi sérelmein egymástól. A polgármesteri hivatalban ma délelőtt megtartandó "békéltető tárgyaláson" a Fejér megyei, valamint az országos cigányvajda is részt vesz. A különös rendőri készültséget az is indokolja, hogy az egyik család részéről nem kevesebben, mint 700-an jelezték részvételüket a megbeszélésen. A Fejér Megyei Rendőrkapitányság a REBISZ bevetési egységét megerősítésként kérte a helyszínre."
Forrás: HVG  (igen, a HVG írta meg többször is az illetők származását! Vesd össze: Népszabadság-sztori, Inforádió-jelentések ITT   és ITT  stb. )
Most egy nagyon fontos téma következik: a magyarországi cigányok külföldi bûnözése, amely természetesen a magyarok “jó hírét” növeli.
“Eisenstatdt (MTI) - Sorozatos lopással gyanúsítanak Ausztriában egy magyar állampolgárt,akit a rábakeresztúri határátkelő osztrák oldalán vettek őrizetbe,mert 1700 kilogramm rézkábelt próbált Magyarországra szállítani dokumentumok nélkül.”
Komment: És az a legszarabb az egészben, hogy a cigánybűnözés- és fajvédők mindig a rendszerváltáskori osztrák “Magyar, ne lopj!” táblák “érvvel” huzakodnak elő, amikor védik a cigánybűnözést, és a magyart is tolvaj népnek akarják beállítani.
Persze ilyenkor mélyen kussolnak arról, hogy jórészt kinek “köszönhetjük” ezeket a kiírásokat. Aztán majd csodálkoznak, hogy ha elszakad a cérna (márpedig, ha így folytatják, elszakad, az tuti), akkor a cigánybűnözés- és fajvédők is NAGYON pórul fognak járni. Ezek után?!
Erre egy fórumos, jó beírás: “A jogvédők magyarázata erre :"A gyanutlan kisebbségi kereskedő - útban a határ felé - Árpád-sávos zászlókkal felszerelkezett magyar állampolgárok csoportjával találkozott. A részeg csürhe rasszista megjegyzéseket tett származására - majd miután súlyosan bántalmazták - minden okmányát elszedték, és ott helyben elégették. Az okmányokkal együtt veszett oda a - hazánk külkereskedelmi importjának jelentős hányadát adó nemesfém - származási, mennyiségi - és minőségi bizonylata, az áru vételét igazoló számla. Az EU felé a magyar kisebbségi és........."”
Idézgessünk a police.hu legújabb híreiből is:
A Kisteleki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy csengelei személy feljelentése alapján.
 A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetéssel gyanúsítható személyek egy csengelei tanyán élő asszonyhoz csengettek be azzal az ürüggyel, hogy az önkormányzattól tűzifát hoztak, amelyhez a nyugdíjas kedvezményesen hozzájuthat. A hitelesség kedvéért a kinézett helyszínre egy JOB-538 forgalmi rendszámú Mercedes típusú tehergépkocsival érkeztek, amelyen valóban ott volt a szóban forgó famennyiség, és amelyből egy jelképes részt le is pakoltak. Ellentételezéséül 15. 000 forintot kértek, majd a fizetni szándékozó idős asszonyt követve bementek az ingatlanba, és pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva több százezer forint készpénzzel távoztak a helyszínről.
Az elkövetési magatartásra tekintettel, a rendőrség nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az ország más településein is hasonló módszerrel követtek el bűncselekményeket.
Rézben, alumíniumban utazó fémtolvajok
 Az Edelényi Rendőrkapitányságra lopás miatt tett bejelentést a sértett mivel  a városhoz közeli településen működtetett pálinka főzdéjét feltörték és a rézből készült főzőedényeit ellopták. Kára  meghaladja az egymillió forintot.
A tettest, vagy tetteseket még keresi a rendőrség. A rendelkezésre álló adatok azonban igazolják, hogy a tolvajoknak nem volt nehéz dolguk, hiszen a  nagy értékeket tartalmazó főzde semmiféle technikai eszközzel nem volt védve, őrzése nem volt biztosítva.
Az ügyhöz kapcsolódóan  a hasonló bűncselekmények elkövetésének megelőzése érdekében az edelényi rendőrök  felhívták a környékbeli főzdék tulajdonosainak figyelmét értékeik megóvására, gondoskodjanak tulajdonuk biztonságáról, lehetőleg folyamatosan, de legalább visszatérően ellenőrizzék létesítményeiket. 
 
Szendrőben egy használaton kívüli volt sütőüzem épületét szemelték ki a fémtolvajok.  A csupán résnyire nyitott ablakot benyomva jutottak be az épületbe, ahol azon nyomban megkezdték a bontást. A kelesztő faláról kb 14 m2   területről feszegették le az alumínium lemezt A rendőrjárőrök az elkö vetőket ( szendrőiek, 16, 20 évesek) tetten érte, lopás miatt indult ellenük eljárás.
LOPÁSOK
A szúnyoghálót letépve másztak be a nyitott ablakon az egyik belvárosi családi házba szerdán hajnalban. Az ismeretlen behatolók különböző porcelánokat és készpénzt vittek el, mellyel mintegy 150. 000 Ft kárt okoztak.
Egy feltehetően cukorbeteg nő rosszullétét kihasználva lopott a tolvaj szerdán este az egyik pécsi pályaudvaron, mikor a padon pihenő hölgy pénzzel, iratokkal-teli táskáját elemelte. A kár 20.000 Ft.
Fonyód
 Akkumulátorokat, generátort, üzemanyag adagolót szereltek le ismeretlen tettesek tegnap virradóra Visz külterületén egy LKT 81 típusú munkagépről. A lopással okozott kár 240.000 forintra tehető.
Haranglopás (Kálmánháza)
Szerdán reggelre a kálmánházi általános iskola udvaráról, ismeretlen tettes eltulajdonított két rézharangot. A lopással okozott kár mintegy másfélmillió forint.   
Traktorlopás (Nyíregyháza)
Szerda reggelre virradóan a kerítést kivágva ment be ismeretlen tettes egy nyíregyházi családi ház udvarára és a garázsból eltulajdonított egy fűnyíró traktort. Lopással okozott kár 465.000 Ft. A rongálással 20.000 Ft kár keletkezett.
Rézkábel lopás (Nyíregyháza)
Kedd éjszaka egy nyíregyházi telephelyen a terményszárítóról vágott le és tulajdonított el ismeretlen tettes kb. 200-300 kg rézkábelt. A lopással okozott kár 300.000 Ft. A rongálással pedig mintegy egymillió forint kár keletkezett.
Lakásbetörés (Nyírkáta)   
Szerdán egy nyírkátai lakóházba tört be ismeretlen tettes, ahonnan 1.050.000 Ft összegű pénzt, valamint két arany pecsétgyűrűt, és egy arany karláncot tulajdonított el. A lopással okozott kár összesen 1.170.000. Ft. A rongálással okozott kár 20.000 Ft.  

Egy nyerőautomata képernyője bánta a László napi névnapozást tegnap egy magyaregresi kocsmában. Az ismeretlen elkövető minden bizonnyal a kezével törte be a gép érintőképernyőjét, amellyel 100.000 forint kárt okozott az üzemeltetőnek.
Más.Miről is híres Kaposvár mostanában? Igen, jól tudjuk. Nézzük, a cigók mit alkottak:
Kaposvár
Ismeretlen tettesek - eddig tisztázatlan módon -  szerelvényeket, cserepet és rézsű köveket tulajdonítottak el a napokban egy kaposvári kft. telephelyéről 700.000-Ft értékben.
Egyéb sztorik (fórumidézetek):
“Valamelyik nap láttam a tévében egy riportot zitákkal,ahol is arról volt nagybaszó,hogy a csiga,gyógynövény,makk felvásárlótól kapott pénz jövedelem a zitáknak,ezé kéne figyelembe venni a segélyek osztásánál.Ment a háborgás rendesen.
Azt mondja az egyik zita mama,azt a kis pízt is sajnálják tőlünk?
A másik meg hogy a gyerekekután kapott csp.meg a segélyek semmit (!!!!)nem érnek,a család bevételének a 90%át(!!!!) a gyüjtögetéssel szedik össze.7 gyereket nevel.”
“Gondosan  elkerülték, hogy a mai TV hiradoban szóba kerüljön az elkövetők bőrszine annál a rablásnál, ahol egy idősebb osztrák házaspárt nagyon megvertek és kifosztottak. A zálogházakban sikerült megtalálni az ellopott ékszereket és részben az elkövetőket is. Mivel betettek képet is az egyik körözött elkövetőről, teljesen felesleges volt az erőfeszitésük...” (A tegnapi TV-híradóról)
Végül, egy nagyon fontos hozzászólás: a cigánybûnöző- és fajvédők egyik kedvenc cigáybarát “érve” Gábor Áron 1848-as szabadságharcos, ágyúöntő stb. állítólagos cigány származása. Nézzük, ezzel kapcsolatban mi az igazság:
"Megint készül egy történelem hamisítás.Gábor Áron testvére Gábor Anna az én nagyapámnak a dédanyja volt.Apjuk Gábor István Berecken volt notárius.Anna egy Kováts Mózes nevü földbirtokoshoz ment feleségül.A nagyapám elmesélte annak idején,hogy ugynevezett hétszilvafás nemesek voltak,tehát hamis a leírt kép.Gábor Áron alatt a műhelyben nagyon sok cigány dolgozott,és tanulta ki a mesterséget.Ezek a cigányok nevezik magukat "Gábor"cigányoknak,s mivel nagyon nagy tisztelettel viseltettek Gábor Áron iránt,szinte apjuknak tekintették.Ezért találta ki valami történelemhamisító, hogy Gábor Áron is cigány volt.Szégyen hogy így lehessen a történelmet hamisítani még a mai napig is.Visszautasítom a feltételezést a családom, és a rokonság nevében,akik nagyobb részben még a mai nepig is Erdélyben élnek. - lugo - 2007-03-18 09:59"