Idézzünk az ITT található, HIVATALOS cigánybűnözési adatokat. (A tanulmány csak egy kis részét idézzük; azt MINDENKÉPP olvassuk el, mert ezer más, hasonló statsztikát idéz – pl. a kiskorúak megrontásáról).
"1984-ben a romák ötször nagyobb mértékben követettek el bűncselekményeket, mint mások (arra nincs adat, hogy ez csak a cigánybűnözés által Szlovákiához képest kevésbé érintett Csehországra, vagy az egész Csehszlovákiára vonatkozik-e). Ez azóta tovább nőtt, különösen amiatt, hogy a romák egyre fiatalabb korban lépnek bűnözői pályára (Neèas, 1991).
Az 1990-es évek elején, amikor a cigánybűnözési adatok napvilágot láttak, a cigányság TELJES bűnözési arányszáma 16% volt Csehországban, ill. 28% Szlovákiában, ami azt jelenti, hogy a két ország különválásakor minden ötödik (lefülelt) elkövető cigány volt. (Kuruc.info: Nem győzzük hangsúlyozni, hogy akkoriban, kb. 15-18 éve, SOKKAL kevesebb cigány élt ott IS, akárcsak Magyarországon – legalább egy kettes osztót használhatunk, ha a mai cigány-arányszámból indulunk ki, amely, a Wiki legújabb (mai), maximális számai szerint Csehország esetén 220,000 / 10,306,709 = 2,1%, Szlovákia esetében  550,000 / 5,447,502 = 10%.) Ebből, Csehországban, 22% volt betörés és 19% az utcai lopás; Szlovákiában a megfelelő számok 40% és 36%. Csehországban a szexuális bűntettek elkövetési aránya 20%, Szlovákiában 40% volt. Az erőszakos bűncselekmények esetében Csehországban 13, Szlovákiában 23% volt ez az arány (Socioklub, 1999).
„... úgy számoljuk, hogy a gazdaságilag aktív roma populáció 20-30%-a bűnöző módon jut megélhetéhez: prostitúcióval (Kuruc.info kommentár: a cigány kurvák aránya Szlovákiában 90% - lásd EZT), lopásokkal vagy egyéb, vagyonellenes bűncselekménekkel. A börtönökben a felnőtt cigányok aránya több, mint 60%-a roma. (Kuruc.info kommentár: Durva! És, még egyszer hangsúlyozzuk, egy olyan kisebbség esetében, amely 90-es évekbeli arányszáma max. fele volt a mainak!) (Øíèan, 1998).
Az 1990-es évek elején a rendőrségi statisztikák szerint az eredeti Csehszlovákia területén az őrizetbe vettek 2%-a volt külföldi, 82% roma és 16% fehér. (Matou¹ek 1998) FONTOS: A 90-es évek elején a cigányok cseh társadalombeli aránya 2% alatt volt, Szlovákiában pedig kb. 5% (Kuruc.info: na, látják, kedves olvasóink? Igenis JOGOS a kettes osztó használata, amikor a mai arányszámokból próbáljuk rekonstruálni a 90-es évek elején érvényest. Ez azt is bizonyítja, hogy helyes volt érvelésünk a bolgár helyzettel kapcsolatban (cikk ITT) – a mai napon érvényes kb. 9.2%-os (becsült szám maximuma) arányszámot nyugodtan el lehet osztani legalább kettővel, ha a statisztika felvételekor, a 90-es évek első felében, Bulgáriában lakó cigányok arányszámát meg akarjuk határozni. Ez különösképp kiábrándító pofon az Index cigánytopicjaiban ámokot futó, összevissza hazudozó, a külföldi cigánybűnözési statisztikák (mint ez is) puszta létét tagadó, “természetesen” 43 évesen rokkantnyugdíjas, azaz az adófizetők pénzén élősködő Szegedi Romának.)
Kedves Olvasóink! A fent olvasható számok magukért beszélnek. 82% roma őrizetes az 1990-es évek elején kb. 3.5%-os (Csehország + Szlovákia együtt) roma népességbeli arány mellett? Ez hányszoros bűnözési arány?! 82 / 3,5 = 23, Kedves Olvasónk! Huszonháromszoros! Ehhez kell kommentár?!
Az eredeti szemelvény:
„Overall Romany criminality was five times higher in 1984 than the rest of the population (in the CR?, CSSR?). In the long term it rises and starts in the younger age groups (Neèas, 1991). In the beginning of the 1990´s, when the data on Romany criminality became available, the share of Romany people in the overall crime rate of the CR was about 16%, while in Slovakia it was up to 28%, meaning that at the time of the split between the Czech and Slovak Federative Republic, approximately each fifth accused was Romany. An especially large share was burglaries (22% of the total) and in so-called plain thieveries (19%). In Slovakia these numbers were 40% and 36%. There was also a considerable share of immoral offences, especially in the crime of sexual abuse (20% in the CR, 40% in Slovakia). The share of Romany people in violent criminality was in the CR 13% (SR 23%). (Socioklub, 1999). “…we estimate that 20-30% of the economically active Romany population makes their living illegally – by prostitution, peddling or other crimes against property. The adult prisons are by more than 60% Romany. (Øíèan, 1998). In the beginning of the 1990´s, according to police statistics, in the territory of the former CSFR, 2% of those prosecuted were foreign, 82% were Romany people, and 16% natives; Romany people averaged half of the prosecuted and accused habitual offenders (Matou¹ek 1998). NOTE: In the early 90's, Gypsies made up less than 2% Czech and ca. 5% Slovak population.”
Még egyszer hansgúlyozzuk, a tanulmány kötelező jellegű mindenkinek, aki tud angolul. (Aki meg nem, az tanulja meg a nyelvet, nem szégyen az angoltudás, sőt. Például a rovásírás ősi és büszkék lehetünk rá, de nem ok arra, hogy vki bunkóságát, azt, hogy nem tanul idegen nyelvet (legfőképp az információcsere de facto elsőszámú nyelvét, az angolt), ezzel igazolja.) A fent idézettek csak egy kis része annak a hihetetlen információmennyiségnek, amit a tanulmány tartalmaz.
Kapcsolódó oldalak (a fentebb már belinkeltek mellett)
Kuruc.info – A.S.