A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. február 14-én 20 óra 38 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarjánban egy lány sérelmére bűncselekményt követtek el. (Csak nem a polgármester-választás miatt hallgattak eddig róla? - a szerk.)

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy fiatalkorú lányt 19 óra 30 perc és 20 óra közötti időben Salgótarján belterületén, az utcán egy fiatal férfi leszólított, megfenyegetett, majd karjánál fogva egy üres telekre húzott, ahol szexuális erőszakot követett el rajta.
Zoom
A rendőrök 22 órán belül azonosították és rejtekhelyén, egy salgótarjáni ingatlanban elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves miskolci férfit. B. Józsefet előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették.
Zoom
A hatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2016. február 18-án elrendelt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást - olvasható a Police.hu-n.
Frissítés: mindössze 15 éves az áldozat
A Zsaru Magazin összefoglalója:
Kevés nyomról indulva 24 órán belül elfogták a Nógrád megyei zsaruk a miskolci B. Józsefet (19), aki a megalapozott gyanú szerint megerőszakolt egy 15 éves lányt Salgótarjánban. Minden rendőr az ügy felderítésén dolgozott.
– Salgótarján belvárosában szállt le a buszról a 15 éves lány február 14-én este. Észrevette, hogy a kihalt utcán követi egy fiatalember, aki a járaton vele utazott. Néhány száz méterrel később a férfi utolérte, és "szexuális ajánlatot tett neki" – ismerteti a sértett feljelentését Kalmár Zsolt ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese. – Visszautasítására agresszívvá vált, megütötte a lányt, majd egy üres telekre vonszolta, és megerőszakolta. A sértett sokkos állapotban tért haza, eltelt némi idő, mire édesanyjának képes volt beszélni a történtekről. Együtt tettek feljelentést.
– A tettesnek körülbelül egy óra előnye volt. A főkapitányság és a városi kapitányság állományából több nyomozócsoportot szerveztünk, egyidejűleg kezdtük meg a helyszínen a tárgyi bizonyítékok felkutatását és a kórházba szállított lány meghallgatását. Segítségével grafikát készítettünk az elkövetőről, amelyet elküldtünk a szomszédos megyék rendőreinek, sőt a szlovák kollégáknak is. Ellenőriztük a városból indult buszok, vonatok utasait – sorolja a forró nyomos intézkedéseket Bárnai Balázs alezredes, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
A tetthely környékéről korábban több nő jelezte, egy férfi szexuális tartalmú, durva megjegyzéseket tett rájuk, molesztálni próbálta őket. Ezen a szálon is folyt a nyomozás. A zsaruk megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és a grafikán látható férfit keresve járták a várost. Közben elkészítették a személyiségprofilját, amely alapján olyan embert kerestek, aki nemrég bukkant fel Salgótarjánban, feltehetően rovott múltú, agresszív, és különös tetoválás vagy heg van rajta.
Zoom
– Másfél tucatnyi férfira szűkítettük a lehetséges gyanúsítottak körét, köztük volt a miskolci B. József is, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben – folytatja Bárnai alezredes. – Felderítettük tartózkodási helyeit, és február 15-én 18 óra körül Salgótarjánban elfogtuk. Abban a lakatlan házban, amelybe a közelmúltban önkényesen beköltözött, megtaláltuk a bűntett idején viselt ruháját és egy kesztyűt, amelynek párját a tetthelyen hagyta. DNS-mintája alapján a bűntett elkövetőjeként azonosították a szakértők.
B. József ellen szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság február 18-án elrendelte előzetes letartóztatását.