A környéket a mai napig büntetlenül terrorizáló enyingi cigánybanda ezúttal Siófokon keresett - és talált is - áldozatot. Falkába verődve rontottak egy, azaz egy emberre. Az újabb tragédiát az akadályozta meg, hogy keménykötésű magyarok is a helyszínen tartózkodtak.
A Siófoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A siófoki Petőfi sétányon 2016. június 19-én 3 óra körül egy szórakozóhely előtti területen többen összeverekedtek, amely során ketten is megsérültek.
A büntetőeljárás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható két enyingi lakos, a 33 éves Kolompár Csaba, a 35 éves Rafael Andor, továbbá a tápiószentmártoni és 31 éves Rafael István. A férfiak jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak, az elfogásukra tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért velük szemben a Siófoki Rendőrkapitányság 2016. június 19-én elfogatóparancsot bocsátott ki - áll a rendőrség közleményében.
Zoom
Kolompár Csaba, Rafael Andor és Rafael István
Olvasónk beszámolója szerint a hírhedt enyingi banda a Palace Cafe előtti részen kezdeményezett tömegverekedést. "Repültek a székek, asztalok. Félő, hogy valami nagyon csúnya dolog fog még történni a nyár fővárosában" - írja.
Részletesebb képet kaphatunk az esetről, ha elolvassuk Kathi Béla világ- és Európa-bajnok debreceni testépítő Facebook-beszámolóját, ugyanis ő szemtanúja volt az eset kirobbanásának, sőt, mint később kiderül, némiképp szenvedő alanya is a cigányrajcsúrnak.
A világ- és Európa-bajnok testépítő tehát Siófokon találkozott gyerekkori barátaival, amikor mellettük egy edzőtermi ismerősét megtalálta a cigányhorda. A "szimpatikus, normális sportoló srácot egy nagyon sok fős enyingi banda, aki folyamatosan problémákat okoz, megtámadta. 1 főt!" - írja Kathi, akinek egy barátja kerekedett fel, hogy csitítsa a kedélyeket. Ekkor "segítségükre siettünk verekedési szándék nélkül, próbálni megmenteni a helyzetet jelenlétünkkel. 2 másodperccel később ütlegelni kezdték a barátom és az ismerősöm. Próbáltuk megoldani a helyzetet, a siófoki rendészek is segítségünkre siettek. Ezúton is mindent köszönök nekik! Tanácsukra eljöttünk a helyszínről. (...) Győrbe érve szereztem tudomást, hogy köröznek, mivel ismert személyként engem tudtak megnevezni. Vicc. Azonnal hívtam a siófoki rendőrséget, és leutaztam a kapitányságra. Mindent tisztáztam, körözést természetesen levették".
Igen, az eset pikantériája, hogy a rendbontást megelőzni, majd megakadályozni kívánót kezdte körözni a rendőrség. Kathi Béla fényképe egy napig virított a rendőrség honlapján az enyingi gyilkos cigánybűnözőké mellett.

Kathi Béla és barátai is a helyszínen voltak
A testépítőbajnok oldalán olvasható hozzászólások tanúsága szerint többen is nehezményezik, hogy a Cozma-gyilkos Rafael klán épp szabadlábon lévő tagjai folyamatosan terrorizálják a "nyár fővárosának" lakóit, zavarják a nyaralni vágyók nyugalmát, és annak ellenére, hogy mindenki tudja, mire képesek, hisz, ha úgy tetszik, egy egész országot szúrtak szíven 2009-ben, a Pintér-pribékek semmit nem tesznek, fővezérük pedig lassan kéthetente jelenti be, hogy mekkora rendet tettek az országban.
Ha valaki ezt a nagy rendet nem hiszi, a fent megismert történet "bodzaszedőinél", vagy azok rokonainál, a börtönből "kedvezménnyel és jó magaviselettel" épp kiszállingózó Cozma-gyilkosoknál utánajárhat.
(Kuruc.info)