A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebviteli Igazgatósága le kell hogy állítsa a Gáspár Győzővel szemben indított közigazgatási eljárást, miután a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bírósági ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte az adóhatóságot.
Zoom
– Az ítéletnek ezt a mondatát ismételgetem magamban: „Megfosztották a jogától.” Hol vannak a felelősök, akik engem a jogomtól megfosztottak? Őket is 200 kommandós fogja elhurcolni a gyerekei szeme láttára? Nekik is sorra mondják vissza a fellépé­seit, azt gondolva, hogy bűnözők? Hol itt az igazság? – produkálta legújabb műsorát a Blikknek a cigánybűnöző
Ahogy azt korábban megírtuk, a vagyonosodási vizsgálatot lezáró ítélet értelmében a NAV 40 millió forintot akart behajtani rajta. Tavasszal többek között 11 kiló aranyat foglaltak le egy széfbankban, valamint december 7-re árverést is hirdettek a lánya, Gáspár Evelin nevére írt házban. A konyhabútortól az ülőgarnitúrán át minden új tulajdonoshoz került volna.
– A Kúria most kimondta, hogy a NAV azzal a lépésével, hogy a külföldi megkeresés bevárása nélkül hozta meg első és másodfokon is döntését, megfosztotta a felperest a jogorvoslati jogosultságától – magyarázta Gáspár ügyvédje, dr. Szilágyi Roland, arra utalva, hogy az eljárás azután indult, hogy a cigány egy román cégtől 50,3 milliót vett fel. A jogi képviselő hozzátette, a perben a közigazgatási eljárás során lefoglalt vagyontárgyakat is vissza kell adni.
Most a NAV kénytelen megfizetni az elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget.
Továbbra is gyanúsított
Hét évvel ezelőtt két eljárás indult Gáspár Győző ellen, egy bűnvádi és egy közigazgatási. Hivatalosan ma is gyanúsítottnak számít, bár 2012-ben egyszer már elmarasztalták: 1 év 8 hónapos börtönbüntetést kapott, de persze csak felfüggesztve. A vagyonosodási eljárás idén zárult le, de az új ítélet értelmében meg kell ismételni az egészet. Dr. Szilágyi Roland szerint még évekig eltarthat az ügy - írja a bulvárlap.
Erős idegzetűek videón tekinthetik meg, hogyan méltatlankodik egy cigánybűnöző a Kúriával a háta mögött: