Az “unokázós” bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport elfogta azt a nőt és férfit, akik több mint hatmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 28 éves K. Nóra és a 29 éves M. Zoltán ellen.
A nyomozás adatai szerint 2019. február 7-én délelőtt egy ismeretlen férfi magát rendőrnek kiadva telefonon felhívott egy budapesti idős nőt, majd azt állította, hogy a lánya balesetet okozott. A férfi ezután átadta a telefont társának, aki a sértett lányának mondta magát és közölte, hogy pénzre van szüksége.
A telefonos csalók utasítására M. Zoltán és K. Nóra kocsival ment az idős asszonyhoz, akitől több mint hatmillió forintot vettek át, majd sietősen távoztak a helyszínről. A rendőrök percekkel később a XV. kerületben elfogták őket, és hiánytalanul megtalálták náluk a pénzt, amit később visszaadtak a sértettnek.
A nyomozók a mindkettőjüket csalás bűntett elkövetése miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tesznek bűnügyi felügyeletük elrendelésének indítványozására.​
(Police)