"Én bíztam a cigányokban, esélyt adtam nekik, nem jött be! Ősszel kiadó volt a lakásunk. Telefonon jelentkeztek, hogy még aznap beköltöznének. Tisztességesen beszéltek, (sajnos) látatlanban igent mondtam. Aztán mikor megjelentek, nem mertem nemet mondani, mert féltem (fiamat nemrég 3 cigány támadta meg a Margit-szigeti aluljáróban), egyedűl voltam. Mellesleg tisztességesen néztek ki, rendesnek tűntek, ugyanis a Fekete Vonat énekese, és a menedzsere volt, az akik kivették a lakást.
Ők azok, akik a szegrációval kapcsolatos ügyeket intézik. A menedzser élettársa a liberális pártunk EP  képviselője (havonta több milliós, az adófizetők zsebéből állt fizetéssel - a szerk.).
Aztán 3 hónap múlva kezdődtek a problémák, nem fizettek, mondván beteg volt az énekes, majd később, de biztosan fizet. Lelakták a kauciót is, mert bíztam bennük! Február végére felhalmoztak 96ezer adósságot. 2 hetet kaptak, hogy másik helyet keressenek. Ők azonnal leadták nekem a kulcsot, adtak 60ezret. A többit képtelen vagyok behajtani rajtuk, pedig beteg vagyok már 2 éve, nagy szükségem lenne a pénzre. Persze mikor telefonálok, kinyomják jellemesen. A gázkonvektort tönkretették, szétszerelték, majd azt is én fizethetem.
Kedves Csonka András és Berki Győző! Jó lenne, ha fizetnétek! Talán a bizalom is visszatérne egy nagyon picit."

(Forrás: zsIndex cigánytopic, ironmarian)

Kuruc.info: nem véletlen, hogy Finnországban SE adná ki a kutya se a lakását cigánynak. Ezek mindenhol ugyanazt csinálják – ahogy látható, még a magát gennyesre kereső ork sztárzenekar énekese és menedzsere is ilyen sz..rágó. A dúsgazdag Mohácsi Viktóriáról nem is beszélve. És még ők papolnak szegregációról, jogokról, erkölcsről, deszegregációról, Európáról, ezek mocskolják, fasisztázzák, rasszistázzák a magyarokat, ezek kényszerítenek össze bennünket a mosdatlan cigánypurdékkal az iskolában?!
Rajta, Csonka, Mohácsi, Berki, lehet cáfolni ironmarian szavait; jól tudják, kiről van szó!
Az olvasó pedig küldje el nekünk feketevonaték számát...
Frissítés: Hogy képben legyünk, miket szokott énekelni a Fekete Vonat, idézzük (eredeti ITT) a Forró a vérem szövegét:

"Beat:
Hogy mit ér a vér, Mr. Fehér, elmondom most azért, hogy valamit tegyél, hogy igazi legyél, mert így dzsukel a vaker és mindenki tudja haver, hogy ez a karaván két tagú, de a végéig soha nem látsz el, mert mögöttünk a jövő, és előttünk az élet, figyelj gádzsó mert most neked beszélek, itt a Junior, egy igazi roma gyerek, a spannom neki 7, nekem 8, a kerület ahol lakom, ha komolyan veszel minket, és megbékélsz azzal, hogy szaporodik a romák száma minden egyes nappal, ez egy világi etnikum, hatalmas kisebbség, de nem igazán bírtad gádzsó, hogy én vagyok az ellenség neked, tedd össze a kezed, mert lesújt az élet, a véred nem véd meg téged, mert igazi akarsz lenni, de nem igazán érted, de lehet még neked is egyszer forró a véred.

Refrén:
Fatima: Forró a vérem, hát mondd meg miért nem jó, engem így akart a Mindenható
Beat:ah tudod a Mindenható
Fatima: Forró a vérem, hát mondd meg, miért nem jó, engem így akart a Mindenható
Junior:Gyere törj ki, és mondd el, hogy miért nem jó
Fatima:Forró a vééé-reeem, jeeeem, úúú, óóóó jee, jee-ehheee, forró a vérem:
Beat:(Du roma sa....)

A két fiú:
Két igazi roma gyerek, a szövegét hallhatod, soha nem voltunk ellenetek haver, és nem is tagadom, hogy ebben az országban nincsen vagy fekete vagy fehér, ti gádzsók, mi romák, ideje haver, hogy megértsd egyszer, amikor meghallod azt a szót, hogy cigány, visszabújsz a fenekedbe és még a hideg is kiráz téged, túl idegen neked a véred, a fajod nem véd meg téged, ilyen haver az élet..Forró nekem a vérem, haver mondd meg, miért nem jó, a romákat így akarta tudod a Mindenható, hát bemutatom most gádzsó neked az igazi csapatot, Beat a roma a nyolcból velem hallható
Ha te azt mondod, gádzsó, én azt mondom, cigány, ha azt mondod, nagy ország, én haver azt mondom, vigyázz, ha azt mondod, hip-hop, én azt mondom, cigánykaraván, bulizzunk együtt gádzsók addig ameddig van ez a világ.

Refrén:
Fatima: Forró a vérem, hát mondd meg miért nem jó, engem így akart a Mindenható
Beat:ah tudod a Mindenható
Fatima: Forró a vérem, hát mondd meg, miért nem jó, engem így akart a Mindenható
Junior:Gyere törj ki, és mondd el, hogy miért nem jó
Fatima:Forró a vééé-reeem, jeeeem, úúú, óóóó jee, jee-ehheee......"

Kuruc.info: Kell ehhez kommentár? Na, mitől is nem védi meg a gádzsót a faja? Mitől is kéne megvédenie bárkinek is? Persze, biztos nem a refrénben, nem túl hízelgően emlegetett vérének az ontásától, ugye? Különös tekintettel az összehasonlításra, mely szerint, ugyebár, a cigánynak a vére forró, mert őt legalábbis a Mindenható alakította így. Ezzel szemben a gádzsónak a vére, mint a dalszövegből megtudható, hideg, mint valami hüllőé, mely oly alsóbbrendű, hogy nyilván nem is a mindenható jóvoltából került e sártekére...

Hát, ha ez nem per definitionem rasszizmus, faji alapú uszítás és népirtásra való, nem is oly burkolt felhívás, akkor nem tudom, mit nevezzek annak.
Ezért a gádzsógyűlölő szövegért (uszításért) simán le lehetne sittelni ezt a bagázst. Persze, ahogy Tomcat-től tudjuk, “Cigányokat bántani tilos” – nem véletlen, hogy ilyen szövegekre nem lép a jogszolgáltatás. Bezzeg ha egy fehér merészelne hasonlókat énekelni cigányról, zsidóról, akkor garantált a börtön – ahogy az mind a Mos-Oi! / CPG-vel megesett még 83-ban, mind a 2000-es évek elején egy másik skinzenekarral (akikkel Lovas sokat foglalkozott).
Végül egy kis érdekes infómorzsa: tudjuk, honnan a Beat? Nem? Régen még BIT volt az illető "művészneve" és a rendőrautó rendszámáról kapta, ami rendszeresen begyűjtötte bolti lopásokért és kisebb vagyon elleni bűncselekményekért.