Egy 31 éves férfi nem vette fel a maszkját, ezért, a járványügyi szabályokra tekintettel, a sofőr nem nyitotta ki a busz ajtaját. A méltatlankodó férfi a buszról leszálló sofőrt ezután ököllel fejen ütötte.
A vádirat szerint a vádlott - egy 31 éves férfi - 2021. február 13-án este a IV. kerületi István út - Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban egy barátjával együtt fel akart szállni az Újpest-Központ irányából érkező 30-as jelzésű autóbuszra, a második ajtónál. A sofőr látta, hogy a vádlott a járványügyi szabályok alapján előírt, orrot és szájat eltakaró maszk nélkül akar felszállni, ezért nem nyitotta ki neki a busz ajtaját. A férfi ezek után az első ajtóhoz ment, és az előbbiek miatt számon kérte a sofőrt, aki jelezte, hogy az ajtót csak akkor nyitja ki, ha maszkot vesz fel.
Miután a vádlott a megállóban tovább méltatlankodott, a sofőr kinyitotta az első ajtót, kiszállt a sofőr fülkéből és leszállt a buszról, majd a vádlotthoz fordult. A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől ő az eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett, és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte. Ezután a férfi az eszméletlen sértettet a földön hagyva, elhagyta a helyszínt. A sértetthez a busz utasai hívtak mentőt.
A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.
A Fővárosi Főügyészség honlapján közölte: a korábban már büntetett, 31 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a bűncselekmény előzménye látható, egészen addig, amíg a sofőr leszáll a buszról. A férfi a következő pillanatban támadt rá.