Somogyzsitfa: Táskákat, zsebeket kipakolni! Ellenőrzés volt a somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond szakközép- és szakiskolában. Tanteremről-tanteremre jártak a budapesti központú Pro School Service iskolabiztonsági szolgálatának szakemberei kedden.

A táskák, zsebek kipakoltatásával cigarettát, alkoholt, késeket kerestek. Találtak is. Akadt még petárda, de begyűjtötték a spray-s desodorokat, beleszagoltak a teás, vagy üdítős flakonokba is.

Mindez úgy hat perc alatt lezajlott. Közben belefért néhány kérdés is: miért van nálad bicska? Dohányzol? Kikapcsoltad a mobilod? A diákok bravúrosan hárítottak: a kés a tízóraizáshoz kell, a dohányzást megengedték a szülők, a telefont egyszerűen elfelejtették kikapcsolni. A leleményességüket mutatta a sapkába dugott cigi a radiátor mögött, vagy a zokni szárába rejtve.

A házirendben az is szerepel: akit az iskola épületében cigizésen rajtakapnak, azt kizárják. A dohányzás amúgy is fájó pontja az intézménynek: két éve emiatt égett le a kollégium.

– A kések, bicskák között találtunk több mint nyolc centiméter hosszút is – tette hozzá Boór Gyula, az iskolabiztonsági szolgálat szakmai vezetője. Bár ezek jelenléte nem feltétlenül az erőszakosságot jelzi, tekintve, hogy erdész, vadászjelöltekről van szó, de ezeknek az eszközöknek csak gyakorlati oktatáson van helye. – A sprayk is lehetnek támadó-védekező fegyverek – folytatta Boór Gyula. – Maradandó károsodást okozhatnak szembe fújva.

A tervek szerint havonta lesz ellenőrzés a középiskolában

Az iskolabiztonsági szolgálat bemutató jelleggel Somogyban elsőként a marcali szakképző iskolában tartott ellenőrzést. A somogyzsitfai középiskolába az intézmény kérésére érkeztek, akárcsak a sávolyi általános iskolába, ahol negyedik osztálytól kezdve nézték meg: hogyan tartják be a diákok a házirendet. A verekedős tanulókkal is elbeszélgettek az illendő viselkedésről. A somogyzsitfai középiskolába a tervek szerint havonta tartanak majd ellenőrzést, melyet a kollégiumi szobákra is kiterjesztenek.

Az ellenőrzést a később érkező diákok sem úszták meg, őket már az ajtóban várták. Az erdésznek tanuló Szabó László nem vétett a szabályok ellen, még a késésével sem: mivel bejárós, ilyenkor érkezik a busza. – A telefonom ki van kapcsolva, sportos ember vagyok, ezért nem is dohányzom.

A tanteremben miközben ellenőrizték a tanulókat Kováts Enikő szaktanár arról beszélt: szakközepes osztályában nincsenek kirívó esetek. A diákok fogékonyak, jó velük tanulni.

 – A mi iskolánk nyugis suli – mondta Kokas Andrea, aki a diákönkormányzat elnöke is. – Olyan bűnözés nincs, amiről szerte az országban lehet hallani. Innen-onnan tudom, hogy nálunk a lányok miatt kapnak össze időnként a fiúk, mert kevesen vagyunk. Ezt erősítette meg Káplár János igazgató-helyettes is: az 540 tanulóból mindössze egyötöd a lányok aránya. Verekedés miatt ebben a tanévben két diákot zártak ki az iskolából.

(Sonline; vannak olvasói hozzászólások)
Kuruc.info: brávó, így kell ezt csinálni. Ahogy a Detonátortól átvett és továbbírt pontjainkban megfogalmaztuk, ez e helyes út az iskolai bűnözés felszámolására. Csak semmi szívbajoskodás!