Meztelenre vetkőztettek és megaláztak egy óvodás kisfiút nagyobb társai az almamelléki diákotthon zuhanyzójában – tudta meg a Magyar Nemzet. A szörnyűségekről felvételeket is készítettek. Egyiken egymás fenekét nyalják a fiúk, egy másikon pedig a kisfiú mögött szorosan egy nagyobb, szintén pucér fiú áll. Az intézményvezető szerint a gyerekek csak „ökörködtek”. A rendőrség már nyomoz az ügyben.
 
Egy 14 éves fiú utasítására megaláztak egy óvodást egy baranyai diákotthonban. A Zselici Intézményi Társulás almamelléki kollégiumában történt esetről a Magyar Nemzet számolt be.

A kisfiút nagyobb társai arra kényszerítették a zuhanyzóban, hogy vetkőzzön pucérra. Mobiltelefonnal felvételek is készültek. Egyiken egy fiú egy másik társa fenekét nyalja. Egy másik fotón az óvodás mögött szorosan egy nagyobb fiú áll, szintén meztelenül.

A felvételeket a diákok egymás között küldözgették, még az iskola számítógépére is felkerültek a zuhanyzóban készült fotók. Az eset úgy derült ki, hogy a megalázott óvodás elmesélte édesanyának a történteket.

Az iskola próbálta eltussolni az ügyet – írja a lap. Az óvoda és általános iskola diákotthonába sok hátrányos helyzetű, nehezen nevelhető gyerek jár. (Kuruc.info: hmmm… k…, bocsánat, hátrányos helyzetűek…Talán ez a dolog nyitja?) Az intézmény vezetője először arról próbálta meggyőzni a kisfiú édesanyját, hogy saját érdekében jobb, ha fia továbbra is a kollégiumban marad.

Feljelentést nem tett, a rendőrség akkor kezdett nyomozni, amikor a történtek a védőnő fülébe is eljutottak, aki egyből bejelentést tett a szigetvári rendőrkapitányságon.

Az intézmény vezetője a lapnak azt mondta: egyedi esetről van szó, a fiúk csak „ökörködtek és imitálták a dolgot”, de természetesen nem tartja megengedhetőnek a történteket. Az erőszakoskodó 14 éves fiú azóta már nem lakik a kollégiumban.

A szigetvári rendőrkapitányság vezetője a lap megkeresésére megerősítette az információkat. Feljelentés alapján nyomoznak az ügyben, minden részletet kivizsgálnak.

(Zoom, Propeller)