Picit régebbi (múlt júniusi) cikket közlünk. Bemutatja, a felvidéki putriscigányok ugyanúgy seperc (itt: egy év alatt) lelakják, elpusztítják az ingyen kapott lakásaikat és ugyanúgy nem hajlandók dolgozni, tanulni, mint nálunk vagy bárhol máshol, ahol ez a “nagyszerű” kultúra megjelent. Az írás eredetije ITT; dőlt kiemelés tőlünk.
A rossz szociális helyzetben lévő roma közösségek életkörülményének javítását tűzte ki célul a Cesta elnevezésű projekt, melynek kapcsán néhány napja húsz kelet-szlovákiai település írt alá együttműködési memorandumot.
 
Kassa/Kelet-Szlovákia | Maga az 50 millió koronás (1,67 millió euró) projekt azonban egyfajta gyűjtőfórum, az egyes településeknek „községre szabott” pályázatokkal kell előállniuk. Ezek kialakításához nemcsak a megye szakemberei ígérnek hathatós segítséget, hanem Anina Boto?ová romaügyi kormánybiztos is.

Boto?ová azt mondta, „a Cesta elnevezés szimbolikus, minden település találja meg a maga útját a gondok megoldásához. Mindenkit tisztelet illet, aki a bajok orvoslásába belevág, hiszen aki a romák problémáival foglalkozik, általában választói szavazatokat veszít”. Du?an ©losár projektmenedzser szerint „az ország bizonyos részein még mindig 18. századi állapotok uralkodnak, a közösségek szociális struktúrája változott, az együttműködés egyre nehezebb. Ám Európa nem lesz mindig ilyen bőkezű, a problémákat most kell megoldani, nem tíz év múlva”.
Az egyedi pályázatok elkészítésére jó példa Korompa városa. Négy tervezettel is készül: az iskola kibővítése és új szociális lakások építése mellett részletesen kidolgozta a közösségi szociális munkát is, valamint egy olyan szociális üzemet működtet, ahol a romák megtanulnak dolgozni. „Ezt az üzemet jelenleg egy nonprofit szervezet működteti, a dolgozók rendesen járnak munkába” – tudtuk meg Iveta Ru?inová polgármestertől.
Nagy gondokkal küzd a Kassához közeli Kecerpeklény (Kecerovce) is, ahol a 2870 lakosból 2450 roma. Az új szociális lakásokat egy év alatt tönkretették, az iskolakerülés olyan mértékű, hogy néha a tanulók fele hiányzik a tanítási órákról. A munkanélküliség a községben 98 százalékos. Bár számos pályázaton gondolkodnak, Anna Bombárová polgármester cseppet sem derűlátó.
Hogy valóban változtatni kell a romák hozzáállásán, ékesen illusztrálja az a tény, hogy a kassai Luník IX lakótelepen nem akadt húsz önkéntes, aki részt vett volna azon a tanfolyamon, mely az ősi kovácsmesterség elsajátítására irányult, azzal a szándékkal, hogy ezt a ma már újra népszerű mesterséget ismét élővé tegyék a régióban.
 
Mi a Cesta célja?
Alapjaiban szeretnék megváltoztatni a roma közösségek életét a Cesta projekttel. A szociális helyzet javításán kívül szeretnék elérni, hogy a felnőttek képesítést szerezzenek, mely révén érvényesülhetnek a munkaerőpiacon, valamint hogy a roma gyerekek rendesen járjanak iskolába. A célok megvalósítása érdekében szociális központok hálózatát kell létrehozni, és kialakítani annak legoptimálisabb működési formáját. A terepen működő majdani 15 szociális központ lényegében segít az egyes településeknek olyan célszerű pályázatokat írni, melyek a helyi viszonyokra és megoldásra váró gondokra épülnek. (kozs)