Olvasó: Adjon az Isten!

2009.07.18-án, szombaton, a helyiek tájékoztatása szerint, egy az inkább az állatokhoz hasonlító, kiskörei illetőségű degenerált cigánycsalád tagjai szétverték a kiskörei Jobbik egy tagjának testvérét, majd a megtámadott segítségére sietőket, illetve, a közben magát szolgálatba helyező civil ruhás rendőrt is alaposan helyben hagyták, kivervén több fogát.

Az ügy érdekessége, hogy a körei strandon, igen kevés ember mászkál szamurájkarddal, késsel, baltával, és motorlánccal, de ezeknél a cigányoknál ezek voltak.
Őrjöngésüknek a strand büféje sem ellenálhatott: azt is szétverték.

A cigányok ámokfutásának a rendőrség vetett véget, több embert előállítottak, a vád ellenük testi sértés, mely a cigány család tagjainál igazán nem ok az aggodalomra, hiszen a helyiek elmondták: a betörések, rablások, lopások, és más bűncselekményekkel együtt, ezek a kis verekedős gyerekcsínyek, akár a félszáz(!!!) esetet is elérhetik.

Kisköre lakossága retteg!!!

A kiskörei Jobbik a helyi moziterembe hívott össze gyűlést, melyen a városka lakosai elmondhatták egy fórum keretében az aggodalmaikat, félelmeiket.

A város polgármestere, - azon túl, hogy nem érdekelte a polgárok véleménye és problémája - nem adta oda a mozi területét a fórum részére, így rövid keresgélés után, a helyi Ezüst Horgony Panzió-étterem hátsó rendezvénysátora adott helyszínt a fórumnak.

A fórumon, megjelent a városka magyar és cigány lakossága, kb 350-400 ember képviseletében, melyen természetesen a közeli Jobbik alapszervezetek is részt vettek a 100 kilométeres körzetből.

A Magyar Gárda Imre király zászlóalja is mozgósítva lett, de a Heves megyei rendőrkapitány méltóztatott megüzenni, ha a gárda megjelenik, rohamdroidokat küld, és oszlatni fog. (Kuruc.info: hihetetlen. Bezzeg amikor cigányokat kellene oszlatni, akkor soha nincs elég ember. Most meg erre van? Ki érti ezt…)

A fórumon parázs hangulat alakult ki, azt gondolom, hogy sem eredmény nem született, de még az álláspontok sem közeledtek, mert a város lakói FÉLNEK, az elkövetők meg már másnap reggel szabadlábon voltak(!) - bosszúval fenyegetőzve.
Ráadásul, a fórum idejére, az egri kapitányságról - és a közeli Hevesről - rendőri erőket vezényeltek a kiskörei putrisorra, hogy az ott lakókat a lincseléstől megvédjék!

Kolompár Orbán cigánybűnözővel, és más fajvédővel nem találkoztunk, hiszen a sértettek sokadjára is magyarok, sokadrendű állampolgárok.

Godó Lajos, a térség MSZP-s bűnözője, parlamenti képviselője sem volt jelen, más, fontosabb elfoglaltsága miatt. De aki rosszarcú Godót köszönteni szeretné, annak jó hír, hogy itt személyesen is megtalálja:

3385 Tiszanána Hunyadi u.2.

Ha mailt szeretne írni akkor ezen elérhető a tetű: lajos.godo@mszp.hu, illetve a 20-4668044 számon érdeklődhet!

Fényképek csatolva.

Szebb Jövőt

egy résztvevő
















Kapcsolódó cikk: Olvasó: kiskörei cigányhelyzetkép