Hiába a hangzatos kormányprogramok, amíg néhány megélhetési politikus irányítja a roma integráció ügyét, akiknek milliárdok tűnnek el a kezeik között - mondta Farkas Flórián a Roma diplomások országos konferenciáján Makón. A Lungo Drom elnöke széles körű roma összefogást sürgetett - olvashatjuk a hírTV honlapján.

Börtönmúlt, MSZP-s tagság, hűtlen kezelés, sikkasztás = akadálytalan karrier a Fideszben
Helyeslően bólogathatnánk is ehhez, ha nem tudnánk az előzményeket: akárcsak Kolompár Orbán, úgy Farkas Flórián, a Fidesz országgyűlési képviselője is köztörvényes (cigány)bűnöző. Mint azt korábban megírtuk: "Flórit" a hetvenes években háromszor ítélték el, kapott letöltendő börtönbüntetést is, tehát a sittet is megjárta. Még itt is csak bólogathatnánk, hisz ezek szerint megkapta, ami járt neki - bár nem tudjuk a konkrétumokat, lehet, hogy igencsak olcsón megúszta a dolgot. De lépjünk ezen túl.
Ami viszont vérlázító, és sokak talán még mindig nem tudják, hogy a gengszterváltás után, az 1990-es évek második felében hűtlen kezelés és sikkasztás miatt nyomozás és bírósági eljárás indult Farkas Flórián ellen, aki a köztársasági elnöktől kért kegyelmet - és Göncz Árpád, az SZDSZ köztársasági elnöke, volt spicli habozás nélkül meg is adta, így Flóri egész egyszerűen megúszta a vizsgálatot és a felelősségrevonást. Tetszik érteni? Míg másokat az APEH minden apróságért zaklat, addig a fejesek lerendezik egymás között a dolgokat: többpárti összefogás alakult ki a mokkavezérért. Hab a tortán, hogy a patkány becenéven ismert Göncz nem indokolta semmivel döntését, sőt, ahogy azt Abszurdisztánban "kell", vagyis szokás: az ügyet harminc évre titkosították. "Sajnos harminc évig nem tudhatjuk meg, hogy milyen nyomós okai voltak a miniszternek Farkas Flórián eljárás alóli mentesítésére"  - írta 1998-ban az egyébként magyarellenes Magyar Narancs (de kisebb-nagyobb mértékben a legtöbb sajtóorgánum tárgyalta a botrányt, a fideszes média is). És ma sem tudjuk.
A hiperpigmentált megélhetési politikus nem mellesleg Horn Gyula és az MSZP szövetségese, továbbá a Lungo Drom cigány szervezet, egyben az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke volt akkoriban. Az OCKÖ-t pedig százmilliókkal stafírozta ki az akkori szociszadi kormányzat (egy konkrétumot említ az eredeti cikk: egy év alatt 120 milliót kaptak, aminek jórészét nagy valószínűséggel a választási kampányban használták fel, hogy ezzel segítsék győzelemre az MSZP-t). Egyébként nagyon szomorú, hogy ha mondani, mutatni kellene egy tisztességes roma vezetőt, akkor az ember tanácstalan. Nem tud kit példaként felhozni az ismertebb figurák közül, nincs senki, akire mutathatnánk: igen, lehetne így is csinálni, lehet így is élni, cigányok. Aztán mi csodálkozni való van azon, ha a többi roma is az ő példájukat követi? Farkas Flórián, Kolompár Orbán, Horváth Aladár és a többi szociszadi fekete rasszista mind-mind közpénztolvaj bűnöző.
A fentiek fényében igazán vastag bőr kell ahhoz, hogy Farkas Flórián ilyet ejtsen ki a száján: "Hiába a hangzatos kormányprogramok, amíg néhány megélhetési politikus irányítja a roma integráció ügyét, akiknek milliárdok tűnnek el a kezeik között." Bár igaz, ő csak számilliókkal játszott korábban.
A Fidesz meg... ahogy a héberkommunista Csintalan, a farkasfélék is akadálytalanul juthatnak magas polcra, míg a Jobbik és a Gárda, amelynek vezetői sem MSZP-sek, sem hűtlen kezelők nem voltak, Orbánék számára ellenség.
Magyari Gábor - Kuruc.info