Alább a Magyar Nemzet EHHEZ a témához kapcsolódó cikke. Mivel hivatalosan online még nincs fent, ezért saját szkennelésű – ami, természetesen, azt is jelenti, hogy – mint mindig – először nálunk olvasható.

Akit negyvenezer forintért adtak el romáknak


Védett szálláson beszéltünk a romák által három éven át kizsákmányolt férfival


Cigány család tartotta három évig rabszolgasorban Újkígyóson a 69 esztendős Feri bácsit, akire lapunk a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat egyik szállásán lelt rá. Az idős férfi csicskáztatóival szemben mindössze csalás miatt folyik nyomozás a Békéscsabai Rendőrkapitányságon, nem pedig emberkereskedelem, testi sértés és/vagy személyi szabadság megsértése címén. Holott a bácsit negyvenezer forintért vették meg a cigányok a sértett vejétől.
A rendőrség magyarázata az, hogy a sértett nem merte elmondani a vele történteket, önkéntes odaköltözésről beszélt, sőt saját családjára sem vallott a hatóságnak. A roma család az áldozatát, annak elmondása szerint, számos esetben bántalmazta, a végkimerülésig dolgoztatta, a lóistállóban szállásoltatta, és csak ételmaradékkal etette. Riportunkban feltárul a három rettenetes év története, illetve megismerhetjük annak súlyos mentális következményeit is. A protestáns keresztény karitatív szervezet jelenleg Feri bácsi szellemi-lelki-fizikai rehabilitációjával, fejlesztésével foglalkozik, titokban tartva védence hollétét. A rendőrség azt ígérte, a jövőben kivizsgál minden olyan információt, amely az ilyesfajta belföldi emberkereskedelem meglétét feltételezi.

Negyvenezer forintért áruba bocsátott egy 69 éves öregembert tulajdon veje. Az idős férfival — akit mindenki csak Feri bácsinak szólít — egy védett szálláson találkoztunk. Az eset, a férfi életének elmúlt három éve a modern kori rabszolgaság, a csicskáztatás eklatáns példája. Feri bácsit rabszolgatartói maradékkal etették, és rendszeresen ütötték. A fogvatartók még nem bűnhődtek meg tetteikért.

Egy nap a nagyobbik lányom férje azt mondta, hogy el kell mennem dolgozni. Később megérkezett egy cigány férfi, aki elvitt egy újkígyósi tanyára, ahol az állatok között éltem - mondja Feri bácsi, és a hangjában nincs se fájdalom, se düh. Az idős ember szellemileg teljesen ép, de makacsul hisz abban, hogy négy gyermeke és felesége közül senki nem sejtette, hogy hova vitték „dolgozni", ezért nem siettek a segítségére.

- A roma családnál kilenc lovat kellett etetnem, dudváznom, és mellettük a szalmán aludtam - folytatja Ferenc. - A maradékot ettem. Néha naponta kétszer, máskor egyszer kaptam ennivalót, de előfordult az is, hogy semmit sem ehettem, mert a cigány gyerekek földet szórtak a levesembe. Ha ki kellett mozdulnom a tanyáról, a család két tagja biciklit hozott, és közöttük sétáltam be a városba.

- Megesett az is, hogy bántottak - szól szűkszavúan az idős férfi, amikor arról kérdezzük, hogy fogvatartói ütlegelték-e, de az őt ért brutalitás részleteiről hallgat. Kis gondolkozási szünet után azonban csöndesen megjegyzi: - A nyugdíjamat is elvették, belőlem gazdagodtak meg azok a cigányok. Ezek után nem tudom, hogy mi lesz velem.

Arra a felvetésre, hogy fotós kollégánk pár képet készítene róla, felvidul az arca. Boldogan áll a vaku fényében, elfeledve az előbbi sötét mondatokat.

- Ferenc két hónapja lakik az otthonban, és fokozatosan kezdi legyőzni bizalmatlanságát - mondja Kováts Béla, a csaknem negyvenfős intézmény vezetője. - Az első hetekben még attól is megriadt, ha valaki hirtelen felé fordult, vagy nem várt mozdulatot tett, mert a veréstől tartva ilyenkor gyakran összerezzent. Az emberekről úgy vélekedett, hogy sohasem segítenek, mindig csak bántanak. Nem adni akarnak, hanem inkább elvenni - magyarázza az intézményvezető, aki nem titkolja, Feri bácsit tulajdon veje adta el a roma családnak negyvenezer forintért, így kezdeti reakciói teljesen érthetők voltak. - Az utóbbi hetekben azonban már kezdi megismerni az itt lakókat, lassan enyhülnek a félelmei is. Ferenc mozgékony, dolgozni akaró ember, ezért nagy feladatot jelent számunkra az, hogy megtanítsunk neki egy olyan értékrendet, ami alapján később megáll a lábán - teszi hozzá.

- Most, amikor megérkezik a 37 ezer forintos nyugdíja, teljesen megilletődik, és talán éppen ezért még ezt a csekély összeget is képtelen beosztani - fogalmaz Kováts Béla. - Feri bácsi értékrendje tehát a lovak között a szénaboglyán sínylődve elveszett. Ez nem is csoda, hiszen több mint három évre kiszakadt a civilizált társadalomból, önbecsülését is teljesen elveszítette.

- Nem az a célunk, hogy Ferenc bácsit azon a szinten tartsuk, ahogyan találkoztunk vele, hanem hogy fejlesszük - veszi át a szót ifj. Kis Boáz, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet főmunkatársa. - Szeretnénk elérni azt, hogy egy reintegrációs folyamat induljon el, ehhez pedig nem elegendő az, hogy az életszínvonala emelkedett, az is kell, hogy a gondolkozása is változzon. A pénz kezelése csak a probléma egy apró része. Ferenc ellátása havonta jelentős összegbe kerül, s mivel az ő nyugdíjából erre fordítható pénz ehhez közel sem elég, ezért annak több mint háromszorosáról a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik - magyarázza Kis Boáz. - Arról még korai nyilatkozni, hogy mi lesz Feri bácsival később, hiszen jelenleg is szakemberek segítségére szorul azért, hogy be tudjon illeszkedni az új közösségbe. Előbb vagy utóbb azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan szeretné folytatni életét. Vissza akar-e, tud-e menni a családjához - folytatja Kis, aki Feri bácsi megpróbáltatásain túl utal arra is, hogy a 37 ezer forintos nyugdíj nem sok, főleg akkor, ha az idős férfi ezt sem tudja beosztani.

Feri bácsi jövőjét tehát senki nem látja, de az idős úr mentalitásán érződik, hogy szívesen dolgozna, vagy foglalná el magát valamilyen tevékenységgel, amely így a nyugdíját is kiegészítené egy kicsit. Ferenc esetében felmerül a gondnokság alá helyezés kérdése is. - A tárgyalást pár héttel ezelőtt tartották, de ekkor Ferenc elutasította a gondnoksági felügyeletet - mondja a segélyszervezet munkatársa, aki szerint a felügyelet azért jó, mert a hivatalosan kirendelt gondnok az élet minden területén, akár a hivatali ügyintézésben is segíteni tud. Ezt jelenleg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével egy eseti gondnok végzi. Ferenc korábban az ökumenikus segélyszervezet egyik Békés megyei intézményében volt elhelyezve, ám mivel ez túl közel volt Újkígyóshoz és egykori kizsákmányolóihoz, inkább elszállították. Jelenleg az idős úr hollétét titkosan kezelik.

- Ferenc soha nem panaszkodik, ha kérdezzük a múltjáról, nyugodtan válaszol, és elmondásaiból úgy tűnik ki, hogy mindent megértett abból, ami vele történt. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a rossz dolgok elmúltak, az élete tovább folytatódik, és önerejéből képes a mostani helyzetből kilábalni - mondja Kováts Béla, aki szerint az idős úr igazi vidéki legény, aki nap mint nap megnézi az otthon egyetlen szürke marháját, és ellenőrzi, hogy a szénabála jól van-e lefedve, mert csak akkor takaros a gazdaság. - Nekem úgy tűnik, hogy szeret itt lenni, és bár ezt nem hangoztatja, mégis kitűnik a viselkedéséből és a cselekedeteiből - folytatja Kováts Béla, aki megemlíti, hogy Ferenc nagyon apró dolgoknak tud örülni. - A rántott hús ízét itt, az otthonban érezte meg négy év után először. Az ökumenikus segélyszervezettől kapott ruháknak is nagyon örült, hiszen sokáig egyetlen öltözéket viselt.

Ferenc élete tehát, úgy tűnik, pozitív fordulatot vesz. Mindehhez azonban kellett pár hónappal ezelőtt egy véletlen, amikor a Ferencet kizsákmányoló roma család autóját, amely a bácsi nevén volt, egy közúti ellenőrzés során megállították, és a kocsi papírjai az idős emberhez vezettek. A rendőrök pedig, amikor meglátták az újkígyósi istállóban az autó tulajdonosát, értesítették a polgármestert. A helyi gyámhivatal munkatársai ezután meglátogatták Feri bácsit, aki egy megfelelő pillanatban, amikor fogvatartói nem figyeltek, annyit súgott: segítsenek, segítsenek! Ferenc viszont még most is fél, így a hatóságnál biztosan nem tesz feljelentést, sőt az őt kiárusító családját sem nevezi meg. Úgy tűnik, a kizsákmányolókat nem érheti retorzió. Békés megyében több ilyen esetet is észleltek az ott lakók, de a hatóság tehetetlen. Feljelentést ugyanis egy áldozat sem tesz.

Az idős úr, míg én Kováts Bélával és Kis Boázzal beszélgetek, nyugodtan ül a széken, ha kérik, feláll, ha szólnak neki, odébb megy, ha kell, pózol a fotósnak. Nem lázad, nem mondja: hogy most már elég. Csöndben tűr és alkalmazkodik. Azt teszi, amit kérnek tőle. Hajlott kora ellenére bármikor kapható a kétkezi munkára. Megérti az őt kihasználó, gyötrő világot, és valószínűleg mégis bízik abban, hogy egyszer valakinek az eszébe jut. Ferenc 69 éves, az emberkereskedelem egy új ágának az áldozata. Egy idős férfi, akit eladtak. Negyvenezer forintért.

Keretes anyag: A rendőrség vizsgálta az ügyet

Ferenc esete nem egyedi. Ahhoz, hogy a hozzá hasonló idős embereken segíteni tudjunk, nemcsak speciális szállásokra, hanem szakemberekre is szükség lenne - mondta ifj. Kis Boáz, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sajtómunkatársa. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által kifejlesztett hárömlépesős modell megvalósulása külső támogatás nélkül lehetetlen. Szükség van a társadalom figyelmének felhívására és az emberi jogi szervezetek közreműködésére is, hogy ne létezhessen tovább a rabszolgatartás ilyen formája - tette hozzá. Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt nyilatkozta lapunknak, a sajtóban korábban több cikk is megjelent az úgynevezett csicskáztatás témakörében, a rendőrség pedig az esetek kapcsán megvizsgálta, hogy történt-e olyan bűncselekmény, ami a büntető törvénykönyvben is szerepel. Hozzátette, az újkígyósi ügyben akár emberkereskedelem, testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette is felmerülhetett volna, de a sértett vallomása, illetve egyéb körülmények ezt nem támasztották alá. A rendőrség lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint Ferenc azt állította, hogy önként ment az idegen családhoz, és nem kényszerítették. - Az esettel kapcsolatban csalás vétség miatt van folyamatban nyomozás a békéscsabai rendőrkapitányságon - tudatja a rendőrségi közlemény. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a jövőben is minden - akár a sajtóból - tudomására jutott jogsértést, bejelentést, információt kivizsgál. Két másik ügyben kezdeményezett még ellenőrzést a megyei rendőrség a társhatóságokkal (APEH, ÁNTSZ, Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség, önkormányzatok, szociális munkatársak), de bűncselekmény gyanújára itt sem bukkantak.