Joná Metzger, Izrael volt országos askenázi főrabbija, Budapest egykori díszvendége, Orbán Viktor, Tarlós István, Schmitt Pál és mások jó ismerőse vádalkut kötött a jeruzsálemi bírósággal. Az eredeti vád az volt ellene, hogy a 2003 és 2013 közötti hivatali ideje alatt közel tízmillió sékel megvesztegetési pénzt fogadott el. A múlt héten tető alá hozott vádalku szövegéből kiderül, hogy a nyomozás folyamán azonban csak ötmillió sékel kenőpénz elfogadását sikerült egyértelműen rábizonyítani. Metzger főrabbit a bíróság előreláthatólag három és fél év szabadságvesztésre ítéli - írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.
Zoom
Joná Metzger nevetve távozik a bíróságról (fotó: Jotám Ronén)
A jeruzsálemi körzeti bíróság ma délelőtt vádalku alapján megvádolta Joná Metzger, Izrael 2003 és 2013 között volt országos askenázi főrabbiját, amiért magas állami hivatala idején a többi között vesztegetési pénzösszegeket fogadott el. Korábban a nyomozó hatóság azt állította, hogy Metzger közel tízmillió sékel vesztegetési pénzt fogadott el, ám a múlt héten létrejött vádalku értelmében csak öt millió sékel (1 USA-dollár = 3 sekel) zsebre tételéért ítélik majd el, előreláthatólag három és félévi szabadságvesztésre. Az említett vádalkut hagyta jóvá ma délelőtt a jeruzsálemi bíróság.
Zoom
Köves Slomó, Joná Metzger és Orbán Viktor Budapesten
Metzger főrabbit egyben bűnösnek mondta ki a bíróság több rendbeli megvesztegetés, csalás és adóeltitkolás bűncselekményének elkövetése miatt. Az eredeti – a vádalkut megelőző – vádiratban még az szerepel, hogy mintegy tízmillió sékel megvesztegetési pénzt fogadott el. Ha az első vádirat alapján ítélik el, akár hat év börtönt is kaphatott volna. Így csak három és fél évig kell ülnie, s ő lesz az első országos főrabbi Izraelben, akit letöltendő börtönbüntetésre ítélnek. A bírósági tárgyalás következő fordulójára február 8-án kerül sor.

Joná Metzger, Tarlós István és Köves Slomó Izraelben (fotó: Sturem.net)

Joná Metzger, Köves Slomó és Schmitt Pál a Sándor-palotában (fotó: Chabad.info)
Joná Metzger országos főrabbi hivatali idejében igen jó kapcsolatokat ápolt a Chabad hászid zsidó vallási irányzat magyarországi „küldötteivel”, így elsősorban Köves Slomó rabbival, akinek meghívására Budapesten is járt. A magyar fővárosban Metzger főrabbi királyi fogadtatásban részesült: fogadta őt Schmitt Pál államelnök a Sándor-palotában, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Slomóéknál tisztelgő látogatást tett nála, s ajándékba megkapta a szélsőségesen rasszista chabadnik, Naftali Kraus szerkesztette Zsidó imakönyvet. Tarlós István pedig egészen a Szentföldig zarándokolt, hogy találkozzon Metzgerrel.
H. J. – Kuruc.info