A Magyarországi Talmudista Irodát üzemeltető júdeai beltenyészet számára a Hezbollahot sújtó izraeli légicsapások megannyi Purim-ünnep, amikor azonban a libanoni síita szervezet esetleg visszaüt, az megannyi pogrom, pedig a Hezbollah a várakozásokkal ellentétben – eddig legalábbis – igencsak pehelysúlyúnak bizonyult az Izrael elleni bunyóban, nyilvánvalóvá téve, hogy a kémelhárítása csapnivaló, a légelhárítása nem létező, a felderítésről pedig halvány gőze sincs. Nem csoda, hogy Izrael az utóbbi hetekben gyakorlatilag likvidálta a teljes katonai vezérkarát.
Meglepő módon időnként mégis sikerül bevinnie egy-két mélyütést a cionista entitásnak, amelyeket persze az izraeli haszbaragépezet szisztematikusan bagatellizál, nehogy tovább rombolják az IDF Gázában már éppen eléggé megtépázott harci morálját.
Ugyanakkor a Hezbollah „katyusáinak” látványos becsapódásai a Vaskupola légvédelmi rendszer nimbuszának sem tesznek jót, amelynek az egyenként kb. 100 ezer dollárt kóstáló elfogórakétáit már eddig is számtalanszor kicselezték a Hamász többnyire „filléres” repülő alkalmatosságai, a húszik ballisztikus rakétái vagy az iraki síita milíciák cirkálórakétái, és Irán áprilisi légicsapása alatt is csak a nyugati NATO-szövetségesek és arab csatlósaik (összesen 20 állam!) közbelépése mentette meg a totális lebőgéstől. Nyílt titok ugyanis, hogy a munka dandárja rájuk hárult az iráni drónok és rakéták lelövésében, miután az iráni vezetés 3 nappal korábban figyelmeztette őket a várható támadás időpontjára, lovagiasan elég időt adva nekik a felkészülésre.
Néha az izraeli propaganda nem figyel oda eléggé, belezavarodik a hazugságaiba és kínos helyzetbe hozza önmagát, mert hiszen mindeddig azt fuvolázta, hogy a Hezbollah rakétái állandóan célt tévesztenek, rendre lakatlan területeken csapódnak be és nem okoznak komolyabb károkat.
Nincs itt semmi látnivaló, gojok. Csak üres telkek, legfeljebb egy csirkefarm, ez minden
Mostanra kiderült, hogy Izrael Libanonnal határos övezetéből eddig legalább 100 ezer telepesnek kellett elpucolnia, ennek a 30 kilométeres mélységű zónának (amelynek határát a Hezbollah most 60 kilométerre tolta ki) a polgári infrastruktúrája és több ezer otthona jelentős károkat szenvedett, a gazdasága romokban, a turizmusa pedig megszűnt.
Az izraeli média szerint a Hezbollah masszív csapásai az észak-izraeli Szafed környékén kiiktatták a Vaskupolát |
A Hezbollah támadásai, csak az utóbbi két nap folyamán, legalább 4 milliárd sékelre (1,07 milliárd dollár) becsült kárt okoztak az izraeli gazdaságnak.
Az izraeli katonai rádió riportere szerint „Izraelben az elmúlt 24 órában a Hermon-hegytől az Arava-völgyig egyetlen terület sem maradt a harci zónán kívül” a Hezbollah szüntelen támadásai nyomán.
Ezek szerint mégsem annyira hatástalanok, amint azt az izraeli propaganda eddig szajkózta?
Alább a Hezbollah néhány teljesen hatástalan legutóbbi telitalálatából következik egy kis antiszemita válogatás az MTI (és a Mandiner) szíves informálására.
Közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy az izraeli gazdaságot súlyos veszély fenyegeti a gázai háború elhúzódása miatt |
Gázai bevetés után – askenázi, mizrahi, szefárd: a zsidóság teljes spektruma képviselteti magát a hadirokkantak soraiban |
Az izraeli hadvezetés most afrikai menekültekkel akarja feltöltetni eléggé megroggyant sorállományát. Kétségtelenül sokat fog javulni az IDF harcképessége |
A felülmúlhatatlan zsidó pofátlanság egyik állami megnyilvánulása: „Izrael, Jézus szülővárosa a Hezbollah támadása alatt”. (Bagoly mondja verébnek…) |
An Israeli air strike blasted the area just outside the Latin Church in Gaza while the Christian community was praying: “Holy Mary, pray for us sinners, now and at the hour of our death.” pic.twitter.com/SgZ9GJJGcj— Mitri Raheb (@RahebM) November 1, 2023
Az izraeli légierő az egyik gázai katolikus templom közvetlen környékét is bombázta, miközben a hívek bent imádkoztak. Két nőt izraeli mesterlövészek a templom belsejében lőttek agyon
(Ha nem indulna a videó, alább is megtekinthető.)
Keresztény egyházi vezetők szerint a zsidó szélsőségesek keresztények elleni támadásait az izraeli kormány büntetlenség-kultúrája táplálja |
Úgy tűnik, a nyugati és a magyarországi "zsidókeresztényeket" teljesen hidegen hagyja, hogy zsidó „idősebb testvéreik” Izraelben a keresztény palesztinokat is szekálják, néha halálra.
Egyébként ugyanez vonatkozik a muszlimokra is, amint azt az elmúlt év gázai eseményei bebizonyították. A muszlim és a keresztény vallási szolidaritás egyaránt szelektív, vagyis csak abban az esetben érvényesülnek, ha keresztények és muszlimok szekálják egymást.
A jugoszláviai polgárháború alatt mindenhonnan özönlöttek a dzsihadisták Boszniába a keresztény szerbek és horvátok ellen harcolni; az USA iraki és afganisztáni agressziója idején sok muszlim „kereszteseknek” nevezte az amerikai katonákat, nem is alaptalanul, mert azok többnyire annak is tartották magukat; amikor a Boko Haram keresztényeket mészárol a Száhel-övezetben vagy az Abu Szajjaf katolikus templomokat robbantgat a Fülöp-szigeteken, a keresztény világ (legalább szavakban) megmozdul – csupán néhány példa a muzulmán és keresztény szolidaritás különböző megnyilvánulásaira.
Amikor tehát keresztények és muszlimok alkalmanként gyilkolják egymást bárhol a világon (manapság már inkább csak Afrika középső fertályán), akkor a hittestvéreik szolidaritást tanúsítanak irántuk világszerte. Arra viszont, hogy a zsidók szisztematikusan gyilkolnak muszlimokat és keresztényeket Izraelben, a hittestvéreik (elhanyagolható kivételektől eltekintve) többnyire a fülük botját sem mozgatják világszerte. Mintha tabu lenne számukra, hogy közös egyistenük „kiválasztott” népével szemben megvédjék a sajátjaikat. Még egyes terrorszervezetek sem eléggé „tökösek” ehhez.
Az al-Kaida kész megtámadni az egész világot, kivéve Izraelt! Izrael vagy nagyon jól tud védekezni, vagy egy fiú sohasem támadja meg az anyját |
Amikor néhány amatőr terroristája egyszer tévedésből tüzet nyitott izraeli katonákra a Golan-fennsíkon, az ISIS sietve exkuzálta magát az izraeli vezetőknél |
Herci Halevy, akkor az izraeli katonai felderítés – ma az izraeli vezérkar – főnöke szerint Izrael nem akarta az ISIS vereségét |
Valójában az ISIS nem Izrael ellensége volt, hanem szövetségese a Szíria, a palesztinok, Gáza és a Hamász elleni harcában.
Az ISIS megmagyarázza, hogy azért nem segít Gázának, mert az idő nem alkalmas az Izraellel való konfrontációra |
Az ISIS kivégzett egy palesztin férfit Szíriában azzal a váddal, hogy megátkozta a zsidókat (akik a „könyv népeként” élvezik az iszlám védelmét) és így magát Istent is |
De nem csak az Al-Kaida és az ISIS kíméli Izraelt. Például az ASALA örmény felszabadítási hadsereg sem állt eddig bosszút rajta, pedig az izraeli haditechnika és felderítés köztudomásúlag döntő szerepet játszott abban, hogy Azerbajdzsán győzelmet aratott Hegyi-Karabahban, kiüldözve annak teljes örmény népességét.
Ilyen körülmények között a zsidók zavartalanul tovább szekálhatják és gyilkolhatják a muszlimokat és a keresztényeket Izraelben és immár Libanonban is, a világ keresztényeinek és muszlimjainak bamba tétlensége mellett.
H. T.