Nem csalás, nem ámítás, az alábbi mondatok tényleg elhangzottak, mégpedig egy bírósági tárgyalóteremben, valóságtartalmukban kételkedni pedig szigorúan tilos.
Aki az "emberi testekkel díszített karácsonyfa" történetét megosztja velünk, az nem más, mint Rudolf Vrba, vagyis Walter Rosenberg, szlovákiai zsidó, aki állítása szerint Auschwitzban raboskodott, majd 1944 áprilisában megszökött a táborból. Hajmeresztő történeteivel telekürtölte a világot, és "tekintélyes", sőt hivatásos holotúlélőnek számít. "Vallomásai" alapján számos könyvet írtak a holokausztról. Az alábbi kijelentéseit Ernst Zündel revizionista történész 1985-ös torontói perében, eskü alatt tette.
"Hadd mondjak el még valamit. A német nagykövetség és a vancouveri német konzulátus részéről is megkerestek három hónappal ezelőtt, hogy mondjam el az igazságot arról a borzalmas, de eléggé köztudott
eseményről, amely Auschwitz I-ben történt 1942 karácsonyán. A németek fölállítottak egy hatalmas karácsonyfát, odavittek egy csomó foglyot, megölték őket, majd a holttesteket felakasztották a karácsonyfára, és azt mondták, ez megfelelő díszítés ezen a helyen. Ebben az ügyben vizsgálat folyik. Ennek a bűncselekménynek az elkövetői név szerint ismertek a Szövetségi Köztársaság vancouveri konzulja előtt, és biztos vagyok benne, hogy az ügyre vonatkozó dokumentumokat nyilvánosságra fogja hozni."
Vajon hol tart a vizsgálat az ügyben?
Perge Ottó - Kuruc.info