Gyorshírben jelentette a Reuters: a szemben álló felek képviselői aláírták a megállapodást. Előzőleg már kiderült, hogy az egyezség értelmében Ukrajnában 48 óra alatt visszaállítják a 2004-es alkotmányt, nemzeti egységkormány alakul, az év vége előtt pedig előrehozott választást tartanak.
Az alkudozásban kulcsszerepe volt a Kijevben tárgyaló német és lengyel (illetve csütörtök estig a francia) külügyminiszternek is, akiket Brüsszelből "megtámogattak" egy szankciókat bevezető döntéssel. A megállapodást előbb Janukovics elnök fogadta el, majd az ellenzéki pártok vezetői, végül a tüntetők képviselői is.
(HVG)
Frissítés: Itt a lényeg: Londoni elemzők szerint "külső segítség" nélkül összeomlik az ukrán gazdaság
Londoni elemzők szerint fenntarthatatlanná válhat Ukrajna devizaadósság-törlesztési és folyómérleg-finanszírozási helyzete. A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai pénteken úgy vélték, minél tovább tart az ukrán belpolitikai felfordulás, annál nagyobb a kockázata a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának, vagyis a teljes körű fizetésimérleg-válság és az ezzel egyidejű szuverén adósságtörlesztési válság kialakulásának.
A hozzávetőleg 13,5 milliárd dolláros - a hazai össztermék (GDP) 7,7 százalékának megfelelő - államháztartási hiánnyal és a 16,1 milliárd dolláros - 9,1 százalékos GDP-arányos - folyómérleg-deficittel szemben a hivatalos devizatartalék mindössze 16 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a mostantól 2015 végéig lejáró 15,6 milliárd dollárnyi, devizában fennálló ukrán közadósság megújítása szinte lehetetlen külső segítség nélkül – hangsúlyozták a UBS londoni elemzői.
Gyakorlatilag ugyanerre a következtetésre jutott pénteken a Standard & Poor's hitelminősítő. A cég azt jósolta, hogy ha a 15 milliárd dollár értékűre ígért orosz pénzügyi támogatást Moszkva nem folyósítja teljes mértékben, akkor Ukrajna várhatóan nem tudja teljesíteni szuverén devizaadósság-törlesztési kötelezettségeit.
Az S&P becslése szerint az ukrán kormánynak, a jegybanknak és a Naftohaz állami gázipari cégnek együtt összesen 13 milliárd dollárnyi adósságtörlesztési kötelezettsége lesz 2014-ben.
(HVG)
2. frissítés: A "tüntetők" elégedetlenek a megállapodással, ismét óriási tömeg a Majdanon
Elégedetlenek a megállapodással a Majdanon tüntetők, péntek este még ezrek demonstráltak a téren.
Pénteken késő délután is még ezrek tartózkodtak Kijev központi Majdanon, többen a Viktor Janukovics vezette kormány és az ellenzék közötti megállapodással szembeni elégedetlenségüknek adtak hangot.
Az esti órákra óriási tömeg gyűlt össze, hogy megemlékezzenek a példátlan méretű összetűzések halálos áldozatairól. A levegőben továbbra is füst gomolygott, és a barikádok körül beszélgető, várakozó emberek tömegeit lehetett látni.
Az AP hírügynökség szerint a Majdan téren felállított színpadon a tüntetők sorra fejezték ki a pénteki megegyezéssel szembeni nemtetszésüket. Többen kételyeiknek adtak hangot a megállapodás tényleges megvalósításával kapcsolatosan, sokan pedig azt skandálták, hogy Janukovics elnök mondjon le.
Miközben a nyugati országok vezetői üdvözölték a kormány és az ellenzék pénteki megállapodását, a Majdanon tiltakozók közül sokan úgy gondolják, hogy nem sikerült elég engedményt elérni.
Dana Pavlicsko, az ellenzék egyik támogatója a BBC brit televízió kérdésére elmondta: "az ellenzék vezetői nem képviselik az egész népet, és nem képviselik a Majdant, Kijev Függetlenségének terét. Az emberek csalódottak, és nem fogják abbahagyni a tüntetést". "Remélem, hogy ezután más irányba megy majd az ország, de eddig nem sikerült elérni a Majdanon kitűzött célokat. Janukovics beleegyezett, hogy megváljon hatalmának egy részétől, hogy összességében továbbra is hatalmon maradhasson" - vélte Kira Rusnyicskaja, egy másik tüntető.
A BBC egyik helyszíni tudósítója Twitter-bejegyzésében megerősítette: "Az emberek a téren azt mondják, hogy nem fognak visszavonulni, ha Janukovics elnök hatalmon marad".
(MTI)
Korábban írtuk: A tüntetők nagy része támogatja a megegyezést Janukoviccsal
A kijevi Függetlenség terén tüntetők támogatják a belpolitikai válság megoldását célzó megállapodást azzal a feltétellel, hogy a jelenlegi belügyminiszter és főügyész nem lesz tagja a következő kormánynak - közölte Oleh Tyahnibok ukrán ellenzéki vezető pénteken.
Előzőleg Radoslaw Sikorski lengyel és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter személyesen győzködte a téren jelenlévő kormányellenes aktivistákat arról, hogy fogadják el a péntek reggelre tető alá hozott, a kormány és az ellenzék közötti megállapodást.
A Függetlenség terén tüntetők jóváhagyásával elhárult az egyik legfontosabb akadály a megállapodás parafálása elől.
A két uniós külügyminiszter és az ellenzék három vezető politikusa a Függetlenség terén tartott egyeztetés után ismét tárgyalni fog Viktor Janukovics ukrán elnökkel.
Az orosz közvetítő nem írta alá a megállapodást
Nem írta alá az ukrajnai válság rendezését célzó megállapodást tervezetét az orosz közvetítő. Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja még pénteken elutazik Kijevből Moszkvába - értesült az Interfax orosz hírügynökség.
Az ukrán elnök sajtószolgálata péntek reggel jelentette be, hogy megállapodás jött létre a belpolitikai válság megoldása érdekében Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék vezetői között, Frank-Walter Steinmeier német és a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, illetve Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja közvetítésével.
Bár úgy volt, hogy a megállapodást péntek délben ellátják kézjegyükkel a felek, erre még délután sem került sor. Az uniós miniszterek újabb tárgyalásokat tartanak az ukrán kormány és az ellenzék képviselőivel is.
(MTI)