David Cameron brit kormányfő nem tudja garantálni országa EU-tagságát, ha Juncker lesz az Európai Bizottság elnöke – erről ír a Der Spiegel hetilap vasárnapi számában.
Német sajtóértesülés szerint a brit kormányfő arra figyelmeztetett: nem tudná garantálni, hogy Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja maradjon, amennyiben az európai vezetők Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választják az Európai Bizottság elnökévé.
Zoom
Junckert megfúrhatják a britek
A Der Spiegel vasárnapi számában megjelenő, előzetesen ismertetett cikke szerint David Cameron a kedden Brüsszelben tartott EU-csúcs egyik szünetében jegyezte meg, hogy amennyiben Luxemburg korábbi miniszterelnökét választják meg az Európai Bizottság vezetőjének, nem tudná tovább az EU-ban tartani a szigetországot.
A brit kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy Juncker kinevezése olyan mértékben gyengítené a konzervatív kormány támogatottságát, hogy az EU-tagság támogatásáról szóló referendumot kellene kiírnia Nagy-Britanniában. Ez pedig valószínűleg London kilépéséhez vezetne az európai közösségből, hiszen a britek nagy valószínűséggel nemet mondanának a tagságra.
A német hetilap a csúcstalálkozó résztvevőitől származó értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy Cameron túlságosan föderalistának tartja az Európai Néppárt csúcsjelöltjét, és úgy véli, Juncker derékba törné azon reményeit, hogy új alapokra helyezze Nagy-Britannia EU-hoz fűződő viszonyát.
A brit miniszterelnöki hivatal nem kommentálta a német hetilapban megjelenő írást.
Cameron korábban azt ígérte, hogy újratárgyalja Nagy-Britannia EU-tagságának feltételeit, és amennyiben a konzervatívok nyerik a 2015-ben esedékes parlamenti választásokat, a brit állampolgároknak még 2017 vége előtt lehetőségük lesz arra, hogy szavazzanak országuk uniós tagságáról.
Frissítés: Brit kormányforrások szerint a Spiegel által írtak "nem emlékeztetnek" Cameron szavaira
Brit kormányforrások nem hivatalosan ugyan, de gyakorlatilag cáfolták a német Spiegel hírmagazin azon értesülését, hogy ha Juncker lenne az Európai bizottság elnöke, abban az esetben Nagy-Britannia kilépne az EU-ból.
A Der Spiegel forrásai szerint a konzervatív párti brit miniszterelnök a keddi EU-csúcson azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy Juncker megválasztása "olyan mértékben destabilizálná" a brit kormányt, hogy előre kellene hozni a brit EU-tagság sorsáról már korábban megígért népszavazást. Cameron állítólag hozzátette azt is, hogy "az 1980-as évekből itt maradt" emberekkel nem lehet megoldani a következő öt év problémáit.
A BBC azonban vasárnap név nélkül idézett egy magas rangú brit kormányilletékest, aki kijelentette: a Spiegel által írtak "nem emlékeztetnek" az EU-találkozón elhangzottakra, és a brit miniszterelnök "egyébként sem mondana ilyesmit".
David Cameron tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választásokon, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A brit választók ennek eredménye alapján döntenének arról, hogy az unión belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A London által tervezett tárgyalások egyik központi eleme az Európai Unión belüli munkaerőmozgás jelentős szigorításának igénye.
Az azonban eddig sem volt titok, hogy a brit kormány nem tartja alkalmas jelöltnek az Európai Bizottság élére a Londonban túlzottan "föderalistának" tekintett Junckert. A Financial Times minap közölt értesülése szerint Cameron nemrégiben, kabinettagjai körében "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a luxemburgi politikus jelölését a bizottság elnöki tisztségére, és telefonos kampánnyal próbálja több uniós társállam vezetőjét rávenni Juncker megválasztásának megakadályozására.
Londoni stratégiai elemzők legutóbbi értékelése szerint e jelentős ellenállás miatt valószínűtlen, hogy Juncker elnyerheti az Európai Bizottság elnöki tisztségét. Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértőinek minapi tanulmánya szerint a lehetséges kiút a vitából az, hogy Juncker nem az Európai Bizottság, hanem Herman Van Rompuy utódjaként az Európai Tanács elnöke lesz.
Az Eurasia elemzői Junckernél valószínűbb jelöltnek tartják az Európai Bizottság elnöki posztjára Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, Enda Kenny ír kormányfőt, Pascal Lamy korábbi EU-biztost, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) volt vezetőjét, vagy Donald Tusk lengyel miniszterelnököt.
(MTI)