Megszületett a döntés, Jean-Claude Junckert jelöli az Európai Tanács az Európai Bizottság élére - közölte péntek délután Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.
A csúcstalálkozó előtt a legvehemensebben David Cameron brit miniszterelnök ellenezte a volt luxemburgi kormányfő jelölését, és Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban úgy nyilatkozott, ő sem támogatja Juncker megválasztását. Nevük mellőzését kérő diplomáciai források szerint a tanácskozáson David Cameron brit miniszterelnök ragaszkodott a szavazáshoz, amelyen végül csak ő és Orbán Viktor szavazott Juncker ellen.
Junckert az Európai Parlament (EP) választhatja meg az Európai Bizottság elnökének. Ehhez a 751 EP-képviselő többségének szavazatát kell elnyernie. A volt luxemburgi miniszterelnököt az Európai Néppárt márciusban választotta meg csúcsjelöltjének, akit az Európai Bizottság élén szeretne látni.
A 2009-ben hatályba lépett lisszaboni szerződés tette az Európai Parlament feladatává a bizottság elnökének megválasztását az EU állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján. A tagállamok vezetőinek pedig az EP-választás eredményének figyelembevételével kell kiválasztaniuk a jelöltet. A választás előtt az EP legnagyobb pártjai abban állapodtak meg, hogy a választások nyomán legtöbb képviselővel rendelkező párt jelöltjének kellene elsőként lehetőséget kapnia.
Ha az Európai Parlament a várhatóan július 16-án megtartott szavazáson a bizottság elnökévé választja, az 59 éves Jean-Claude Juncker lesz a brüsszeli testület 13. elnöke a következő öt évben.
(MTI)