Kétszáznyolcvan kamionból álló orosz segélyszállító konvoj indult kedden Ukrajnába a nyugati figyelmeztetések ellenére. Kijev máris azzal riogat, hogy az orosz erők a humanitárius akció ürügyén esetleg benyomulnak a keleti országrészbe.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség tájékoztatása szerint a konvoj a Moszkva közelében található Alabinóból indult, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal eltart néhány napig, amíg a szállítmány megérkezik az onnan nagyjából ezer kilométerre délnyugatra fekvő Kelet-Ukrajnába.
"Mindenről megállapodtunk Ukrajnával" - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Business FM orosz gazdasági rádiónak adott interjújában. Moszkva hétfőn jelentette be, hogy megegyezett az ukrán hatóságokkal arról, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) égisze alatt humanitárius missziót indítanak Kelet-Ukrajnába, a konfliktus által sújtott lakosság megsegítésére.
Kijevben egy neve elhallgatását kérő kormányzati forrás viszont a brit hírügynökségnek azt mondta, Ukrajna nem egyezett bele abba, hogy az orosz konvoj átlépje a határt. Az ICRC szállítási cégeket keres, amelyek eljuttatják a külföldről - Oroszországból, illetve az Egyesült Államokból vagy az Európai Unióból - érkező segélyt a kelet-ukrajnai rászorultakhoz.
A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió tudósítása szerint az orosz kamionok a tervek szerint két-három nap múlva fognak megérkezni a két ország közötti határra, és ott találkoznak az ICRC képviselőivel.
A harcok következtében Kelet-Ukrajna egy részén már több mint egy hete nincs áram- és vízellátás, fogynak az élelmiszer- és a gyógyszerkészletek. A nyugati hatalmak szerint megsértené a nemzetközi jogot minden olyan orosz segélyakció, amelybe nem egyezett bele a kijevi kormány. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn figyelmeztette Oroszországot, hogy elfogadhatatlan bármiféle egyoldalú katonai beavatkozás Ukrajnában, bármilyen ürüggyel hajtsák is végre, beleértve a humanitáriust is.
A kijevi Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács arról számolt be hétfőn, hogy Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén, már 45 ezer katonát vont össze a térségben. A NATO szerint "nagy a valószínűsége" annak, hogy Moszkva bevonul Ukrajnába.
(MTI nyomán)