Mintegy kétszáz betolakodó próbált a francia Calais kikötővárosából Nagy-Britanniába jutni a két országot összekötő Csatorna-alagúton keresztül péntekre virradó éjjel, de a rendőrség megakadályozta ezt.
Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint a kontinensfoglalók egy nagyobb csoportja megpróbált bejutni a vasúti alagútba, de rendőrök körbezárták őket egy hídon. Egy kisebb, mintegy 15 fős csoport néhány száz méterrel tovább jutott, de végül őket is feltartóztatták, és az illegális bevándorlók elhagyták az alagút környékét.
David Cameron hivatala a Twitteren bejelentette csütörtök éjjel, hogy a brit miniszterelnök péntekre összehívta a kormány rendkívüli események idején tanácskozó testületét (COBRA) a helyzet megvitatására.
A Calais-ban táborozó több ezer migráns hetek óta próbál betörni Nagy-Britanniába az alagúton keresztül. Az eddigi próbálkozások során legalább tízen meghaltak közülük.
Szerdán Theresa May brit belügyminiszter azt mondta, hogy a Calais közelében táborozó migránsok közül "néhányan" átjutottak Angliába az alagúton keresztül a korábbi napokban. A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap szerdai értesülése szerint a brit hatóságok 148 embert fogtak el Folkestone városában, az alagút angliai termináljának közelében.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a napokban arról számolt be, hogy az észak-franciaországi Calais városában 3-5 ezer migráns vár arra, hogy "bármi áron" eljusson Nagy-Britanniába. A belügyi tárca vezetője szerint az Afrika szarván (Szomáliában), Szíriában, Irakban és Afganisztánban gerjesztett konfliktusoknak tudható be a bevándorlók számának emelkedése.
A múlt héten a Csatorna-alagutat üzemeltető cég 9,7 millió eurót követelt Franciaországtól és Nagy-Britanniától a Calais-ban tartózkodó és onnan Angliába eljutni akaró betolakodók elleni védelemre.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: