A kedden történt eset után őrizetbe vett 19 éves gyanúsított sajtóinformációk szerint szintén egy szegény (szex)éhező menekült, aki már egy éve kétségbeesetten próbálkozik a beilleszkedéssel.  A korábbi, hétfői erőszak elkövetőjéről egyelőre hivatalosan annyit tudni, hogy a szintén letartóztatott 17 éves gyanúsított külföldi származású, de arról nem nyilatkoztak, hogy régi vagy új bevándorlóról van szó.
Jari Lindström, a finn igazságügy-miniszter pénteken már egészen szélsőséges gondolatok kinyilatkoztatására ragadtatta el magát: a menedékkérőket biztonsági kockázatnak nevezte a gyalázatos szexuális támadások kapcsán.
A probléma nem friss, az Afrikában nem ok nélkül szükséges, nemi erőszakról szóló táblák módosított változatával festették már le évekkel ezelőtt is az aggasztó helyzetet:
Zoom
Persze most nem tudjuk biztosan, hogy fekete-afrikai vagy közel-keleti az elkövető, az árnyalatok korunk Európájában tetszés szerint felcserélhetők.
(Finland Times nyomán)