Az ideiglenesen, részben önkényesen felépült "Dzsungel" nevű migránstanya bontásába kezdtek Calais mellett a francia hatóságok.
Több ezer betolakodó alakított ki először önkényesen, majd segélyszervezetek és részben hatósági segítséggel egy sátortábort Calais mellett a tavalyi év során, azonban a francia hatóságok a kormány határozata alapján hétfőn megkezdték a fertő részleges elbontását – tudósított a brit Daily Mail. A táborban azok a vadak várakoznak, akik a Csalagúton keresztül próbáltak meg az Egyesült Királyságba szökni, ám útjukat állták a hatóságok. Több halálos baleset is történt, mikor egy-egy illegális bevándorló a kamionkora próbált feljutni, illetve mikor a Csalagútban közlekedő vonaton próbáltak elrejtőzni.
Zoom
A francia hatóságok brit segédlettel egy rövidebb kerítést is felépítettek a környéken, illetve megpróbálták megakadályozni, hogy az autópálya szélén az alkalmas pillanatra várakozók a kamionokra másszanak. Több rendbontás is történt, az erőszakos hódítók a rendőrökkel is összetűzésbe kerültek, illetve többször útakadályokat emeltek, hogy a közlekedő kamionokat megállásra, lassításra kényszerítsék.
Zoom
A francia rohamrendőrök hétfőn vonultak be a tábor területére hogy a hatóságokkal közösen első lépésként kialakítsanak egy 100 méteres biztonsági zónát a tábor és az autópálya között. A sátrakat és a rögtönözve barkácsolt épületeket buldózerekkel bontják el.
Zoom
A francia kormány múlt héten döntött arról, hogy a "Dzsungel" néven emlegetett tábor harmadát fel kell számolni, hogy ellenőrizhetőbb legyen a környék, illetve megakadályozzák, hogy a betolakodók az autópályára kerüljenek. Ez 1500 ember szállásának felszámolását jelenti, hétfőn összesen 6000 lakója lehet a tábornak. "Jogvédő" szervezetek amiatt "aggódnak", hogy az erőszakolók nem találnak új szállásokat, ugyanis az környéken elérhető táborok befogadóképessége nem éri el a szükséges szintet.
(HVG korrigálva)