Oroszország abban érdekelt, hogy az Európai Unió nagy gazdasági erő maradjon, ugyanakkor azt reméli, hogy az új realitások alapján javulni fog az orosz-brit viszony – jelentette ki a brit népszavazás eredményét kommentálva pénteken Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Peszkov Vlagyimir Putyin elnök egy korábbi kijelentését idézve hangsúlyozta, hogy Moszkva a referendum eredményét Nagy-Britannia belügyének, valamint a London és a Brüsszel közötti kapcsolatok tárgyának tekinti. Ezt a tényt egyébként valamennyi, az ügyben állást foglaló orosz politikus és közhivatal hangsúlyozta.
„Az Európai Unió Oroszország nagyon fontos partnere a kereskedelemben, a gazdaságban és beruházások terén, ezért Moszkva abban érdekelt, hogy az EU nagy, virágzó, stabil és kiszámítható gazdasági erő maradjon” – hangoztatta Taskentben a Kreml szóvivője. „Reméljük, hogy (Nagy-Britanniában) az új realitások alapján felülkerekedik annak a megértése, hogy jó kapcsolatokra van szükség” – tette hozzá.
Peszkov megjegyezte, hogy a kétoldalú kapcsolatok története nem egyszerű, és Moszkvában „nem mindig” tapasztalnak készséget London részéről a párbeszédre és az együttműködésre. A szóvivő szerint orosz részről nem számítanak arra, hogy a brit kilépésről szóló népszavazás nyomán az EU enyhítene az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciókon.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Szentpéterváron rámutatott, hogy a referendum eredménye nemcsak Nagy-Britanniára és az EU-ra lesz hatással, de az új kockázatforrásokat jelent az orosz és az egész világgazdaságra nézve. Szavai szerint Moszkvának „nem okoz örömöt” a font és az euró árfolyamának ingadozása és az olajár visszaesése. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Taskentben – brit hivatali partnere, Philip Hammond azon kijelentésére reagálva, miszerint Moszkvában megörültek a Brexitnek - kijelentette: „nem szereztem orvosi képesítést, ezért az orvosi eseteket nem kommentálom”.
A moszkvai külügyi tárcának a TASZSZ hírügynökség által ismertetett kommentárja szerint a referendum rávilágított az unión belüli ellentétekre egyebek között az integráció mélységének kérdésében. „Nyilvánvalóan sok függ majd attól, hogy milyen döntést hoz majd a népszavazás eredménye alapján a brit parlament és az ország kormánya” – hangzott a minisztériumi állásfoglalás. 
„Politikai földindulásnak” nevezte a történteket Moszkvában Alekszej Puskov, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke. A RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva hangoztatta, hogy Oroszországnak a referendum végeredményének kialakulásában nem volt szerepe. Úgy vélekedett, hogy az nemcsak a Brexit ellenzői, hanem Barack Obama amerikai elnök személyes vereségét is jelenti.
Tatyjana Zvereva, az orosz külügyi tárca diplomáciai akadémiája euroatlanti központjának vezetője a szövetségi törvényhozás felsőházában úgy vélekedett, hogy a referendum nyomán, amely „gyökeresen megváltoztatja a helyzetet” Európában, fel fognak erősödni a szakadár törekvések. Prognózisa szerint az EU-ban háttérbe szorulnak majd az Oroszországgal szembeni bírálatok.
(MTI)