Midu (Muslime in der Union) néven alakult muszlim csoportosulás a CDU-ban. Az Angela Merkel szövetségi kancellár által vezetett "kereszténydemokrata" kormánypártban szerveződő csoport alakuló ülésén az „Allahu akbar” felkiáltás is elhangzott. A csoport tagjai, köztük fejkendőt viselő nők a médiának elmondták: konzervatív szunnita muszlimoknak tartják magukat.
Zoom
A Preussische Allgemeine szerint mintegy harminc tagja van a CDU muszlim csoportjának, melynek szóvivője a 25 éves Cihan Sügür, aki magát szociálismédia-aktivistának tartja. Sügür elfogadja, hogy "furcsának tűnik" a muszlim szerveződés egy kereszténydemokrata pártban (de csak annyira, mint a zsidó tagozat a KDNP-ben - a szerk.), de arról beszélt: nem a keresztény hitet, hanem a szabadelvű-demokratikus alapvetéseket vallják. A csoportnak Facebook-oldala is van már.
A német lap szerint a Midu köreibe leginkább a török elnök Erdogannal szimpatizáló konzervatív németországi törökök tartoznak, sőt, az Erdogan-párt AKP is felbukkan a szerveződés körül. A CDU főtitkára, Peter Tauber is üdvözölte a kezdeményezést.
A Preussische Allgemeine arról is ír: Erdoganék aktívan szervezik az Európában élő törököket: Erdogannal szimpatizáló török származású politikusok alapították meg a Denk nevű pártot is Hollandiában.
Németországban jelenleg 11 török származású képviselő ül a szövetségi parlamentben.
(Preussische Allgemeine - Mandiner nyomán)